Molnár László:?Barokk lepelMolnár László:?Barokk lepel 

Július 17.-én csütörtökön nyílt Molnár László festőművész A lepel című kiállítása a Budapest Galéria Szabad sajtó úti épületében.

Molnár László:?Barokk lepelMolnár László:?Barokk lepel 

Július 17.-én csütörtökön nyílt Molnár László festőművész A lepel című kiállítása a Budapest Galéria Szabad sajtó úti épületében.

Molnár László autodidaktaként sajátította el művészetét. Mestere Molnár Sándor volt. 1962-ben csatlakozott a Zuglói Körhöz. '67 óta rendszeresen tanulmányutakat tesz Európában, pl. Párizsban, Londonban, Madridban, Bécsben, Kölnben, Prágában, stb. 1992.-ben megkapta a VI. Országos Kisgrafikai Biennálé az Új Művészet díját. Egyéni és csoportos kiállításai voltak már Gyöngyösön, Budapesten, Salgótarjánban.

Festészete a 70-es évektől a figuratív és nonfiguratív felfogás összeegyeztethetősége felé fordult. Nem fogadja el e két formaképzés ellentétét; művein az "absztrakt" elemek tárgyias-asszociatív tendenciáját, ill. az alakok és tárgyak elvont szín- és formavonatkozásait hangsúlyozza. Művészetének kulcsa az áthatás jelensége: a csendéletek tájképként, a figurális kompozíciók tájként (és viszont) is értelmezhetők.

 

Molnár László: Harc az AngyallalMolnár László: Harc az Angyallal  Molnár László: Lepel XI. részletMolnár László: Lepel XI. részlet  Molnár László: Lepel XV. részletMolnár László: Lepel XV. részlet

 Molnár László: A Lepel című kiállítás augusztus 24.-ig tekinthető meg a Budapest Galériában, az V. kerület Szabad sajtó út 5. szám alatt.

Németh Krisztina

http://www.budapestgaleria.hu/

http://www.artportal.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük