A Dunántúl leggazdagabb vállalkozójának lánya megismerkedett a Tiszántúl multimilliomosának fiával. Mindkét apa előkelő helyen szerepelt a Top 150 listán. Egyik stílbútorok és beépített gardrób szekrények gyártásával foglalkozott, részvénytársaságának minden megyében raktárai, fióküzletei működtek. Másik turkáló üzlethálózatot tartott fenn  negyven városban, négyszáz alkalmazottal és száz százalékos haszonkulccsal. Vagyonuk évről-évre növekedett, az Isten is egymásnak teremtette a gyermekeiket.

 

A Dunántúl leggazdagabb vállalkozójának lánya megismerkedett a Tiszántúl multimilliomosának fiával. Mindkét apa előkelő helyen szerepelt a Top 150 listán. Egyik stílbútorok és beépített gardrób szekrények gyártásával foglalkozott, részvénytársaságának minden megyében raktárai, fióküzletei működtek. Másik turkáló üzlethálózatot tartott fenn  negyven városban, négyszáz alkalmazottal és száz százalékos haszonkulccsal. Vagyonuk évről-évre növekedett, az Isten is egymásnak teremtette a gyermekeiket.

 

   A csitri és a kamasz tavaly, a balatonfüredi Anna-bálon látták meg egymást először. Néhány szót váltottak csupán és egy csacsacsát táncoltak, de másnap az egyik bulvárlap azt írta, hogy olthatatlan szerelemre gyulladtak egymás iránt. A hírt rövidesen a többi bulvárlap is átvette, bemutatva a kislány ötszázezer forintos báli ruháját és a fiú óvodáskori fényképét egy jelmezversenyen torreádornak öltözve.

 

  Legközelebb egy hónap múlva a párizsi Pied de Cochon étteremben futottak össze véletlenül. Ekkor így szólt az ifjú: Olvastad a bulvárlapok rólunk szóló híreit? Igen, többször is, suttogta szemlesütve a leányzó. Ugye igazuk van? – folytatta az udvarlást ügyetlenül a fiatalember. Azt hiszem, igen, válaszolta még halkabban a hajadon, majd aznap este a Bobino Színházban megnéztek egy vidám, frivol musicalt.

 

   Ettől kezdve minden randevújukat négy-öt fotós örökítette meg. Egyik lap címoldalon hozta az esküvőjük dátumát és egy meggypiros Rolls-Royce autó fotóját, mint az egyik apa nászajándékát, persze ez kacsa volt. Ám mégis az egész ország erről beszélt, háttérbe szorítva az izgalmas bűnügyeket, valamint a valóság- és túlélő show-kat. A fiatalok a szerelem kiteljesedésével és a házasságkötés valódi dátumának meghatározásával egyidejűleg megunták ezt a nagy nyilvánosságot és konspirációs tervet dolgoztak ki.

 

   Esküvő után az ifjú férj álszakállt ragasztott, a szép, szőke menyasszony pedig fekete parókát és egy nagyméretű szemüveget vett fel, majd álnéven repülőre szálltak és meg sem álltak a Seychelle-szigetekig. Megérkezvén a gyönyörű, ötcsillagos, tengerparti szállodába, felsóhajtottak: Csakhogy megéltük ezt is, itt nem leselkednek ránk kíváncsi szemek. Zuhanyoztak, átöltöztek és felmentek a hotel huszadik emeleti éttermébe vacsorázni.

 

   Belépve a hatalmas terembe elégedetten néztek körül. Kétszáz asztalon égtek a gyertyák, harminc tagú zenekar szívhez szóló, örökzöld melódiákat játszott, frakkos pincérek sürögtek-forogtak, lángoltak a flambírozott ételcsodák. Az egyik oszlop mögött három fotós és két riporter húzódott meg csendben. A bulvárlapok munkatársai voltak ők, akik aztán sok-sok oldalon keresztül, számos színes fotóval illusztrálva számoltak be a kíváncsi olvasóknak a nászút eseményeiről és intimitásairól.

 

Láng Róbert

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük