Fóka-móka, pirájaetetés, bábelőadások az Állatkertben. 2014. mártcius 21-től, pénteken, szombaton és vasárnap is változatos programokkal várják a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

 

Fóka-móka, pirájaetetés, bábelőadások az Állatkertben. 2014. mártcius 21-től, pénteken, szombaton és vasárnap is változatos programokkal várják a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

 

A programkínálat részint a Magyar Állatkertek Szövetsége által meghirdetett országos állatkerti szezonkezdethez, részben a víz világnapjához kapcsolódik. Több vizes élőhelyekhez kötődő állatnál lesznek látványetetések vagy más bemutatók. Mi több, szombaton még bábelőadásokat is tartanak, hiszen most lesz a bábszínházi világnap is.

 

Itt a tavasz, indul a szezon az Állatkertben is. Március 21-én, 22-én és 23-án, azaz péntektől vasárnapig mindhárom napon számos programmal várják a látogatókat. Sőt, a szombati napon még további elemekkel is bővül a kínálat. Mindezek az események és látnivalók egyrészt a Magyar Állatkertek Szövetsége által szerdán meghirdetett országos állatkerti szezonkezdéshez kapcsolódnak, másrészt a víz világnapjához, amely épp szombatra esik.

 

Pénteken, szombaton és vasárnap is lesznek „Légy ott" programok, „állati percek", illetve a Varázshegyben is több előadás, illetve közönségprogram lesz. Ezek mind-mind a vízi élőhelyekhez kötődő állatokat érintenek.

 

A programok kezdési időpontjai és helyszínei a következőképpen alakulnak:

Légy ott programok:

10:30   Pelikánok lakomája (Krokodilház mellett)

11:00   Fóka-móka (Kisszikla)

14:00   Fóka-móka (Kisszikla)

16:30   Fóka-móka (Kisszikla)

 

Állati percek

10:00   Reggeli torna borjúfókákkal és pingvinekkel (Kisszikla)

15:30   Délutáni torna borjúfókákkal és pingvinekkel

16:30   Kiskacsa fürdik (és eszik) a tóban

 

Varázshegy

10:30   A mélység titka (Óriások csarnoka)

11:30   Rájaetetés (Őstenger)

13:30   Láthatatlan óriások (Óriások csarnoka)

15:00   Az őstengeri lények (Őstenger)

 

A szombati napon, azaz március 22-én a programkínálat a fentiek mellett továbbiakkal is kiegészül. A víz világnapja alkalmából a főbejáratnál lévő téren a Fővárosi Vízművek infomobil kiállítóbusza segítségével ismerkedhetnek az érdeklődők mindazzal, ami ahhoz kell, hogy a csapból tiszta és iható víz folyjék.

 

11:30-kor az akváriumban a piráják, valamint az arapaimák és a csontnyelvű halak etetését tekinthetik meg az érdeklődők.

 

Emellett két bábelőadás is lesz szombaton, a bábszínházi világnap jegyében.

11 órától Sarkadi Bence marionett művész bábetűdjei,

12 órától pedig a Marica Produkció No megállj csak, Kancsil! című előadását mutatják be a Pálmaház és a Nagy-tó közötti területen.

 

2014. március 21-23.

Állatkerti szezonkezdés

Fővárosi Állat- és Növénykert

1146 Budapest, Állatkert krt. 6-12.

 

http://www.zoobudapest.com/

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük