mors ultima linea rerummors ultima linea rerumAz emberi élet értelmét sokan sokfele kutatták már. Magukban és a nagyvilágban. Könyvekben és újságcikkekben. Szerekben és szeretettekben. Írtak róla könyveket, és mondtak róla vicceket. De az élet, a biológiai élet véges. S ezzel nem is igen tudunk mit kezdeni. Mi emberek mindenesetre és most nem igazán tudunk mit kezdeni. Az élet véges és marad az emlékezés.

 

mors ultima linea rerummors ultima linea rerumAz emberi élet értelmét sokan sokfele kutatták már. Magukban és a nagyvilágban. Könyvekben és újságcikkekben. Szerekben és szeretettekben. Írtak róla könyveket, és mondtak róla vicceket. De az élet, a biológiai élet véges. S ezzel nem is igen tudunk mit kezdeni. Mi emberek mindenesetre és most nem igazán tudunk mit kezdeni. Az élet véges és marad az emlékezés.

Talán közhelyes is a megállapítás, hogy amíg az emlék él, addig az is jelen van, akire emlékeznek. Kire intő példaként, kire példát mutató ősként. Legyen az emlékezés színhelye a családi ebédasztal környéke, amikor anekdotákat mesélnek a rég eltávozottakról, vagy a temető, ahol az eltávozottra lehet emlékezni. Magányban, vagy társaságban. A halottakról való megemlékezés szokása, a régészeti leletek szerint legalább olyan régi, mint az emberi társadalmak kora.

Akik pedig egészen kiemelkedő társadalmi szereppel bírtak, nem egy esetben szinte isteni fénybe kerültek, és majdnem akként is emlékeztek meg róla. Talán innen ered, ebből a tőből fakad a szentek kultusza. S anélkül, hogy bárki érzését megsérteni szeretnénk, talán egy kicsit a régi többistenhívő vallások, köztük a kereszténység kialakulásakor uralkodó római istenvilág hagyatéka is tükröződik a szentek sorában. Az azonban tény, hogy a valamikori római isteneknek épített hatalmas templomot nevezték Pantheon-nak, melyet később keresztény templommá szenteltek. IV. Bonifác. Valamennyi vértanú tiszteletére.

Valószínűleg ekkor kezdődött az a folyamat, mely a keresztény kultúrkörben egy napot a valamennyi szentre való megemlékezés napjává avatott. Ez november első napja, melyet követ az elhunytakra való emlékezés napja. A két nap összekapcsolódása Szent Odilon-nak tulajdonítható, aki a clunyi apátság elöljárójaként a bencés apátság szerzeteseit arra kérte, hogy az addigra általánosan keresztényi ünnepnek nyilvánított Mindszentek ünnepének másnapján imádkozzanak különös buzgósággal az elhunytakért. Közel ezer éve.

S mert az utóbbi fordulatai az emberi civilizációknak külön helyeket jelölt meg a halottak nyugalomba helyezésére, a megemlékezések is sokszor ezeken a helyeken zajlanak. Bár teljesen nyilvánvaló, hogy az elhunytakra való emlékezés nem lehet egy nap eseménye csupán. Ahogy a szentek sem egy nap eseményei gyanánt szolgálhatnak példaként, vagy védelemül. S mégis, az év bármely napján talán fanyalogni is lehetne, hogy miért pont egy napon, vagy miért pont ott. Ahogy azon is, hogy hányan szedik be a megemlékezés vámját a csokor-lelőhelyeken.

De akár a temetőben, akár a templomokban, akár a szoba magányában, a megemlékezés a lényeg. A halál, és a halott tiszteletének vámszedői pedig maradjanak kívül. A politikával, a fanyalgással együtt.

Simay Endre István

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük