Abúzus

–  A tárgyalást megnyitom. Vádlott, álljon fel!

–  A tárgyalást megnyitom. Vádlott, álljon fel!

–  Igenis bíró úr.

–  Foglalkozása?

–  Szülész-nőgyógyász szakorvos vagyok a Szent Tehén Kórházban. És másodállásban iskolaorvos a Szent Szilvalé Leánygimnáziumban.

–  Ön ellen az a vád, hogy ez év augusztus harmincegyedikén este nyolc óra harminc perckor a nyílt utcán felpofozta K. Beatrix, 20 éves magánzót. Megértette a vádat? Elismeri a cselekményt?

–  Igenis bíró úr. Megértettem és elismerem. Kérjek bocsánatot?

–  Itt csak én kérdezhetek! Mondja el az esetet részletesen. Ismerte korábban a sértettet?

–  Nem ismertem.

–  Folytassa.

–  Aznap reggel öt óra tízkor megcsörrent lakásomon a telefon. Azonnal menjek be a kórházba, egy farfekvéses szülésnél az ügyeletes orvos tanácstalan. Felkapkodtam a ruhámat és berohantam a szülészetre. Komplikált eset volt valóban, de két és fél óra múlva természetes úton világra segítettem a háromkilós babát. Pihenni nem volt időm, kezdődött a műszakom. Két szülés, simán ment, alig három óra alatt. Majd három művi vetélés a műtőben komplikációk nélkül. Egy óra volt, ebédelni indultam volna. De az osztályvezető főorvos megkért, helyettesítsem az ambulancián a kollégámat, mert valami hivatalos ügye akadt. Fél egykor kezdődött a járóbeteg rendelés, harmincan vártak rám.

–  Harminc páciens, jól értettem?

–  Igenis bíró úr. Nekiláttam. Hét hüvelygombás fertőzés, öt nőgyógyászati kivizsgálás, öt pesszárium felrakás, egy endoszkópos petevezeték ellenőrzés, három inkontinencia szalag behelyezése, néhány konzultáció, rutinvizsgálat, tanácsadás. Közben újabb betegek jöttek. Szerencsére délután négykor megérkezett a kollégám akit addig helyettesítettem.

–  Ez után mi történt?

–  Átrohantam a Szent Szilvalé Leánygimnáziumba, ahol a VIII/a. és VIII/b. osztály negyven diáklányánál végeztem méhnyakrák szűrővizsgálatot. Este hétre holtfáradt lettem. Ekkor ismét felhívott az osztályvezető főorvos, hogy azonnal jöjjek be, három szülő nő érkezett egyszerre. Taxit hívtam, nem mertem volánhoz ülni.

–  Ez nem tartozik a tárgyhoz. Folytassa!

–  Igenis bíró úr. A kórházba érve koffeininjekciót adtam be magamnak, mert alig bírtam a szememet nyitva tartani. A szülések sikeres levezetése után, este fél kilenckor holtfáradtan leültem egy padra, a kórház bejáratánál. Járókelők jöttek-mentek, sajnálkozva néztek. Ekkor leült mellém ez a fiatal hölgy és azt mondta. Hercegem, itt lakom a közelben. Ha feljössz hozzám, mindössze húsz rongyért megmutatom neked azt, amire minden férni vágyik, extrákkal együtt.

–  Ön mit válaszolt?

–  Nem tudom bíró úr. Elsötétült előttem a világ csak arra emlékszem, hogy ütésre emeltem a kezem.

 (A felmenő ítélet ellen nem fellebbezett senki)           

Láng Róbert