A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2012-2013. közötti működését és gazdálkodását, valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) 2009-2013. közötti működését, tevékenysége MNB-be integrálását értékelte az Állami Számvevőszék. Az ÁSZ törvényi előírás alapján rendszeresen ellenőrzi az MNB-t, ezért a jelentés nyilvánosságra hozatalával egyidejűleg megkezdte a felkészülést az MNB 2014. évi működésének ellenőrzésére is.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2012-2013. közötti működését és gazdálkodását, valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) 2009-2013. közötti működését, tevékenysége MNB-be integrálását értékelte az Állami Számvevőszék. Az ÁSZ törvényi előírás alapján rendszeresen ellenőrzi az MNB-t, ezért a jelentés nyilvánosságra hozatalával egyidejűleg megkezdte a felkészülést az MNB 2014. évi működésének ellenőrzésére is.

Az MNB szervezeti felépítése, irányítási, döntéshozatali, ellenőrzési rendszere és működése megfelelt az előírásoknak. Alapító okirata csak részben felelt meg a hatályos jogszabályoknak, mivel nem határozta meg az MNB tevékenységi körét, illetve nem volt összhangban a 2013. október 1-jén hatályba lépett MNB-törvénnyel. Az MNB banküzemi gazdálkodása szabályozott és szabályszerű volt.

 

A humánerőforrás-gazdálkodás belső szabályai összhangban voltak a jogszabályi előírásokkal. Az MNB teljesítményértékelés nélkül fizette ki a munkavállalók részére a 2013. I. félévi bónuszokat, 158,3 millió Ft-ot. Az üzemeltetési és egyéb költségekhez kapcsolódó beszerzési eljárások és elszámolások alapvetően szabályszerűek voltak, az ellenőrzött beruházások megvalósítása szabályszerűen történt. Egy esetben a szerződésmódosítás során nem érvényesült a hirdetmény közzétételének kötelezettségére vonatkozó előírás.

 

A PSZÁF az egyes feladatok ellátásának eljárásrendjeit, kontrollpontjait, a feladatellátáshoz kapcsolódó hatás-, és felelősségi köröket alapvetően kialakította, szabályozta. A belső kontrollok kialakításában és működtetésében ugyanakkor több területen is hiányosságokat tárt fel az ellenőrzés.

A PSZÁF tevékenységének tervezése során nem teljes körűen tartották be a vonatkozó törvényi előírásokat és belső szabályozásokat sem. A felügyeleti ellenőrzési tevékenység megtervezésére vonatkozó egységes eljárásrendet a PSZÁF elnöke csak 2012. október 11-ei hatállyal adta ki. Az egyes vizsgálati programok összeállítása és végrehajtása nem felelt meg a vonatkozó előírásoknak, nem volt biztosított a vizsgálatok lefolytatására vonatkozó egységes eljárásrend. Fennállt a kockázata annak, hogy az ellenőrzési eljárások során nem volt teljes körűen biztosított a jogszabályoknak és a belső szabályzatoknak megfelelő működés. A fogyasztóvédelmi és a piacfelügyeleti eljárásokban is hiányosságokat tárt fel az ellenőrzés.

 

A PSZÁF a rendeletalkotás során betartotta a vonatkozó törvényben foglalt rendelkezéseket, ugyanakkor a rendeletek megalkotása nem felelt meg a vonatkozó elnöki utasításban foglaltaknak.

A PSZÁF integrációja során az átadás-átvételi eljárás alapvetően jól dokumentált volt, a záró beszámolót az MNB elkészítette. A korábbi ÁSZ ellenőrzés javaslatai a NGM esetében egy kivételével, az MNB esetében teljes körűen hasznosultak.

 

Az ellenőrzés megállapításai alapján az ÁSZ a nemzetgazdasági miniszter, valamint az MNB elnöke részére fogalmazott meg javaslatokat, amelyek alapján intézkedési tervet kell készíteniük.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük