Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnökeGianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnökeGianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke, három év kihagyás után, januártól ismét folytatja az Avvenire című olasz napilapban „Reggeli gondolatok" sorozatát. „Nem oldhatom meg életed összes nagy problémáját.

 

Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnökeGianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnökeGianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke, három év kihagyás után, januártól ismét folytatja az Avvenire című olasz napilapban „Reggeli gondolatok" sorozatát. „Nem oldhatom meg életed összes nagy problémáját.

 

E sorok olvasója számára csak útitárs lehetek, aki ugyanazokat a fájdalmas vagy örömteli tapasztalatokat éli át, ugyanolyan kérdései vannak, kétkedik, fél, remél, olykor talán el is keseredik. Igaz: „nem vagyok nagy dolog", ahogy a Reggeli gondolatok sem az. De igyekszem veletek együtt „mindaz lenni, ami csak lehetek" – írja saját maga a sorozat újraindulásakor. Az alábbiakban egyik írását közöljük:

Egy hindu mester egyik nap egy fehér lapot mutatott tanítványinak, amelynek közepén egy fekete pont volt. „Mit láttok?" – kérdezte. „Egy fekete pontot!" – felelték. „Egyikőtök sem tudta meglátni a nagy fehér részt körülötte!" – válaszolta a mester.

Az újságok és a televízió e törvényszerűség miatt vannak tele rossz hírekkel, bűnügyekkel: az információ paraméterei szerint egyetlen bűncselekménynek nagyobb súlya van ezer tettnél, amelyek nagylelkűséget és szeretetet fejeznek ki.

Mi is könnyen észrevesszük a szalmaszálat a másik szemében, és figyelmen kívül hagyjuk sok tekintet mosolygó ragyogását. Egészen természetes sorolni az emberi lét keserűségeit és figyelmen kívül hagyni a nyugalmat és az örömöt, amelyek ugyancsak ott vannak napjaink nagyobb részében.

Gondolataink sokkal könnyebben irányulnak a történelem égboltjának sötét pontjaira, mint a kék és fénylő, messzeségbe nyúló részére. Persze, nem kell annyira optimistának és naivnak lennünk, hogy nem veszünk tudomást a rosszról, amellyel szintén meg vannak hintve életünk eseményei. Mégsem helyes mellékesnek tekintenünk a hajnal vagy a napfelkelte lenyűgöző látványát, a gyermekek csodálkozó mosolyát, az intelligencia varázsát, a szeretet melegét. Az igen erősebb, mint a nem.

Még egy gondolat az előzőek sorához. Pirandello kínálja fel A becsület gyönyöre című drámájában (1917), amikor a főszereplő kimondja: „Sokkal könnyebb hősnek lenni, mint becsületesnek. Az ember lehet hős egyszer-egyszer; de becsületesnek lenni mindig kell."

A jóban is érvényes lehet tehát ugyanez: a hősiesség legragyogóbb pontja magára irányít minden figyelmet, elfeledtetve, hogy sokkal csodálatra méltóbb az a halvány fénysugár, mely annak a szülőnek szövi át minden napját, aki családjának szenteli magát, s talán egy fogyatékos gyermeket nevel. Létezik egy mindennapi hősiesség, mely nem fújja a harsonát maga előtt, de sokkal tiszteletre méltóbb nagyságot rejt magában.

Magyar Kurír

(lt)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük