2022.05.24.

EuroAstra Internet magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Antalfai Márta felfogása szerint a népmese az életben való eligazodást segíti

13 min read
<p><span class="inline inline-left"><a href="/node/56824"><img class="image image-thumbnail" src="/files/images/Bpest,_Hildatol_Kepem_fekvo.thumbnail.jpg" border="0" alt="Antalfai Márta" title="Antalfai Márta" width="100" height="67" /></a><span style="width: 98px" class="caption"><strong>Antalfai Márta</strong></span></span> </p><p>A népmeséket évszázadok kollektív tudata csiszolta, a mesélők mindig belehelyezték a történetbe a felgyülemlett tapasztalatokat - mondja Antalfai Márta pszichológus, meseterapeuta, a Lelki Egészségvédő Alapítvány elnöke, A női lélek útja mondákban és mesékben című kötet szerzője.

Antalfai MártaAntalfai Márta

A népmeséket évszázadok kollektív tudata csiszolta, a mesélők mindig belehelyezték a történetbe a felgyülemlett tapasztalatokat – mondja Antalfai Márta pszichológus, meseterapeuta, a Lelki Egészségvédő Alapítvány elnöke, A női lélek útja mondákban és mesékben című kötet szerzője.

Antalfai MártaAntalfai Márta

A népmeséket évszázadok kollektív tudata csiszolta, a mesélők mindig belehelyezték a történetbe a felgyülemlett tapasztalatokat – mondja Antalfai Márta pszichológus, meseterapeuta, a Lelki Egészségvédő Alapítvány elnöke, A női lélek útja mondákban és mesékben című kötet szerzője.

A mese a mai köztudat szerint a gyerekeknek szóló szórakoztató történet.

Mi, meseterapeuták viszont az ellenkezőjét állítjuk. A népmeséket a felnőttek találták ki, felnőttek mesélték felnőtteknek, a felnőttek világában működött: a mesékben rejlő szimbolikus történetek tanácsot adtak az ember saját életéhez. A felvilágosodásnak köszönhetően aztán a mese kiszorult a felnőttek világából és átkerült a gyerekek világába, ami egyenes következménye volt a ráció, az ész túlhangsúlyozásának. A meséknek viszont van egy olyan tulajdonsága, hogy az egész személyiséget érintik, nem csak a rációt, mivel bennük sűrűsödik az egész élet. A mesébe foglalt áttételes üzeneteket pedig sokkal nehezebb a rációval megközelíteni. A gyermekek viszont még benne élnek abban a teljességben, amiben nincs túlhangsúlyozva az ész, még hozzáférnek azokhoz a kincsekhez, amelyek a személyiség mélyén rejlenek. Ezért tudnak annyira rezonálni a mesékre.

Honnan származnak, miért léteznek a népmesék?

A mese egyidős az emberiséggel. Egy ókori egyiptomi mese alapcselekménye azonos, vagy nagyon hasonló egy 15-16. századból származó, ill. még későbbi mesééhez. Vannak olyan alapstruktúrák a mesékben, amelyek minden kultúrában megtalálhatóak. Az alaptörténetre pedig népszokásonként és koronként mindig más és más ruha kerül. De még a ma népszerű fantasztikus történetekben, számítógépes játékokban is megtalálhatjuk ugyanazokat a szereplőket mint a népmesékben: sárkányokat, óriásokat, küklopszokat, fantasztikus és mitikus lényeket. A mesék nagyon egyszerűen az ember fantáziájából erednek, a kiapadhatatlan lelki forrásból.

Akkor a mai egyszerzős mesékből, beleértve a fantasy regényeket is, ugyanúgy lehet épülni, mint a népmesékből?

A népmeséket évszázadok kollektív tudata csiszolta, a mesélők mindig belehelyezték a történetbe a felgyülemlett tapasztalatokat. Az az alaphelyzet viszont, hogy a jó megpróbálja legyőzni a rosszat, megvan a modern mesékben és fantasztikus filmekben is. Ugyanakkor az üzenetük sokkal sivárabb, mert ezen kívül mást nem mondanak. A mese mindig azzal kezdődik, az az alaphelyzete, hogy krízis van, megbomlott az összhang, hiányállapot lép fel – például meghal az öreg király, vagy a felserdült, ifjúvá érett gyermekeket a szülők már nem tudják eltartani, így elindulnak pogácsával a tarisznyájukban szerencsét próbálni, hogy megélhetést, majd párt találjanak maguknak. A legtöbb mese arról szól, hogy a főszereplői a próbatételek, és megküzdés során megtanulnak alkalmazkodni a külvilághoz. Például a Jancsi és Juliska típusú mesékben az erdőbe kitett, vagy oda induló gyermekek szimbolizálhatják azt a helyzetet, amikor a gyerek óvodába, iskolába megy. A mai meseszerű fantasztikus történetek viszont nem ütköznek a valósággal, nem készítenek fel az életre, akár egy ismeretlen bolygón is játszódhatnának. A népmesék próbatételei az emberi természet örök érvényű törvényszerűségeire és az ezekből adódó életfeladatokra hívják fel a figyelmet. Minden korban, bár mindig más és más okok miatt, de küzdelmes dolog például munkát találni. Vagy nagyon szépen bemutatják a mesék a maguk szimbolikus módján, hogy miként lehet párt találni, milyen útvesztőket, próbákat kell kiállni a fiataloknak ahhoz, hogy éretté váljanak a házasságra. Hivatás- és pártalálás, az élet nehézségeivel való megküzdés – ezekre adnak útmutatást a népmesék. A mai fantasztikus történetek pedig inkább csak az izgalmat tartják fönn.

Hogyan egyeznek a valósággal a népmesék csodás elemei?

A sárkánnyal, óriással vagy boszorkánnyal való megküzdés gyakori fordulata a meséknek. Ezek a mesebeli lények, mint szimbólumok az élethelyzetekkel mutatnak analógiát. A férfihősök erősebbek, bátrabbak, jobbak lesznek az akadályt, nem egyszer veszélyt jelentő mesebeli lényekkel való megküzdés által. Egy-egy próbatétel előtt elhangzik, hogy „egy életem, egy halálom, megpróbálom", ami mutatja az elhatározást, az energiák egy célra történő összpontosítását, majd kreatív úton történő felszabadítását. Másrészt a sárkány szimbolizálhatja a még formátlan belső energiákat, illetve azon erőket, indulatokat, megfoghatatlan félelmeket, amelyekkel úgyszintén meg kell küzdeni. Előfordul, hogy úgy reagálunk valamire, mint egy sárkány, pedig alkotó módon is felhasználhatnánk az energiáinkat. A sárkány legyőzése szimbóluma lehet az önuralomnak.

A ma embere ritkán von le ilyen személyes következtetéseket a népmesékből. A régiek számára hogyhogy mindez ennyire egyértelmű volt?

Bizonyára nem tudatos szinten fogalmazták meg a régiek a mesék üzenetét. Magával ragadta őket a történet. De ha ma egy meseterápiás csoportban, félhomályban, gyertyafény mellett mesélek, vagy felolvasok egy mesét, akkor most is pillanatok alatt beleélik magukat a jelenlévők. Ezek a történetek megindítanak bennünket, mintha bennünk születnének, lelkünkből áradnának, így könnyen beléjük tudunk helyezkedni. A népmesék végén megoldódik a krízis, a megküzdést siker koronázza, ami energiát mozgósít a hallgatókban. Emellett a mesék képpé és történetté transzformálják a nyers ösztönerőket, az indulatokat, a vágyakat, a sokszor megmagyarázhatatlan érzéseinket. A mese kanalizál: belesodorja a hallgatót-olvasót a krízisbe, feszültségbe, majd végigviszi ezen a feszültségen a feloldódásig,  amely már egy magasabb szinten következik be.

Akkor a népmese volt a régi ember pszichológusa?

Igen, a mese sokat segített az életproblémák kezelésében. Hasonló célt szolgál a színház, vagy valamely művészi alkotás is, csak a népmese egyetemesebb. A népmese mindenkinek szól, mivel olyan alapvető problémákat érint, melyekkel mindannyian találkozunk az életünk folyamán. Míg a műmesék legtöbbször specifikus problémákat állítanak a középpontba.

Mintha ma a régi emberre úgy tekintenénk, mint aki nem volt elég tudatos. Lenézzük, mintha naiv gyerek lett volna.
 
A régiek máshogy látták a világot, de bölcsek voltak. Az ókor és középkor nagy gondolkodóinak tanításai máig érvényesek. A mesék éppúgy el tudják ragadni ma is a felnőtteket, mint a gyerekeket, sőt önismereti kurzusokat lehet rájuk építeni. A szimbólumalkotás különleges, veleszületett képességünk, eredetük a bennünk élő ősképekhez, prototípusokhoz vezethető vissza: a mesék pedig szimbólumokból állnak. A népmesék hőseinek például nincs igazi neve: Hófehérke, Piroska, Vörös vitéz – mind beszélő nevek, amelyek a szereplők egy-egy lényeges tulajdonságát emelik ki. Hófehérke a még ártatlan, szűzies lányt jelképezi, aki még nem lépett ki a világba, s a mese éppen azt az utat tárja elénk, amelyben egyszerre küzd a külvilággal és személyiségének egy következő fejlődési fázisával.  Számos nép meséiben megtalálható Hófehérke megfelelője a serdülő lány jelképeként, aki még ártatlan és naiv. Ez egy fontos időszak, fejlődési fázis a nők életében, azonban egyszer vége van. És itt lép be a pszichológia: vannak olyan negyven éves nők –  Hófehérkék -, akik családot szeretnének, de még nem léptek ki otthonukból. Otthon ülve és álmodozva viszont nehéz ismerkedni. A mese minden mozzanata szimbolikus: az erdő például az ismeretlen külvilág, vagy a tudattalan jelképe, sokszor innen nyílik az a titokzatos kapu, amelynek életveszélyes őreit legyőzve a hős elindul, bejárja az alvilág, azaz saját lelke labirintusait, hogy önnönmagával, lényegével találkozzon. Útját segítő és ártó lények, azaz saját lélekrészei kísérik, amelyekkel meg kell küzdenie.

Mi a mesék terápiás hatása?
 
Visszavezeti az embert a gyökereihez. A népmesékben van egyfajta tisztaság: nincs bennük egy felesleges betű sem. Minden mondat az emberi lélek működéséről szól, az életben való eligazodást segíti. A mesehallgatás nagy energiákat képes felszabadítani: a terápia során sokszor le is rajzoljuk, ami minket a mesében megfogott. Nem véletlen, hogy ki-ki egy mese melyik mozzanatát választja: a választott meserészlet a saját életére vonatkozik, azzal van ugyanis dolga, amit a lerajzolt jelenet szimbolizál.

Miért fogékonyak a gyermekek a népmesére?

A gyerekek még benne élnek a valóság teljességében. A mai ember gondolkodása alapján ez a gyermeki valóság mitikus. A misztikusok viszont tudják, hogy van egy olyan világ, egy olyan teljesség, amit mi felnőttek már egyre nehezebbe ragadunk meg. A gyerek viszont még közel áll hozzá, mert személyisége még nem differenciálódott, s még nem specializálódott egy, vagy egynéhány irányba. Hogy ismert példát említsek, még nem kell csak a gondolkodásra koncentrálnia, amit az iskolában is szinte egyoldalúan, hosszú évekig megkövetelnek tőle. A mesék nagyon szellemesen az együgyű jelzővel illetik azt a figurát, aki csak egy dologgal, egy üggyel foglalkozik, s végül együgyűvé válik. A gyermek „mitikus világa" sokkal valóságosabb, mint gondolnánk, közelebb áll a valósághoz, mint amiben mi élünk minden nap, mert mi a valóságnak csak egy-egy szeletére koncentrálunk, és ha ebben a részletben benne ragadunk, akkor el is torzulhatunk. A mesék legnagyobb hatása, hogy a részből az egészbe, a teljességbe visznek vissza bennünket.

Felismerjük magunkat a mesékben?

A gyerekeknek gyakran van egy-egy kedvenc meséjük, amit állandóan felolvastatnak maguknak, vagy később maguk is sokszor olvasnak. Amikor kedvenc meséje lesz a gyermeknek, az arra utal a tapasztalataim alapján, hogy választott mesében érzi meg legjobban önmagát. Ebben a mesében ott lehetnek az ő elkövetkezendő életének a feladatai is, szinte a sorsa. Ebben a mesében olyan dolgok is lehetnek, amelyek figyelmeztetésül is szolgálhatnak a gyerekkel foglalkozó pedagógusnak és a szülőknek, mivel benne van a gyermek problémája is. Bár a mese ez utóbbira megoldással is szolgál.  

Önnek is van ilyen kedvenc meséje?

Gyermekkorom meghatározó részét, jelentős idejét töltötte ki a mesehallgatás, de még inkább a népmesék olvasása. Több kedvenc mesém is volt. Nyolc éves korom körül kaptam karácsonyra az akkor megjelent Holló király és más mesék mesegyűjteményt. Egy-két évig a kedvenc könyvemé vált, benne találtam meg az egyik legkedvesebb mesémet, Az istenhegyi székely leányt. Ahogy emlékszem, a maga módján talán már akkor is gondolkodtam azon, hogy miért tetszik annyira ez a mese. Igazi választ azonban csak negyven év múlva kaptam rá, amikor a „véletlenek" folytán visszaemlékezve a mesére a pszichológia nagyítóüvege alá véve, könyvet írtam róla. Visszatekintve életemre felfedezhetem benne a mese lényegi vonulatát.  

A posztmodern kor egyik jellemzője az erkölcsi relativizmus, ami szemben áll a népmesékben megtalálható univerzális erkölcsi alapelvekkel. Ugyanakkor a posztmodern már nem lelkesedik annyira a felvilágosult modernitás optimista haladáshitéért és észkultuszáért, és számos jele van a mitikus, archaikus világképek és a vallások felé való bátortalan odafordulásnak, még ha ez a New Age-ben és a keleti tanok felé fordulásban ölt is testet. Vajon a népmesék felé is könnyebben odafordul a posztmodern ember?

Nagy örömömre valóban tapasztalható a növekvő érdeklődés a népmesék iránt, bár azt nem mondanám, hogy reneszánszukat élik a népmesék. Külön örülök annak, hogy a pszichológiában is tapasztalható ez: egyre több népmesékkel, meseterápiával kapcsolatos képzés, tanfolyam van pszichológusok, pedagógusok, szociális munkások számára. Nyugaton sokkal gazdagabb a népmesékkel foglalkozó pszichológiai szakirodalom, mint itthon. A fontosabb művek fordításai azonban hozzáférhetőek itthon is, és aki ezeket elolvassa, már maga is tovább tud lépni. Szomorú viszont, hogy rengetegen nőnek fel úgy, hogy nem találkoznak a mesével. Egyszer egyetemistáknak tartottam workshopot, és kiderült, hogy a társaság fele sosem hallgatott meséket, maximum látta a tévében a Bambit. Sokukat érdekli a mese, de nem volt olyan élményük, hogy este meséket hallgathattak volna.

Ez miért veszélyes?

Akármilyen fontos az iskolai teljesítmény, nem szabadna az esti mesélésen időt spórolni! Aki mese nélkül nő fel, annak a lelke kiszikkad, elsivatagosodik. A mese felszabadítja a bennünk lévő képességeket, lehetőségeket. Az oktatás a racionalitásra és a teljesítményre épül. Sokszor kerülnek a terápiás csoportjaimba olyan fiatalok, akik mindig ötösök voltak mindenből, bármit teljesíteni tudnak, de nincs életcéljuk, nem tudják milyen hivatást válasszanak. Megfeleltek az elvárásoknak, de nincs bennük, hogy ők apává, anyává szeretnének válni. Nem fedezték fel magukban a férfi és nő alapvető értékeit, amelyek ott vannak a mesékben. A szülők minden napra csináltak nekik különórát, és nem hallgatták meg, ők mit szeretnének, mindent csináltak, de nem tudták, hogy mit akarnak. A Kincskereső kisködmönben Gergő gazdag akar lenni az Aladdin-mesék hatására, és kap egy ködmönt, amiben van egy tündér, aki teljesíti a vágyait. Sok küzdelem után rájön, hogy a szívében vannak a kincsek. Ma sokan úgy nőnek fel, hogy fogalmuk sincs a szívük vágyáról. Aztán 40-50 évesen kapcsolnak, hogy ők feleséget, férjet, gyerekeket akarnak, de mivel fogytán az idő, azonnal, és kapkodva. Az ehhez szükséges képességek viszont nem bontakoztak ki bennük, így igencsak rászorulnak a pszichológus segítségére a pártalálásban. A mese a kincskeresésről szól. Ezért adtam a Kincskereső nevet a meseterápiámnak. A mesék kincse a legritkább esetben arany. A hősök önmagukat keresik, s a pártalálással együtt önmagukat találják meg a mese végére.

Szokás még karácsonykor mesélni?

Az advent és karácsony kiváló időszak a mesélésre. Télen hamar sötétedik, hideg van. Ez az elcsendesedés, befelé fordulás időszaka. Sajnos a szülők egyre kevesebb időt tudnak a gyerekekre szánni. Pedig milyen jó, amikor este mesélünk a gyerekeknek, akár a saját életünkről is!

Vannak karácsonyi népmesék?

Kevés a karácsonyról szóló népmese. Sok műmese szól viszont az ünnepről, a szeretetről, a karácsony megünnepléséről, hogy a szeretet felülmúlja az anyagiakat. Ilyen mese például Jókaitól a közismert Melyiket a kilenc közül. A mesék vissza tudnak vinni az életnek és a személyiségnek azon területeire, amelyek elveszőben vannak. A mesék hatására újra élni kezdenek a tetszhalott lelki területeink.

Mit mondanak a mesék az ünnepről?

A népmesékben nem szerepelnek azok az ünnepek, amelyek életünkben előfordulnak. Amit ünnepelnek a mesében, az általában az egymásra találás: párokra, testvérekre, vagy szülőkre vonatkozóan. Viszont maga a mese ünnep lehet az életünkben, mivel a nagy ünnepekhez hasonlóan a hétköznapok világából, a részből az egészbe, a teljességbe visz bennünket, vele együtt a mulandóból a múlhatatlanba, a halhatatlanság megsejtéséig.

 Antalfai Márta honlapja

Szilvay Gergely/Magyar Kurír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

EUROASTRA - Powered by WebshopCompany Ltd. uk. | Newsphere by AF themes.