A Magyar Lovasterápia Szövetség a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat támogatásával és védnökségével 2012. szeptember 21. és 23. között, immáron nyolcadik alkalommal rendezi meg nemzetközi és hazai Díjlovas Versenyét, valamint ezzel párhuzamosan Lovasterápiás Versenyét. A rendezvény főtámogatója az OTP Bank Nyrt., kiemelt támogatók: Mercedes-Benz Hungária és az  ELMŰ Nyrt.

Az előző évekhez hasonlóan idén is nemzetközi keretek között zajlik a Díjlovas Verseny, melyre 65  lóval neveztek hazai és külföldi lovasok.

A háromnapos Díjlovas Verseny résztvevői 19 versenyszámban mérik össze tudásukat.

A korábbi évekhez hasonlóan a nemzetközi versenyen Szent György-díj, Intermediate I., Intermediate II. és Nagydíj versenyszámok kerülnek megrendezésre.

Az idei év újdonsága, hogy számos versenyszámba nevezhettek fiatal lovasok (CDIY: FEI Fiatal Lovas Csapat, FEI Fiatal Lovas Egyéni, FEI Fiatal Lovas Kűr), junior versenyzők (CDIJ: FEI Junior Csapat, FEI Junior Egyéni, FEI Junior Kűr) és pónilovasok (CDIP: FEI Póni Előkészítő, FEI Póni Csapat, FEI Póni Egyéni).

Az idei évben a Lovasterápiás Verseny is háromnapos (péntek-vasárnap). Hagyományainkhoz híven versenyezhetnek ügyességi pályán, önálló lovaglásban hiperaktív, tanulásban, illetve értelmileg akadályozott gyerekek. A Jámbor Vilmos Emlékverseny keretében csapat-váltóversenyre kerül sor, ahol a versenyzőknek vezetett lovon különböző ügyességi feladatokat kell végrehajtaniuk. A gyógypedagógiai voltizsálás versenyszámra hiperaktív, tanulásban, illetve értelmileg akadályozott gyermekek nevezhetnek. A versenyzők lehetőséget kapnak arra is, hogy a Mádl Ferenc Emlékversenyen szabadon választott témában, lovak közreműködésével bármilyen darabot, mesét vagy történetet adjanak elő. A haladó lovasok számára meghirdettünk önálló lovaglást, díjlovas négyszögben, meghatározott program alapján.

A Lovasterápiás Versenyre a szervezők mintegy 140  indulót várnak kísérőikkel együtt.

A látássérült gyermekek számára külön versenyszámokat hirdettünk meg: ügyességi feladatokat vezetett lovon, gyógypedagógiai voltizsálást kezdő és haladó lovasok számára.

Az idei versenyen is megrendezzük az egészséges és sérült lovasok közös, játékos versenyszámát, mely a korábbi években is nagy érdeklődésre tartott számot. A versenyszámmal a szervezők célja a „közös versenyzés" fontosságának hangsúlyozása.

Idén is sor kerül a Díjlovagló Parasport versenyszámra, mely egyben az Országos Bajnokság is lesz.

„A rendezvény célja – a fogyatékkal élőknek nyújtott élményen túl- a lovasterápia és a lovassport népszerűsítése, versenyzési lehetőség megteremtése sérült gyermekek és fiatalok számára, valamint a lovasterápiában, mint kiegészítő terápiás eljárásban rejlő lehetőségek bemutatása. A Magyar Lovasterápia Szövetség fontosnak tartja, hogy egészséges lovasok és gyógypedagógiai lovaglásban, valamint hippoterápiában résztvevő gyermekek együtt, egyszerre tudjanak szerepelni, versenyezni." – mondta Bozori Gabriella, a Gyermekmentő Szolgálat Fóti Lovasterápiás és Oktató Központjának vezetője.

Helyszín: Nemzetközi  Gyermekmentő Szolgálat Lovasterápiás és Oktató Központja

2151 Fót Vörösmarty tér 2.

 (a Károlyi István Gyermekközpont területén áthajtva érhető el)

A verseny időpontja: 2012. szeptember 21-23. (péntek-vasárnap)

A Nemzetközi Díjlovas Verseny összdíjazása 7700 euró, vagyis kb. 2.150.000 Ft, a Nemzeti Versenyé 680.000 Ft, a Lovasterápiás Versenyé 2.650.000 Ft. 

A rendezvény sikeres lebonyolítása érdekében a programon a Gyermekmentő és a Magyar Lovasterápia Szövetség számos tagja veszönkéntesként.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat ismert közéleti tagjai személyesen vállalnak védnökséget házigazdaként az egyes versenyszámokban, valamint közreműködnek a díjak átadásában.

Az esemény főtámogatója, az OTP Bank, társadalmilag felelős vállalatként elkötelezett segítője az értéket hordozó közösségi és nemzeti ügyeknek. A legnagyobb magyarországi hitelintézet évek óta segíti a verseny megrendezését, és kiemelten fontosnak tartja, hogy ráirányítsa a társadalom figyelmét a lovasterápia fontosságára.

A pénzintézet társadalmi szerepvállalásában a sport támogatása mellett, az egészségmegőrzésre nevelés is fontos szerepet játszik. A bank 1995-ben mozgó fogászati rendelőnek kialakított autóbuszt vásárolt a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak, melynek fenntartásában azóta is szerepet vállal. A fogorvosi buszban dolgozó fogorvosok olyan gyermekközösségek számára biztosít komplex, térítésmentes fogászati szűrést és/vagy ellátást,melyek fogászati kezelése valamilyen okból egyáltalán nem, vagy csak nehezen megoldott. A kezelésen kívül a Szolgálat fogorvosai szaktanácsadást és szájhigiéniai felvilágosító munkát végeznek.

Az idei OTP Fogászati Roadshow utolsó (magyarországi) állomása az NGYSZ Fóti Lovasterápiás és Oktató Központja lesz, ahol a Díjlovas Verseny alatt minden nap 9 és 17 óra között vehetnek részt a gyerekek az ingyenes fogászati szűrésen és szaktanácsadáson. A fogorvosok munkáját  arcfestők, kézművesek és animátorok segítik, akik barátságossá varázsolják a fogászati vizsgálatot.

A rendezvény idején három napra kitelepül a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionja is, ahol a látogatókat nőgyógyászati tanácsadássalvárják.  

A verseny egyik kiemelt támogatója az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport, amelyik évek óta támogatja a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot. A támogatás keretében biztosították a fóti Lovasterápiás Központ számára az önálló áramellátást, mivel az intézet korábban a Károlyi István Gyermekközpont hálózatán keresztül kapta az energiaellátást. A Társaságcsoport a korábbi években már támogatta a kiépült központ közvilágítási hálózatát, a két díjlovas pálya áramellátását. Ennek köszönhetően most már olyan világítással rendelkeznek a pályák, hogy esti, villanyfényes versenyeket is lehet rajtuk rendezni. Az első ilyen versenyre szeptember 21-én, pénteken 20 órakor kerül sor (Intermediaire II CDI3* díjlovagló versenyszám).

2012-től szintén az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport támogatásával valósul meg egy új energetikai beruházás, melynek célja a terápiás központ energiaellátásának megújuló energiaforrások bevonásával történő korszerűsítése: szél-, nap-és vízenergia felhasználásával.

A Mercedes-Benz az általa indított MobileKids (MoKi) programmal vesz részt a háromnapos rendezvényen, melynek célja, hogy játékos formában mutassa be a 4-10 éves korosztálynak a biztonságos közlekedés fontos elemeit, illetve szórakoztató módon tudatosítsa a gyerekekben azokat a közlekedési magatartásformákat, melyek az önálló közlekedéshez szükségesek. www.kozlekedjbiztonsagosan.hu

A Mercedes-Benz Hungária Kft. jótékonysági aukción ajánlotta fel az első, Magyarországon gyártott Mercedes-Benz B-osztály személyautót a Gyermekmentő Szolgálat részére. A lezárult licitáláson a Mercedes-Benz egyik hazai márkakereskedője, a Jász-Plasztik Autócentrum Kft.

20 110 000 forintos áron vásárolta meg az első, értékesítésre szánt modellt. A Gyermekmentő Szolgálat a felajánlott összeget egészségügyi programjára fordította.

A Mercedes-Benz Hungária Kft. a Díjlovas és Lovasterápiás Verseny hivatalos szállítója is, aki biztosítja a vendégek és a versenyző gyermekek szállítását.

A Philips Magyarország Kft. idén először vesz részt a versenyen, mint szponzor.

2012-bena cég a fóti lovasterápiás központ épületeiben és a külső területein az eddig használt elavult, nagy fogyasztású fényforrásokat energiatakarékos lámpákra cserélte ki.

Az Allianz Hungária Biztosító Zrt. idén is a verseny biztosításáról gondoskodik. Idén a lovasterápiás versenyen a HunGast Esztergom Kft. biztosítja, a segítők a rendezők, és részt vevő gyermekek étkezését díjmentesen.

Az MLTSZ munkájáról bővebb információ a www.lovasterapia.hu oldalon található.

Minden érdeklődőt szeretettel várnak ingyenes rendezvényünkön!

Megközelítés: a Fóti útról, a Tímár Vaskereskedés épületével szemközti köves útra behajtva.

Program:

2012. szeptember 21.  – PÉNTEK

9.00 Junior Csapat (CDI/CDN) – 1. pálya

Házigazda: Dr. Körmendy-Ékes Judit, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja, jogász

11.00 Díjlovagló Parasport versenyszám, Magyar Bajnokság – 2. pálya

Házigazda: Fülöp Attila, család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkár

12.45 Póni Előkészítő (CDIP) – 1. pálya

Házigazda: Fülöp Attila, család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkár

13.30  Középosztályú díjlovaglás L7 (CDN) – 2. pálya

Házigazda: Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke

14.30 Szent György díj (CDN/CDY/CDI)  – 1. pálya

Házigazda: Kuncze Gábor, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alelnöke

20.00 ELMŰ Intermediaire II (CDI) – 1. pálya

Házigazda: Dr. Marie-Theres THIELL, az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport elnöke

LOVASTERÁPIÁS VERSENY – 3. pálya

13.00   Lovasterápiás Verseny megnyitója 

Házigazda: Dr. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke13.15   

Önálló lovaglás lépésben (A2/L) – A pálya

Házigazda: Dr. Marie-Theres THIELL, az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport elnöke

13.15   Ügyességi feladatok vezetett lovon látássérült gyerekeknek (A4/L haladó kategória) – B  pálya

Házigazda: Dr. Marie-Theres THIELL, az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport elnöke

15.30   Önálló lovaglás ügetésben (A2/Ü) – A pálya

Házigazda: Dr. Marie-Theres THIELL, az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport elnöke

16.00 Gyógypedagógiai voltizsálás látássérült gyerekeknek (BL haladó kategória) – B pálya

Házigazda: Dr. Marie-Theres THIELL, az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport elnöke

17.00 Eredményhirdetés az eddigi kategóriákban – 3. pálya

Házigazda: Dr. Marie-Theres THIELL, az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport elnöke

2012. szeptember 22.  – SZOMBAT

8.30     Könnyűosztályú díjlovaglás L8 (CDN) – 2. pálya

Házigazda: Janza Frigyes, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja, ny. vezérőrnagy

9.15 Junior Egyéni (CDJ) – 1. pálya

Házigazda: Csáky László, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alelnöke

11.15   Fiatal Lovas Egyéni (CDIY) – 1. pálya

Házigazda: Horváth Gergely Domonkos, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója

11.30   Intermediaire I (CDN/CDI) – 1. pálya

Házigazda: Horváth Gergely Domonkos, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója

13.45 Póni Csapat (CDIP) – 2. pálya

Házigazda: Kovács Katalin, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja, olimpiai és világbajnok kajakozónő

15.45   OTP Nagydíj (CDI) – 1. pálya

Házigazda: Nagy Zoltán Péter, az OTP Bank Nyrt Marketing Igazgatóságának ügyvezető igazgatója

16.15 Junior Egyéni (CDN) – 2. pálya

Házigazda: Dr. Kövér László, az NGYSZ Magyar Egyesület elnöke, az Országgyűlés elnöke

LOVASTERÁPIÁS VERSENY – 3. pálya

8.55 Önálló lovaglás ügyességi pályán hiperaktív gyermekeknek (A1H) – A pálya

Házigazda: Tarsoly Csaba, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja, a Quaestor Csoport elnök-vezérigazgatója

8.55     Ügyességi feladatok vezetett lovon látássérült gyerekeknek (A4/L kezdő kategória) – B pálya

Házigazda: Tarsoly Csaba, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja, a Quaestor Csoport elnök-vezérigazgatója

10.00 Gyógypedagógiai voltizsálás látássérült gyerekeknek (BL kezdő kategória) – B pálya

Házigazda: Tarsoly Csaba, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja, a Quaestor Csoport elnök-vezérigazgatója

10.20   Önálló lovaglás ügyességi pályán értelmileg akadályozott gyerekeknek (A1/É)- A pálya

Házigazda: Tarsoly Csaba, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja, a Quaestor Csoport elnök-vezérigazgatója

11.00 Gyógypedagógiai voltizsálás hiperaktív gyerekek számára (BH1) – B pálya

Házigazda: Tarsoly Csaba, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja, a Quaestor Csoport elnök-vezérigazgatója

12.00 Eredményhirdetés az eddigi kategóriákban

Házigazda: Tarsoly Csaba, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja, a Quaestor Csoport elnök-vezérigazgatója

