http://www.magyartelekom.hu/http://www.magyartelekom.hu/ A Magyar Telekom 2009. november 5-én közzétette 2009. első kilenc hónapjára vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit.

http://www.magyartelekom.hu/http://www.magyartelekom.hu/ A Magyar Telekom 2009. november 5-én közzétette 2009. első kilenc hónapjára vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit.

Főbb eredmények:

  • A bevételek 4,4%-kal 480,6 milliárd forintra (1 693,4 millió euróra) mérséklődtek 2009. első kilenc hónapjában 2008 azonos időszakához képest. A bevételcsökkenés tükrözi a 2008. második negyedévben képzett 8,5 milliárd forint vezetékesből mobil hálózatba irányuló forgalmi bevételekhez kapcsolódó elhatárolás feloldását. Ezen elhatárolás feloldása nélkül a bevételek 2,8%-kal csökkentek a magyarországi vezetékes- és mobilhang, valamint a vezetékes internet bevételek visszaesésének következtében. A csökkenést részben ellensúlyozta a nemzetközi leányvállalatok bevételeinek a forint gyengüléséből adódó emelkedése, valamint a mobil internet és a TV szolgáltatásokból származó bevételek növekedése.
  • Az EBITDA 5,4%-kal 202,3 milliárd forintra csökkent, az EBITDA ráta 42,1% volt 2009. első kilenc hónapjában. A vizsgálattal kapcsolatos költségek valamint, a végkielégítéssel kapcsolatos költségek, elhatárolások és céltartalék visszaforgatások nélkül számolva az EBITDA 6,6%-kal 206,5 milliárd forintra mérséklődött, míg az EBITDA ráta ezen rendkívüli tételek nélkül 43,0% volt. A vezetékesből mobil hálózatba irányuló forgalmi bevételekhez kapcsolódóan 2008-ban könyvelt 8,5 milliárd forint elhatárolás feloldása nélkül az EBITDA 2,9%-kal csökkent 2009. első kilenc hónapban 2008 azonos időszakához képest. 

Rendkívüli tételek részletei (milliárd Ft)
Vizsgálattal kapcsolatos költségek

2008. harmadik negyedév: 0,5 
2008. első kilenc hónap: 3,9
2009. harmadik negyedév: 1,5
2009. első kilenc hónap: 5,1
Végkielégítéssel kapcsolatos költségek és elhatárolások
2008. harmadik negyedév: 1,2
2008. első kilenc hónap: 3,3
2009. harmadik negyedév: 0,3
2009. első kilenc hónap: 1,3
Végkielégítéshez kapcsolódó céltartalék visszaforgatás
2008. harmadik negyedév: 0
2008. első kilenc hónap: 0
2009. harmadik negyedév: -2,2
2009. első kilenc hónap: -2,2
Rendkívüli tételek összesen
2008. harmadik negyedév: 1,7
2008. első kilenc hónap: 7,2
2009. harmadik negyedév: 0,4
2009. első kilenc hónap: 4,2

  • A Társaság részvényeseire jutó eredmény (nettó eredmény) 16,1%-kal, 80,4 milliárd forintról (324,5 millió euróról) 67,4 milliárd forintra (237,6 millió euróra) mérséklődött az első kilenc hónapban. A csökkenéshez az EBITDA mérséklődése mellett hozzájárult a nettó pénzügyi eredmény romlása is, amit részben ellensúlyozott az értékcsökkenési és amortizációs költségek csökkenése, valamint az alacsonyabb nyereségadó. A nettó pénzügyi eredmény a kamatlábak emelkedésének és a hitelállomány növekedésének következtében romlott. Az értékcsökkenési költségek csökkentek, mivel 2008. során valamint 2009 elején számos eszköz hasznos élettartama meghosszabbításra került. A nyereségadó az új macedón adórendszer következtében mérséklődött, amelynek értelmében a nettó eredmény osztalékként történő kifizetéséig nem kerülhet sor társasági és halasztott adó elszámolására.
  • Az üzleti tevékenységből származó nettó cash-flow 153,8 milliárd forintról 147,7 milliárd forintra csökkent. Az EBITDA csökkenését és a fizetett kamatokban történt növekedést csak részben ellensúlyozta az alacsonyabb fizetett nyereségadó.
    * A beruházás tárgyi eszközökbe és immateriális javakba (CAPEX) 13,6 milliárd forinttal 71,5 milliárd forintra nőtt 2009. első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához képest. A növekedés elsősorban a szatellit TV előfizetések felfutásának és az optikai hálózatépítésnek a következménye, de a forint gyengülése is hozzájárult az idei költségek emelkedéséhez. A teljes CAPEX összegéből a Lakossági Szolgáltatások Üzletágra 20,2 milliárd forint, a Vállalati Szolgáltatások Üzletágra 2,1 milliárd forint, a Csoport Központra 2,0 milliárd forint, a Technológia Üzletágra pedig 35,9 milliárd forint jutott, míg Macedóniában 8,3 milliárd forintot, Montenegróban 2,7 milliárd forintot fordítottak beruházásokra.
  • A nettó adósságállomány a 2008. szeptember végi 271,2 milliárd forintról 2009. szeptember végére 284,3 milliárd forintra nőtt. A nettó eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak a nettó adósság + összes tőkére vetített aránya) 2009. szeptember végén 32,3% volt.

Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató az eredményekkel kapcsolatban így nyilatkozott:
"A recessziós gazdasági környezet és a kormányzat megszorító intézkedései következtében a harmadik negyedévben is komoly nehézségekkel kellett szembenéznünk valamennyi üzletágban. A vállalati és lakossági ügyfelek viselkedését egyaránt a távközlési kiadásaik további csökkentése jellemezte, ami kedvezőtlenül hatott a hagyományos hangszolgáltatásokból származó bevételekre.
Az elmúlt negyedévek során számos intézkedést hajtottunk végre azért, hogy enyhítsük a kedvezőtlen működési környezet hatásait, mely intézkedések eredménye mára érezhetővé vált. Stratégiai célkitűzésünkkel összhangban, hogy megerősítsük a Magyar Telekom, mint integrált szolgáltató pozícióját, szatellit TV és IPTV értékesítéseken keresztül növeltük jelenlétünket a TV piacon, valamint megerősítettük piacvezető pozíciónkat a rendszerintegrációs és információtechnológiai szektorban. Ennek következtében sikerült javítani pozíciónkat ezen szegmensekben, s egyúttal megőrizni piaci részesedésünket a  kulcsfontosságú piacainkon.
A csoportszintű költséghatékonyság javítása iránti erős elkötelezettségünknek köszönhetően, a bevételcsökkenés ellenére közel változatlan maradt a működéshez kapcsolódó EBITDA a harmadik negyedévben 2008 azonos időszakához képest, míg az EBITDA ráta meghaladta a 44%-ot. Emellett további előrelépést értünk el a létszámhatékonyság növelésében. Megállapodást kötöttünk a szakszervezetekkel a 2010. évi anyavállalati bérfejlesztésről, létszámleépítésről és a béren felüli juttatások csökkentéséről. Ennek következtében a Teljes Munkaerő Menedzsment költségek 2010-ben várhatóan 6,5 milliárd forinttal csökkennek a 2008. évi szinthez képest, amely több mint 5%-os költségcsökkentést jelent két év alatt.
A teljes évre vonatkozóan fenntartjuk a 2% körüli bevételcsökkenésről szóló prognózisunkat. Megítélésünk szerint azonban a jelenlegi kedvezőtlen trendek, azaz a lakossági fogyasztás jelentős visszaesése és a vállalati költések nagymértékű visszafogása továbbra is negatív hatással lesznek a bevételeinkre. Továbbá a forint erősödése is kedvezőtlen hatással lehet az eredményeinkre nemzetközi leányvállalataink hozzájárulásának csökkenésén keresztül. Változatlanul tartjuk azon előrejelzésünket, mely szerint a működéshez kapcsolódó EBITDA legfeljebb 5%-kal csökken, a beruházások pedig abszolút szinten nem változnak."

A 2009. harmadik negyedéves eredmények elemzése

Csoport

  • A bevételek 4,2%-kal mérséklődtek 2009. harmadik negyedévben 2008 azonos negyedévéhez képest. A kedvezőtlen gazdasági környezet következményeként a hangalapú kiskereskedelmi bevételek minden piacon csökkentek, ugyanakkor a magyar mobil végződtetési díjak csökkentésének következtében mérséklődtek a mobil nagykereskedelmi bevételek is. Ezen hatásokat nem tudta ellensúlyozni a TV szolgáltatásokból származó bevételek növekedése és a Macedón leányvállalatunk, a forint gyengülésének köszönhetően megnőtt hozzájárulása sem.
  • Az EBITDA 2,4%-kal nőtt, míg a rendkívüli tételek nélkül az EBITDA 0,6%-kal mérséklődött 2009. harmadik negyedévben. Költségcsökkentési intézkedéseinknek köszönhetően, melyek hatása érzékelhető mind a személyi jellegű költségek mind egyéb költségtényezők, pl. marketingköltségek tekintetében, ellensúlyozni tudtuk a bevételcsökkentést. A mobil végződtetési díjak csökkentésének köszönhetően csökkentek a más mobil szolgáltatóknak történő kifizetések, ami szintén kedvezően hatott az EBITDA-ra.

Lakossági Szolgáltatások Üzletág (CBU)

A szegmensek közötti kiszűrések előtti bevételek 5,6%-kal 81,0 milliárd forintra csökkentek, az EBITDA 1,8%-kal 48,0 milliárd forintra mérséklődött 2009. harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Az EBITDA ráta 57,0%-ról 59,3%-ra nőtt a harmadik negyedévben, mivel a hatékonyságnövelő intézkedéseink ellensúlyozták a bevétel-összetétel változásának EBITDA rátára gyakorolt kedvezőtlen hatását.  A CAPEX 5,2 milliárd forintot tett ki a harmadik negyedévben, melynek jelentős része a szatellit TV és az IPTV eladásokhoz kapcsolódik.

  • A vezetékes bevételek 5,8%-kal mérséklődtek 2009. harmadik negyedévben, elsősorban a hangalapú bevételek csökkenése miatt, mivel az erősödő mobil helyettesítés és a különböző IP-alapú szolgáltatások irányába történő migráció az ügyfél lemorzsolódás növekedését, valamint a forgalom és az átlagos tarifaszint visszaesését okozta. A szélessávú ügyfelek száma ugyan tovább nőtt, és elérte az 576 000-et, az internet bevételek azonban 7,5%-kal mérséklődtek a csökkenő árak és a kedvezőbb díjszabású csomagokra történő migráció erősödésének következtében. A TV szolgáltatásokhoz kapcsolódó bevételek növekedése folytatódott annak köszönhetően, hogy változatlanul erős a kereslet a TV termékeink iránt. Szeptember végére a TV előfizetőink száma közel 584 000-re nőtt, elsősorban a szatellit TV szolgáltatás terjedésének köszönhetően, ugyanakkor erősödött az IPTV iránti kereslet is.
  • A mobil bevételek 5,3%-kal 48,2 milliárd forintra mérséklődtek a harmadik negyedévben. A T-Mobile lakossági ügyfeleinek száma az előző év szeptember végi szinthez képest csökkent ugyan, elsősorban az inaktív ügyfelek erősödő lemorzsolódása, valamint a dupla és tripla SIM kártyák lemondása következtében, azonban a T-Mobile kismértékben így is növelni tudta piaci részesedését, 2009. szeptember végén a SIM kártyák száma alapján mért piacrészesedése 44,2% volt. Az ügyfélszám csökkenése mellett a forgalom is kedvezőtlenül alakult az ügyfelek rendelkezésére álló jövedelemének csökkenése következtében. Az ARPU éves szinten 8,0%-kal csökkent, mivel az előző év azonos időszakához képest csökkentek az átlagos árszintek valamint 2009. januártól ismét mérséklődtek a mobil végződtetési díjak.

Vállalati Szolgáltatások Üzletág (BBU)

A szegmensek közötti kiszűrések előtti bevételek 8,0%-kal 39,0 milliárd forintra csökkentek, az EBITDA 7,2%-kal 20,4 milliárd forintra mérséklődött, így az EBITDA ráta 51,9%-ról 52,4%-ra nőtt 2009. harmadik negyedévben. Az EBITDA ráta kismértékű javulása a végrehajtott hatékonyságnövelő intézkedéseknek köszönhető, ami részben ellensúlyozni tudta a bevételcsökkentést.

  • A vezetékes bevételek 12,8%-kal csökkentek, ami tükrözi, hogy a magyar gazdaságban tapasztalható visszaesés  miatt kulcsfontosságú vállalati ügyfeleink racionalizálási és költségcsökkentési intézkedéseket vezettek be, melyek keretében csökkentették távközlési kiadásaikat. Ennek következtében a hangalapú és az internet ügyfelek száma egyaránt csökkent, míg a mobil helyettesítés miatt a forgalom is mérséklődött; mindez a hangalapú és internet bevételek visszaesését eredményezte.
  • A mobil bevételek 2,4%-kal csökkentek. Az említett recessziós hatások vállalati ügyfeleink mobil költéseire is hasonló hatással voltak, aminek következtében az év harmadik negyedévében is magas maradt a lemorzsolódás és tovább csökkentek az átlagos tarifaszintek. A nem hangalapú szolgáltatások bevételei ugyan a mobil szélessáv növekvő használatának köszönhetően gyorsan emelkednek (a vállalati ügyfelek ARPU-jának 23,3%-át teszik ki), az ARPU ennek ellenére 16,5%-kal csökkent az év első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához képest.
  • A rendszerintegrációs és információtechnológiai szolgáltatásokból származó bevételek 11,2%-kal csökkentek 2009. harmadik negyedévben, mivel a jelenlegi gazdasági környezet kedvezőtlenül hat mind a magán mind az állami beruházásokra.

Macedónia

Macedóniában a bevételek 12,0%-kal emelkedtek 2009. harmadik negyedévben, míg az EBITDA 4,5%-kal nőtt. Az erős árfolyamhatást kiszűrve (a forint átlagosan 14,0%-kal gyengült a dénárhoz képest 2009. harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához képest) azonban a bevételek 1,8%-kal, míg az EBITDA 8,3%-kal csökkent. Utóbbi csökkenését elsősorban az ügyfélmegtartó kampányokhoz kapcsolódó mobilkészülék értékesítési kiadások növekedése okozta. Az EBITDA ráta 58,3%-ról 54,5%-ra mérséklődött a harmadik negyedévben, ami elsősorban a minden szegmenset jellemző erősödő versenynek a következménye.

  • A vezetékes bevételek macedón dénárban számolva 10,6%-kal csökkentek az alternatív és mobil szolgáltatók támasztotta erősödő verseny következtében. A kiélezett versenyhelyzet, valamint a kedvezőtlen gazdasági környezet miatt nőtt az éves ügyfél lemorzsolódási ráta, valamint tovább csökkent a kimenő forgalom. Az internet és az IPTV előfizetői szám emelkedésének köszönhetően növekedtek az ezekhez a szolgáltatásokhoz kapcsolódó bevételek, ami részben ellensúlyozni tudta a hangalapú bevételek csökkenését.
  • A mobil bevételek macedón dénárban számolva 5,6%-kal nőttek az emelkedő előfizetői állomány és javuló ügyfélösszetételnek köszönhetően. A forgalom szintén nőtt, azonban ez nem tudta ellensúlyozni a verseny miatti tarifaszint-csökkenést, ami így az ARPU csökkenéshez vezetett.  A nem hangalapú bevételek szintén nőttek, aminek további lendületet adhat a 3G szolgáltatások idén júniusban történt bevezetése.

Montenegró

Montenegrói leányvállalatunk bevételei 2,0%-kal nőttek a forint euróval szembeni gyengülése következtében (2009. harmadik negyedévben a forint átlagosan 14,1%-kal gyengült az euróhoz képest). Az EBITDA 65,6%-kal nőtt annak következtében, hogy 2008. harmadik negyedévben 0,9 milliárd forint létszámcsökkentéshez kapcsolódó végkielégítési költség merült fel, míg 2009. harmadik negyedévben visszaforgatásra került 1,0 milliárd forint céltartalék, melyet egy önkéntes leépítési programmal kapcsolatos peres üggyel kapcsolatban képeztek (2007. első negyedévben). Euróban számolva a bevételek 10,6%-kal csökkentek, valamint a végkielégítéssel kapcsolatos költségek és az elhatárolás visszaforgatásának hatása nélkül az EBITDA 13,0%-kal mérséklődött, az EBITDA ráta pedig 39,9% volt.

  • A vezetékes bevételek euróban számolva 1,8%-kal csökkentek 2009. harmadik negyedévben az alacsonyabb hangalapú kiskereskedelmi bevételek következtében, amit nagyban ellensúlyozott az internet és a TV bevételek növekedése. A hangalapú bevételek csökkenését a jelentős mobil helyettesítés eredményezte, mivel a harmadik mobil szolgáltató piacra lépését követően a mobil piacon felerősödött a verseny, aminek következtében a mobil tarifák és a mobilitási prémium is csökkent. Másrészt az ADSL és az IPTV ügyfélszám számottevő emelkedésének köszönhetően az internet és TV bevételek egyaránt jelentős növekedést mutattak.
  • A mobil bevételek euróban számolva 17,9%-kal csökkentek 2009. harmadik negyedévben. A csökkenés oka a harmadik mobil szolgáltató által generált erős verseny, illetve a gazdasági visszaesés montenegrói turizmusra gyakorolt negatív hatása, aminek következtében csökkentek a visitor bevételek. A mobil előfizetők számának jelentős emelkedése ellenére csökkentek a hangalapú kiskereskedelmi bevételek, a forgalom és a tarifaszintek visszaesése miatt. Ezen hatásokat némileg mérsékelte a nem hangalapú bevételek növekedése, ami az ügyfélszám valamint a mobil internet használók számának emelkedésének volt köszönhető.

Technológia Üzletág (TBU)

A Technológia Üzletág a mobil és vezetékes hálózat működéséért és fejlesztéséért, valamint az informatikai üzemeltetésért felelős költségközpont. A hálózati és IT beruházások is a Technológia Üzletágnál jelentkeznek. A Technológia Üzletág bevételei 5,2%-kal 2,7 milliárd forintra nőttek, az EBITDA 11,9%-kal -10,5 milliárd forintra emelkedett. A CAPEX 10,5 milliárd forint volt 2009. harmadik negyedévben, elsősorban az optikai hálózat kiépítésével és a kábel- és mobil szélessávú hálózatok fejlesztésével kapcsolatos ráfordítások következtében.

Csoport Központ

A szegmensek közötti kiszűrések előtti bevételek 11,4%-kal 34,3 milliárd forintra csökkentek. A bevételcsökkenés oka elsősorban a nagykereskedelmi bevételek mérséklődése, különösen a mobil bevételek esetén, mivel a mobil összekapcsolási díjak év elején 15%-kal csökkentek. Az EBITDA -3,0 milliárd forintra javult a személyi jellegű költségekben megvalósult megtakarításoknak és 1,2 milliárd forint végkielégítésekre képzett céltartalék visszaforgatásának következtében, ami teljesen ellensúlyozta a vizsgálattal kapcsolatos költségek növekedését (2009. harmadik negyedévben 1,5 milliárd forint volt a 2008. harmadik negyedévi 0,5 milliárd forinttal szemben).

*

Mint azt a Magyar Telekom korábbi közleményeiben bejelentette, a 2005. évi pénzügyi jelentésünk auditálása során a PwC két olyan szerződést talált, amelyek természete és üzleti célja nem volt egyértelmű. 2006 februárjában a Társaság Audit Bizottsága megbízta a White & Case-t ("a független vizsgálatot végző"), mint független jogi tanácsadót, hogy belső vizsgálatot folytasson annak megállapítására, hogy a Társaság ezen vagy egyéb szerződések alapján végrehajtott-e olyan kifizetéseket, amelyek esetlegesen az USA jogszabályaiba (beleértve az Egyesült Államok Külföldön Kifejtett Korrupt Gyakorlatokról szóló törvényét ("FCPA")) vagy a Társaság belső szabályozásaiba ütköznek. A belső vizsgálattal kapcsolatban a Társaság Audit Bizottsága tájékoztatta az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumát ("DOJ"), az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletét ("SEC"), valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét.
Az általa begyűjtött iratok és egyéb bizonyítékok alapján a White & Case előzetesen arra a következtetésre jutott, hogy okkal feltételezhető négy, 2005-ben kötött tanácsadói szerződés esetében, hogy azokat nem megfelelő céllal kötötték. Megállapították továbbá, hogy 2006-ban bizonyos munkavállalók a vizsgálat számára releváns bizonyítékokat semmisítettek meg. A White & Case talált több olyan szerződést is a macedón leányvállalatunknál, amelyek további vizsgálatot tehetnek szükségessé. 2007 februárjában az Igazgatóságunk úgy határozott, hogy ezen további szerződéseket és minden kapcsolódó vagy hasonlóan megkérdőjelezhető szerződést vagy kifizetést is át kell tekinteni, és ezekre is kiterjesztette a vizsgálatot. 2008 májusában a független vizsgálatot végzők eljuttatták a Társasághoz "A független vizsgálat macedón szakaszára vonatkozó helyzetjelentést". A White & Case a helyzetjelentésben leírja – többek között -, hogy "meggyőző bizonyíték van hat szerződés esetében arra, hogy azok létrejötte és/vagy teljesítése törvénytelen jellegű". Ezek a szerződések a Társaság és/vagy annak leányvállalatai által egy Cipruson bejegyzett tanácsadó társasággal és/vagy annak tagvállalataival Macedóniában végzendő tanácsadói, marketing, akvizíciós átvilágítási és/vagy lobbi tevékenységre köttettek 2004-2006 között. Ezen szerződések alapján a Társaság és/vagy leányvállalatai összesen 6,7 millió eurót meghaladó összeget fizettek ki. Az ezen szerződésekre, valamint a független vizsgálatot végzők által beazonosított egyéb szerződésekre és kapcsolódó kérdésekre irányuló független vizsgálat tovább folytatódik.
2007-ben Montenegró legfőbb ügyésze tájékoztatta montenegrói leányvállalatunk, a Crnogorski Telekom Igazgatóságát azon döntéséről, amely szerint a Montenegróban zajló független vizsgálat tárgyát képező szerződések nem tartalmaznak olyan, bűncselekményre utaló elemeket, amely Montenegróban eljárást vonna maga után.
A magyar hatóságok saját vizsgálatot indítottak a Társaság montenegrói tevékenységre vonatkozóan. A magyar Nemzeti Nyomozó Iroda ("NNI") arról tájékoztatta a Társaságot, hogy 2008. május 20-án bűncselekmény megállapítása nélkül megszüntette a montenegrói szerződésekre irányuló vizsgálatát.
2009. március 28-án a NNI tájékoztatta a Társaságot, hogy bejelentés alapján nyomozást indított a Magyar Telekom Csoport tagjai által kötött bizonyos szerződések és egyéb ügyek kapcsán folyamatban lévő belső független vizsgálattal kapcsolatos kifizetések vonatkozásában hűtlen kezelés gyanúja miatt. Az NNI 2009. szeptember 21-én értesítette a Társaságot, hogy nyomozását kiterjesztette a munkavállalók személyes adataival a belső független vizsgálat keretében történt esetleges visszaélés vizsgálatára. Az NNI ezen kifizetésekre vonatkozó dokumentumokat és információt kért a Társaságtól. A Társaság együttműködik az NNI-vel a nyomozásban.
Az Egyesült Államok-beli hatóságok is saját vizsgálatot indítottak a mi belső vizsgálatunk tárgyát képező tranzakciók vonatkozásában annak megállapítására, hogy azok megsértették-e az Egyesült Államok jogszabályait. A Macedón Köztársaság Belügyminisztériuma tájékoztatást, valamint dokumentumokat kért be macedón leányvállalataink Macedóniában folytatott beszerzési és osztalékfizetési tevékenységével kapcsolatban (az Egyesült Államokban folyó és az NNI által folytatott vizsgálatokkal együtt: "Hatósági vizsgálatok"). 2007. során az Egyesült Államok hatóságai kibővítették vizsgálatukat, a belső vizsgálatot érintő lépéseinkre és a belső vizsgálattal kapcsolatos közzétételeinkre vonatkozó adatkérésekkel.
Az Audit Bizottság jogi tanácsadójának 2009. február 27-én küldött levelében a DOJ kérte, hogy a belső vizsgálat lezárása és a végső jelentés kibocsátása előtt az Audit Bizottság minden ésszerűen indokolt vizsgálati eszközt használjon fel, ideértve a DOJ által az Audit Bizottság jogi tanácsadója számára újabban azonosított kérdések kivizsgálását. A DOJ tudja, hogy ezen újabb kérdések kivizsgálása késleltetheti a jelentés elkészítését. A DOJ kérte továbbá, hogy az általa történő további értesítésig az Audit Bizottság tartózkodjon a végső jelentés átadásától, mert a DOJ szerint ez befolyásolhatná a DOJ által végzett vizsgálatot. A Társaság, annak Igazgatósága és Audit Bizottsága továbbra is támogatja a belső vizsgálatot, mivel a hatósági vizsgálatok belső vizsgálatok útján és egyéb módon történő folyamatos támogatása és elősegítése mind a Társaság, mind a részvényesek érdekét szolgálja. A február 27-i levélben a DOJ kijelentette, hogy a belső vizsgálat segíti és segítette a DOJ munkáját és az együttműködést figyelembe fogja venni a jelen ügy esetleges DOJ általi peren kívüli lezárásakor.
A Macedón Köztársaság Belügyminisztériumának internetes oldalán 2008. december 10-én közzétett sajtótájékoztatóról szóló kivonat szerint a Belügyminisztérium Szervezett Bűnözés Elleni Osztálya áttette az iratokat a macedón Szervezett Bűnözés és Korrupció Elleni Ügyészséghez négy személy elleni vádemelés iránti javaslattal, akik közül hárman korábban a Magyar Telekom Csoport munkavállalói voltak. A nyilvános információ alapján ezen személyekről úgy vélik, hogy a Makedonski Telekomnál betöltött pozíciójukkal kapcsolatban elkövették a "hivatallal és felhatalmazással való visszaélés" bűncselekményét a Chaptex Holdings Ltd.-vel kötött öt tanácsadói szerződés 2005 és 2006 közti időszakban történő megkötésével, amely szerződésekről úgy vélik, hogy azok alapján nem volt szándék és szükség ellenszolgáltatásra.
Nem tudjuk megítélni, hogy mikor zárulnak le a belső és a jelenleg is zajló Hatósági vizsgálatok, és hogy mi lesz azoknak a végső kimenetele, illetve a hatása – ha lesz ilyen – a pénzügyi beszámolóinkra vagy működési eredményeinkre. Ugyanígy azt sem tudjuk megítélni, hogy ezeknek a vizsgálatoknak milyen hatása lesz – amennyiben lesz – egymásra. A hatóságok büntető vagy polgári jogi szankciókat alkalmazhatnak velünk vagy leányvállalatainkkal szemben, beleértve a pénzbüntetést is, illetve további változtatásokat kezdeményezhetnek az üzleti tevékenységünk és a megfelelőségi programunk tekintetében.
A Magyar Telekomnál 2009 első három negyedévében 5,1 mrd Ft költség merült fel a vizsgálattal kapcsolatosan, mely a Csoportközpont egyéb működési költségei között szerepel.
Sem az Audit Bizottság, sem külső jogi tanácsadója nem tudott elegendő információt a Társaság külső könyvvizsgálójának rendelkezésére bocsátani a független belső vizsgálat tárgyát képező ügyekre vonatkozóan, illetve azok pénzügyi beszámolóra való esetleges hatásával kapcsolatban. Ezen információ hiányában a független könyvvizsgáló nincs abban a helyzetben, hogy kibocsássa az említett pénzügyi információkra vonatkozó jelentését (az Átvilágításra vonatkozó 2410. sz. Nemzetközi Szabvány szerint). Ezen felül, az Audit Bizottság jelezte, hogy nem tudja véleményezni a Társaság Harmadik Negyedévre vonatkozó pénzügyi beszámolóját. Ha az ügy alapját képező kérdésekre nem sikerül választ találni, az hatással lehet a Társaság jövőbeni pénzügyi beszámolóinak közzétételére és időzítésére.

A Magyar Telekom 2009. első kilenc havi eredményeiről részletesen a társaság honlapján
(www.telekom.hu/befektetoknek) és a Budapesti Értéktőzsde honlapján (http://www.bet.hu/) olvashat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük