A pacemaker
4 perc olvasás
A szív ritmusát szabályozó pacemaker egy kisméretű, 4×4 centiméteres implantátum, amely elektróddal kapcsolódik a szívhez és elektromos impulzusokkal vezérli a szív összehúzódását. Olyan esetben van rá szükség, amikor a szív természetes ritmusa túl lassú, így működése nem megfelelő. A kardiológus kiválaszthatja a normális pulzusszámot az egyénre szabva. A legmodernebb pacemakerek defibrillátort is tartalmaznak.
A szív ritmusát szabályozó pacemaker egy kisméretű, 4×4 centiméteres implantátum, amely elektróddal kapcsolódik a szívhez és elektromos impulzusokkal vezérli a szív összehúzódását. Olyan esetben van rá szükség, amikor a szív természetes ritmusa túl lassú, így működése nem megfelelő. A kardiológus kiválaszthatja a normális pulzusszámot az egyénre szabva. A legmodernebb pacemakerek defibrillátort is tartalmaznak.
A pacemakernek fantasztikus története van. J. A. McWilliam skót orvos 1899-ben kísérleteket folytatott a szívizom összehúzódását előidéző elektromos impulzusokkal. Szerintem Galvani száz évvel korábbi kísérlete a békacombokkal vezette rá arra, hogy elektromos erők kapcsolatba hozhatók izommozgásokkal.
Huszonöt évvel később Mark Lidwell angol kardiológus és aneszteziológus elkészített egy több kiló súlyú hordozható készüléket, amelyet fali konnektorhoz kellett kapcsolni. Sikerült eléggé bonyolult módon a szívkamrához csatlakoztatnia. Ez volt a világ első pacemakere, percenként 80-120 közötti ritmust állított elő a feszültség változtatásával. Az eszközt először egy csecsemő újraélesztésére használták. A kisbaba szíve megállt, de tízpercnyi stimuláció után elkezdett szabályosan dobogni.
A kutatások a világválság és a második világháború miatt megszakadtak. Sokat támadták Lidwellt azzal is, hogy nem szabad beavatkozni az isten által teremtett természet rendjébe. Pontosan úgy érveltek, mint ma a géntechnológiát ellenzők. A véleményekkel nem törődve John Hopps kanadai elektromérnök 1950-ben egy pacemakert készített, Wilfred Bigelov szív-mellkasi sebész közreműködésével.
A nagyméretű külső eszköz elektroncsöves technológiát használt és bőrön keresztüli szívritmus-szabályozást biztosított. Az eljárás fájdalmas volt a betegek számára, és mivel váltakozó áramú hálózatról üzemelt, a halálos áramütés kockázatát is magában rejtette. A kutatók később kisebb méretű, de még mindig külső készüléket is előállítottak, hordozható akkumulátorral.
1957-ben elkezdődtek a pacemakerrel való kísérletek állatokon. Ekkor már feltalálták a tranzisztort. A kutyák és birkák jól tűrték az akkumulátorral működő, hordozható külső pacemakert, amelyet a szívizom felszínéhez csatlakoztattak. Egy év múlva beültették emberbe az első pacemakert a svédországi Karolinska Institute-ban. (Emlékszünk, Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül.) Az eszközt Rune Elmqvist és Ĺke Senning sebész fejlesztette ki és mellkas-sebészeti eljárás keretében csatlakoztattak a szívizomhoz. Az eszköz háromórányi működés után leállt. Ezután egy második eszközt is beültettek, mely két napig üzemelt. A világon az első beteg, aki beültethető pacemakert kapott, életében még számos pacemakert használt el és 86 éves korában halt meg. Az első, hosszabb ideig működő pacemakert 1972-ben ültették be. Ez a technológia, amely titánt használt alapanyagként, pár év alatt általánossá vált.
Mára a szövetbarát pacemaker beültetés rutinműtét, fél óráig tart, helyi érzéstelenítéssel, egynapos sebészeti eljárással. Ára a Google szerint 7.000 dollár. (Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár térítésmentesen adja.) A ma használatos készüléket az akkumulátor 10-12 évig tartja működésben, majd elemcsere következik, ami ugyancsak rutinműtét. Egyik Orvosi Hetilapban megjelent közlemény szerint százéves betegen is végeztek sikeres pacemaker-beültetést. A pacemakeres páciens nem érzi, hogy van valami a bal válla alatt, semmiben sem akadályozza, a legkeményebb munka is végezhető vele, a legmegerőltetőbb sport is űzhető, gond nélkül. Nekem elhihetik.
Láng Róbert
