Szécsényi BálintSzécsényi Bálint

A Budapesti Értéktőzsde, a magyar tőkepiac idén ünnepli újraalapításának 20. évfordulóját. Ebből az alkalomból a szintén húszéves Equilor Befektetési Zrt. '20 év – 20 tárgy a tőkepiacról' mottóval jótékonysági árverést szervezett.

 

 Szécsényi BálintSzécsényi Bálint

A Budapesti Értéktőzsde, a magyar tőkepiac idén ünnepli újraalapításának 20. évfordulóját. Ebből az alkalomból a szintén húszéves Equilor Befektetési Zrt. '20 év – 20 tárgy a tőkepiacról' mottóval jótékonysági árverést szervezett.

 

Járai ZsigmondJárai ZsigmondAz aukcióra a Budapesti Értéktőzsde, a Budapesti Árutőzsde valamint a KELER korábbi és jelenlegi elnökei, vezetői ajánlottak fel olyan tárgyakat, amelyek a tőkepiachoz, a tőzsdei élet emlékezetes momentumaihoz kapcsolódnak. Az árverés az előzetes várakozásokat meghaladó eredménnyel zárult, miután a licitálók több mint 7 millió forintot adtak a 24 felajánló emléktárgyaiért. A legtöbbet, 3.200.000 forintot egy három tárgyból álló felajánlásért adtak, melyek között az igazi kuriózum Antall József, néhai miniszterelnök eredeti aláírásával ellátott levél volt.

Antall József levele - az árverés sztárjaAntall József levele – az árverés sztárja

Antall József leveléért igazi licitharc dúlt az árverésen. A végül rekordáron elkelt levél eredetéről felajánlója, Dr. Hardy Ilona, a BÉT korábbi ügyvezető igazgatója elmondta: „A BÉT hivatalos megalapítását óriási külföldi és hazai érdeklődés kísérte 1990-ben. Antall József, a frissen megválasztott miniszterelnök németországi látogatása miatt nem tudott résztvenni a tőzsde alapítási ünnepségén. Az általam akkor felolvasott köszöntő levele – eredeti aláírással, pecséttel, borítékkal – különösen fontos számomra, bevallom, nehéz szívvel válok meg tőle."

Gereben AndrásGereben AndrásAz árverésen megvásárolható tárgyak között olyan érdekességek is szerepeltek, mint:

  • 500 év humora című könyv André Kostolany, a BÉT örökös elnökének hagyatékából,
  • a BÉT csengőjének kicsinyített másolata,
  • a tőzsdei szimbólumokat megtestesítő medve és bikát ábrázoló ezüst ékszerszett

A tőkepiac összefogását jelképezte az Equilor felajánlása is, mely végül 340.000 forintért kelt el: az aukció összes felajánlója ezen alkalomból készített emléklapot ellátta aláírásával, mellyel az Equilor emléket állított a magyar tőkepiac húsz éves évfordulójának.

Az árverés összes felajánlása a www.equilor.hu/20ev oldalon megtekinthető.

A Virág Judit által vezetett „20 év – 20 tárgy a tőkepiacról" mottójú jótékonysági aukció 7.162.000 forint összegű bevételét a Budapesti Corvinus Egyetem BKTE Alapítványának, ezen belül a Befektetések és Vállalati Pénzügy Tanszékének adományozzák a licitálók. A befolyt összegből a hazai tőkepiacról szóló Tudományos Diákköri munkákat díjazza majd az Alapítvány.

Dr. Mészáros Tamás, az árverés fővédnöke, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora a jótékonysági árverést követően elmondta: „Bízom abban, hogy az Alapítvány segítségével a tudományos munkák is hozzájárulhatnak majd a befektetői kultúra fejlődéséhez."

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük