2024.május.08. szerda.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Állatok világnapja

3 perc olvasás

szobor.jpgAssisi Szent Ferenc szobra Budapesten, a Széher-úti Szent Ferenc kórház előtt  

Harmincöt éve vagyunk kutyás család. Döme (cocker spaniel) tizennégy évig, Kisdöme (beagle) tíz évig élt velünk. Kedves, aranyos jószágok, akik olyan sok örömet okoztak és  olyan sok szeretetet kaptunk tőlük. Igaz, ők is tőlünk. Dömi (törpe schnauzer) tizenegy éves,  méltó társa elődeinek. Kölyökként azonnal családtag lett.

   Az 1931-es év óta október negyedike az állatok világnapja, Ferenc névnapja, assisi Szent Ferencről, az állatok védőszentjéről elnevezve. A négy éve pápává választott Bergoglio bíboros a Szent tiszteletére vette fel az I. Ferenc nevet.

   Pietro Bernardone eredetileg katona volt, többször megsebesült, fogságba esett, megszökött, majd zarándokútra indult Rómába. A Szent Damján-templomban imádkozott, amikor megtörtént vele az első csoda. A megfeszített Krisztus képmását szemlélte, amikor a Megváltó életre kelt, és háromszor így szólt hozzá: „Ferenc, menj és javítsd meg a házamat, mert látod, hogy romokba dől.” Így is történt, a templomot újjáépítette, amire minden vagyona ráment és koldusként élt Assisi könyékén. Durva csuhát vett fel, mezítláb, anyagi javak nélkül elkezdett a megtérésről prédikálni. Szegénységi fogadalmat tett, és vállalta, hogy életét Isten szolgálatának rendeli alá.

   Amikor Klára Favarone, egy gazdag és vallásos leány hallotta őt prédikálni az assisi San Rufino templomban, ráébredt elhivatottságára. Ferenccel együtt megalapította a  Klarisszáknak nevezett, mai napig élő női rendet, amelynek tagjai a Szent Damján-templom melletti kolostorban laktak.

   Ferenc ismét zarándokútra indult Jeruzsálembe, Marokkóba, Egyiptomba, Németországba, Spanyolországba és Magyarországra. Egyiptomban a szultán színe előtt magyarázta a muszlimoknak Krisztus istenségét. Majd megtörtént a második csoda, Ferenc izzó fahasábokra állt és nem égett meg. A harmadik csoda csak halála után derült ki. Megjelentek testén a stigmák. Azok a sebek, amelyek Krisztus testén keletkeztek a Passió során. Elsősorban a keresztre feszítéskor kezébe-lábába vert szögek helye, a közvetlen halálát okozó, oldalába szúrt dárda okozta seb, és a töviskoszorú okozta fejsebek.

   Pietro Bernardonet 1226-ban avatta szentté IX. Gergely pápa, egyidejűleg letette az Assisi Szent Ferenc Bazilika alapkövét. A templomegyüttest 2000-ben az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította.

   Assisi Szent Ferencről számos legenda terjedt el. Az egyik, hogy értett az állatok nyelvén és prédikált az állatoknak is. Éppen ezért a különféle ábrázolásokon (festmények, szobrok) alakja gyakran látható állatok (elsősorban madarak) társaságában.

Láng Róbert

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.