A világon végigsöprő, és minden akarat, jókívánság dacára hozzánk is begyűrűző válság híreivel tele van a napi hírvilág. Vitatkozva még azon is, hogy az elején, a közepén, a mélyén vagyunk-e egyáltalán. Vagy már el is süllyedtünk az iszapban, és az ami még életjelnek látszik, az csupán pár búcsúbuborék ami még a felszín felé törekszik. Ezen békésen, vagy kevésbé békésen vitatkozzanak nyugodtan a közgazdaságtan és politológia felkent szakértői. Sokkal okosabbakat, amiket ők kitalálnak úgyis nehéz lenne előállítani. Azon a gondolatkísérleti szinten, melyen a közműsorokban szereplők felszólalnak, mindenképpen nehéz lenne.

 A világon végigsöprő, és minden akarat, jókívánság dacára hozzánk is begyűrűző válság híreivel tele van a napi hírvilág. Vitatkozva még azon is, hogy az elején, a közepén, a mélyén vagyunk-e egyáltalán. Vagy már el is süllyedtünk az iszapban, és az ami még életjelnek látszik, az csupán pár búcsúbuborék ami még a felszín felé törekszik. Ezen békésen, vagy kevésbé békésen vitatkozzanak nyugodtan a közgazdaságtan és politológia felkent szakértői. Sokkal okosabbakat, amiket ők kitalálnak úgyis nehéz lenne előállítani. Azon a gondolatkísérleti szinten, melyen a közműsorokban szereplők felszólalnak, mindenképpen nehéz lenne.

Van azonban pár olyan szempontja is a válságnak, amit ritkábban látszik feszegetni a közgondolkodás. Talán, mert a pajszert olyan ládák réseibe kellene beletuszakolni, melyekből könnyen Pandora szelencéje lehet. S a dobozból kiszabaduló rettenet megülné a témát feszegető politikai, politológusi, vagy ki tudja milyen  karrierjét. Ez a szempontrendszer pedig az, hogy a válságnak akár pár pozitív hatása is lehet. Akár mindenki számára pozitív, akár csak az egyes emberek számára jótékony. A nagy közkesergésben azonban ezeknek tényleg nehéz hangot adni. De attól még létezhetnek.

A köz számára például pozitív hatású lehet, hogy sok területen előbb-utóbb kénytelenek leszünk tiszta lapokból új kártyavárakat építeni. Mert az alighanem könnyen belátható, hogy számos látszatmegoldás további finanszírozására nem lesz fedezet. Mert bármilyen könnyű, és politikailag vonzó is lehet ígéreteket tenni, a válság előbb-utóbb úgyis a nyakunkba borítja a vödörnyi jeges vizet ébresztőnek. S bármennyire is jeges a víz, a tsizta víz pohárba kerülése hosszú távon talán megéri még akkor is, ha nem is csak néhány csepp az arcunkba freccsen.

A személyes hasznok köre azonban sajnos sokkal szélesebb körben érintheti az embereket. Ez pedig az, hogy a válság, mint hívószó jó kifogás. Mert mi legyen akkor, ha már régen változtatni kellett volna egy cég struktúráján, de eddig nem volt meg az elszánás és bátorság. Itt a válság, mint kifogás. S ez még a jobbik eset, mert akár valami jó is kisülhet a végén. De mi legyen akkor, ha a vezetői tudáshiány vezet valami menydörgősen rosszul elsülő dologhoz? Most itt az új vezérszólam: „Világválság van". Az embereknek fel lehet mondani, mindent szét lehet robbantani akár. Mert hát a válság az mégiscsak olyan, ami világnyi. Nem az a szegény vezető tehet róla. Nem igaz?

Nem igaz, de ezzel most nem igazán foglalkozik senki. A suta vezetőnek nem érdeke foglalkozni vele, hiszen ahhoz önkritikusan kellene szemlélnie azt, amit tesz. Akkor meg már régen nem lenne vezető. A kirúgottak hiába mondanák, mert rajtuk a bélyeg, hogy csak azért mondják, mert vesztesek. A maradók pedig hallgatnak és tűrnek, mert a villanyszámla a következő hónapban is megérkezik. A vezető pedig tehetségtelensége dacára marad a vezetői poszton. S minden nap azzal a nyugodt tudattal fekhetik, hogy aznap sem bukott le. Mert a válság az válság. S már a jó régi mondás is azt tartotta. „jó kifogás, sose rossz". S neki a válság tényleg jó. Mert egyrészt annyit biztosan fog keresni, amivel majd csak meghúzza magát az autója vagy villája valamely szegletében.

Mert a válság homálya óvó függönyként fogja megvédeni attól, hogy kiderüljön a személyes inkompetenciája. A régi automatizmusok alapján meg szinte biztosak lehetünk benne, hogy minél nagyobb asztalnál ül az illető, annál nagyobb körre mutogathat maga körül, ha véletlenül mégis felmerül a személyes felelősség. Legyen szó akár cégvezetőről, akár másról. A felmerülő aggályok elébe ugyanis aligha maga fog kiállni. Ott lesz az, akit ezért fizetnek. Szóvivő, aki viszi a szót, tanácsadó, aki viszi a balhét, és sofőr, aki viszi a sleppet. Vissza a homályba, a válságfüggöny mögé. Ahonnan tovább lehet kifele intézkedni és körbe-körbe mutogatni.

Andrew_s

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük