Egy máig ható világsiker története bontakozik ki a látogató szeme előtt a budapesti Szépművészeti Múzeumban most megnyílt és 2025. március 30-ig látogatható kiállításon. Bátran kijelenthetjük mellbevágó élmény éri a tárlat területére belépőt, amikor megáll egy-egy joggal világhírű, páratlan és csodálatos kép előtt. A kiállítás a múzeum gyűjteményében őrzött alkotások mellett magángyűjteményekből és külföldről kölcsönzött, rejtőzködő remekművek segítségével tesz kísérletet arra, hogy megvilágítsa azokat a művészeti, társadalom- és kultúrtörténeti tényezőket,...
EuroAstra - Dr. Révay András
Ritka jubileumot ünnepel a szakmai és gyűjtői körökben külföldön is jelentős hírnévnek örvendő Nagyházi Galéria. Az alapító, Nagyházi Csaba születésének nyolcvanadik, a galéria megnyitásának negyvenedik és az aukciósház fennállásának harmincadik évfordulóját ismét egy kitüntetett figyelmet érdemlő aukcióval köszöntik. Pontosabban nem is egy, hanem mindjárt négy árverésre kerül majd sor december 10. és 14. között. Katalógusuk a Galéria honlapján megtekinthető. Igyekeztek ezt az évfordulót gazdag, kiemelkedő fontosságú műtárgyakban bővelkedő aukcióval...
Ez a nagy nyilvánosság előtt elhangzott mondat lehetne akár egy jó bűnügyi történet címe is, szerencsére nem erről van szó. Bár rövidesen ki fog derülni; titok van – és mivel most megosztjuk, már nem sokáig lesz titok. A Magyar Cukrász Ipartestület az idén ötödik alkalommal hirdette meg az Év Bejglije versenyt cukrászdák, vendéglátóhelyek és kézműves pékségek számára. Az Ipartestület szakmai versenyei – az Év Fagylaltja és a Magyarország Tortája...
Novemberben Brazíliára figyel majd a világ. Az 1999 óta létező, és az egész Európai-, illetve Afrikai Uniót, valamint a 19 legjelentősebb gazdaságot tömörítő szervezet, a G20 november 19-20-án Rio de Janeiróban tartja csúcstalálkozóját, a várost a vita és a kultúra élénk színterévé alakítja. Jó ok ez arra, hogy körülnézzünk, mit nyújthat Rió, no meg tágabb környezete az utazóknak ebben az időben. Már elöljáróban elárulhatjuk: nem szerény a választék! Amíg...
Ha keresünk egy olyan témát, amivel társaságban biztosan élénk beszélgetést indíthatunk el, de kerülni akarjuk a politikát, akkor az „életmódváltás” erre tökéletesen megfelel. Valahogy benne van a levegőben. Nincs olyan nap, hogy rádió, televízió, magazinok ne foglalkoznának vele. Látunk, hallunk, olvasunk ezer tanácsot, hogyan élhetünk soványabban, egészségesebben, hosszabb ideig. Kapunk különféle riasztó statisztikákat: Magyarország a túlsúlyosak, az alkoholisták számát tekintve az élvonalba tartozik. Az eligazodás nehéz és mindig vannak...
„Kőben, fában, fémben” címmel nyílt meg a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész, Farkas Ádám kiállítása Budapesten, a Műcsarnokban. A 2025. február 2-ig látogatható tárlaton áttekintést kapunk a művész hosszú életpályájának legfontosabb részleteiről. A kiállítás célja az volt, hogy kiemeljék azokat a formai kapcsolódásokat, melyek egy logikus életművé alakították munkásságát. Művészi korszakaiból 1968-tól, főiskolai tanulmányainak kezdetétől, a mai napig láthatunk műveket. A kezdet lendületére jellemző, hogy...
A Semmelweis HELP applikációt 2023. június 14-én mutatta be az egyetem a nagyközönségnek. Olvasóink akkor, már megismerhették cikkünkből a használatát. Megtudhatták, hogy nem helyettesíti az orvos beteg találkozást, hiszen nem tud vért venni, vagy röntgenfelvételt készíteni. De támogatja a szülői döntést, információkat ad a betegségekről és a szülők által észlelt tünetek helyes kezeléséről. Tavaly nyáron, a bemutató sajtótájékoztató után egy nap alatt 14 ezer letöltés végzett a lakosság. A...
Lassan már megszokottá vált, hogy a China Airlines (CI), időről- időre valami újjal jelentkezik. Most, amikor sajnálatosan azt tapasztaljuk, hogy az utazás egyre drágább lesz, náluk mindez megfordulni látszik. A lapunkhoz beérkező legfrissebb hírek arról számolnak be, hogy a légitársaság egészen ellenkező politikát követ, csökkenti az árait! Az olcsóbb árakhoz nem társul alacsonyabb minőségű szolgáltatás – inkább még külön kedvezményeket is kínálnak. Akciós árakat vezetnek be a Bécsből induló...
Mely sajnos csak rövid ideig létezhetett, mert közbeszólt a történelem. Szeptember 27-én, a sikeres nyári előbemutatót követően, a kőszínház falai között is sor került Budapesten, a Thália Színház „Madám Bizsu” című zenés dokumentumjátékának ősbemutatójára. A darab egészen különleges színt hozott a teátrum repertoárjába: egy fiktív szereplő, a tetőtől talpig hamis ékszerekbe bújtatott, Madám Bizsu néven ismert titokzatos nő szemén keresztül követhetjük végig, milyen volt a múlt századi Budapest mulatókultúrája...
Október 4-én egy új, zenés színmű bemutatója volt Budapesten, a József Attila Színházban. Kalandos – bátran mondhatjuk – tragikus sorsú szerző, igen változatos pályát befutó, de mindenképpen világhírű darabjáról van szó, melyből írtak már musicalt, operát, három film is készült belőle. A tragédia 1932-ben íródott, az ősbemutató 1933-ban volt Spanyolországban és még ugyanebben az évben Buenos Airesben is bemutatták. Írója, Federico García Lorca (1898-1936) századunk egyik legkiválóbb költője, egyszersmind...
Televíziós vetélkedők mindent eldöntő kérdése is lehetne: hol található és mire vonatkozik ez a kőtáblába vésett – joggal világhírűnek nevezhető – állítás? A hely megjelölésére évszázadok óta használják, de csak kevesen tudják, hogy hozzánk, magyarokhoz kötődik. Elöljáróban annyit azért elárulhatunk, igencsak messze jár az igazságtól, aki valamilyen, a szegényeket, rászorulókat támogató intézményre gondol megoldásként. A latin nyelven írott véset, valójában négy szó, a válasz egy részét már elárulja: „Roma...