2024.április.20. szombat.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

A KÉPMUTOGATÓ – Zenés látványszínház Arany János verseire

2 perc olvasás

kepmutogato_arany.gifÉrdekes produkcióra vállalkozott a Magyar Színház együttese Lengyel Ferenc Jászai Mari-díjas rendezővel. Bizonyára diákok számára készült az előadás a hangos rockzenével és kortárs táncokkal.

Az első jelenetben Petőfit látjuk 1848-ban, a Nemzeti Múzeum előtt, amint eldalolja a Tapra magyart. A fiatalság kedvéért túlzott hangerőre állított diszkó-stílusban, aztán a tánckar jelképesen, bábok mozgatásával megmutatja az aradi tizenhárom kivégzését. Ferencjóska összeilleszthető a Walesi bárdok hangulatával – jó rendezői ötlet. Aztán sorra következnek – unalmasan ismétlődő háttérvetítéssel, táncokkal fűszerezve – az Arany-balladák. Némelyiknek a szövege élvezhetetlen az ordítás miatt. Pedig kiváló színészek adják elő, olyanok, akikről korábban nem tudtuk, hogy énekhangjuk is van, mint például a Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló Művész: Hámori Ildikóról. A Magyar Színház többi művészét szintén először láttuk énekes szerepben: Kovács Zsuzsanna, Pataki Szilvia, Ágoston Péter, Gémes Antos, Szatmári Attila, Szűcs Sándor és a koreográfus Fülöp Dorina. Legjobbjukat adták a Pesti Magyar Színiakadémia növendékei is.

Nekem éppen Arany János szerény csöndessége hiányzott e roppant harsány előadásból. Ám, ha ez a mai ifjúság igénye, hát legyen! Amikor Szilágyi Erzsébet levelét megírta, kicsit szájbarágós a fekete holló megjelenése, Ágnes asszonynál a hosszú fehér lepedő, a Vörös rébéknél az arcot befeketítő rácsok és szögesdrótok stb.

Az égi-földi díszlet Kovács Yvette Alida munkája. A sok alkotó között szerepel a videó animátor Török Eszter, a bábok Meilinger Zita nagyszerű ötlete alapján készültek, a zenét Vecsei László állította össze.

Az előadáson megjelent iskolások, valószínűleg gimnazisták, nagy tapssal jutalmazták az előadást. Nekik tetszett, nekik készült az Arany János emlékévben!

A Pesti Magyar Színház arról is gondoskodott a Sennheimer Audio Partner Kft. segítségével, hogy a látássérültek számára élvezhetővé tegyék a produkciót, ha regisztrálnak az akadalymentesites@mszinhaz.hu oldalon!

További előadások: január 12-én, február 19-én 15 órakor, 22-én 11 és 15 órakor lesznek.

DOBI ILDIKÓ

 

 

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.