13.30  Jámbor Vilmos Emlékverseny (ügyességi feladatok vezetett lovon, csapatváltó)

Házigazda: Horváth Gergely Domonkos, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója

15.30 Eredményhirdetés / Jámbor Vilmos Emlékverseny

Házigazda: Horváth Gergely Domonkos, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója

16.00 Gyógypedagógiai voltizsálás tanulásban akadályozott gyerekek számára (BT/2)-A pálya

Házigazda: Dr. Kövér László, az NGYSZ Magyar Egyesület elnöke, az Országgyűlés elnöke

16.00  Gyógypedagógiai voltizsálás tanulásban akadályozott gyerekek számára, BT/3- B pálya

Házigazda: Dr. Kövér László, az NGYSZ Magyar Egyesület elnöke, az Országgyűlés elnöke

18.00   Eredményhirdetés az eddigi kategóriákban

Házigazda: Dr. Kövér László, az NGYSZ Magyar Egyesület elnöke, az Országgyűlés elnöke

2012. szeptember 23.  – VASÁRNAP

7.45     Junior Kűr (CDN/CDIJ) – 1. pálya

Házigazda: Wichmann Tamás, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Sportbizottságának tagja, kenu világbajnok

10.00  Póni Egyéni (CDIP) – 2. pálya

Házigazda: Szepesi György, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Sportbizottságának szóvivője10.15   Mercedes-Benz Nagydíj Speciál (CDI) – 1. pálya

Házigazda: Mádl Dalma, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja

12.00  Közös Díjlovas és Lovasterápiás Verseny – 1. pálya

1. csapat/csapatkapitány: Harrach Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alelnöke, országgyűlési képviselő, a KDNP frakcióvezetője

2. csapat/csapatkapitány: Mádl Dalma, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja

13.00 Könnyűosztályú díjlovaglás L9 (CDN) – 2. pálya

Házigazda: Buzánszky Jenő, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Sportbizottságának elnöke, az Aranycsapat tagja, olimpiai bajnok focista

13.30   Fiatal Lovas Kűr (CDIY) – 1. pálya

Házigazda: Csapó Gábor, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja, olimpiai és világbajnok vízilabdázó

13.45 Intermediaire I Kűr (CDN/CDI) – 1. pálya

Házigazda: Csapó Gábor, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja, olimpiai és világbajnok vízilabdázó

17.00  Mercedes-Benz Nagydíj Kűr (CDI) – 1. pálya

Házigazda: Ingo Frölich, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja, a Mercedes-Benz Hungária Kft. vezérigazgatója

LOVASTERÁPIÁS VERSENY – 3. pálya

8.30 Gyógypedagógiai voltizsálás értelmileg akadályozott gyerekek számára,

BÉ/2 – A pálya

Házigazda Dr. Polt Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja, Legfőbb Ügyész

8.30 Gyógypedagógiai voltizsálás értelmileg akadályozott gyerekek számára,

BÉ/3  – B pálya

Házigazda Dr. Polt Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja, Legfőbb Ügyész

9.20 Önálló lovaglás ügyességi pályán tanulásban akadályozott gyerekeknek

(A1T) – A pálya

Házigazda Dr. Polt Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja, Legfőbb Ügyész

9.20 Gyógypedagógiai voltizsálás hiperaktív és tanulásban akadályozott gyerekek

számára, BH/2, BT/1 kategória – B pálya

Házigazda Dr. Polt Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja, Legfőbb Ügyész

11.00   Eredményhirdetés az eddigi kategóriákban – 3. pálya

Házigazda Dr. Polt Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja, Legfőbb Ügyész

12.00  Közös Díjlovas és Lovasterápiás Verseny – 1. pálya

1. csapat/csapatkapitány: Harrach Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alelnöke, országgyűlési képviselő, a KDNP frakcióvezetője

2. csapat/csapatkapitány: Mádl Dalma, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja

13.15   Mádl Ferenc Emlékverseny (A5) – előadás szabadon választott témában

Házigazda: Bóta Katalin, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja, Deutsche Bank AG Magyarországi Fióktelepe, vezérigazgató-helyettes

15.30 Eredményhirdetés / Mádl Ferenc Emlékverseny – 3. pálya

Házigazda: Bóta Katalin, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja, Deutsche Bank AG Magyarországi Fióktelepe, vezérigazgató-helyettes

15.45 Összesített csapatverseny eredményhirdetés – 3. pálya

Házigazdák: Bóta Katalin, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja, Deutsche Bank AG Magyarországi Fióktelepe, vezérigazgató-helyettes

és Dr. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük