www.t-mobile.huwww.t-mobile.hu  

A mai napon délelőtt a Magyar Telekom mobil-előfizetéssel rendelkező ügyfelei jelentős részének hálózaton belüli hívásai sikertelenek voltak, az előfizetők azt tapasztalták, hogy a hívott fél nem elérhető, ki van kapcsolva vagy a hangposta jelentkezik.

www.t-mobile.huwww.t-mobile.hu  

A mai napon délelőtt a Magyar Telekom mobil-előfizetéssel rendelkező ügyfelei jelentős részének hálózaton belüli hívásai sikertelenek voltak, az előfizetők azt tapasztalták, hogy a hívott fél nem elérhető, ki van kapcsolva vagy a hangposta jelentkezik.

 

Az elsősorban a hálózaton belüli hívásindításokat érintő, és a jelzett időtartamban fennálló zavart egy éjszakai, előre tervezett munka során keletkezett váratlan szoftverprobléma okozta. Ennek észlelését követően a rendszerszállítóval közösen még éjjel azonnal megkezdődött a hibaelhárítás, amelynek eredményeként a szolgáltatás fokozatosan áll helyre.

A Magyar Telekom ezúton is köszöni ügyfelei megértését és türelmét. A probléma elhárításával a kapcsolatban a szolgáltató természetesen további tájékoztatással szolgál majd. – eddig a hivatalos közlemény.

**********************************

Amit szerkesztőségünk tud a dologról.

Elemezve a különböző internetes portálok kommentjeit úgy tűnik, hogy a hiba a rendszerben 2009. 12. 04-én hajnalban 1:53 perckor jelentkezett.

A hiba fokozatosan az egész országban jelentkezett, így hihető a szolgáltató azon közlése, mely szerint egy szoftverfrissítés okozta a hibát. Az SMS-ek nem értek célba, és a legfurcsább hibaüzenetekkel találkozhattak a hívók, elsődlegesen a hálózaton belül indított hívások esetében. Ennek következtében a bankautomaták nagy része és azon kártyás fizetési rendszerek, amelyek sms-rendszerben kommunikálnak, beleértve az SMS autorizációt használó banki szolgáltatásokat lebénultak, hisze a megerősítő SMS-ek nem értek célba. De nem működött az autópálya matrica és a mobil parkolás sem.

A tapasztalat szerint a GPRS nettel voltak zavarok a 3G viszont működött.

A szolgáltató sokáig hallgatott végül a déli órában közleményben – amit cikkünk elején olvashatnak – elismerte a hibajelenséget. A szolgáltatás várhatóan szombatra áll helyre teljes egészében.

A hiba természete miatt – 4 órán túli szolgáltatás kimaradás – a felhasználók kártérítésre, pontosabban kötbérre jogosultak. Ez a 8 hónapi költés 1 napra eső átlagának nyolcszorosa minden megkezdett 24 óra után. A Nemzeti Hirközlési Hatóság is tud az üzemzavarról, mert jelentéskötelezettsége van a szolgáltatónak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük