A Békéscsabai Jókai Színház és a Bárka folyóirat éppen egy évvel ezelőtt, 2017. április 4-én drámapályázatot hirdetett a rendszerváltoztatáshoz kapcsolódóan. Közelmúltunk e meghatározó politikai, gazdasági és társadalomtörténeti eseménysorozatával, folyamatával való színpadi szembenézés bármilyen formáját lehetségesnek és jogosultnak tartották, így műfaji megkötés a pályázattal kapcsolatban nem volt.
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
Tizenkét megye tizenkilenc településén adnak ingyenes koncerteket a Budapesti Fesztiválzenekar kamaraformációi április 9. és 14. között – érdemes figyelni, önöknél is felbukkannak-e! Debrecen, Dunaújváros és Szentes közönsége biztosan készülhet.
Április 7-én, szombaton 11 órától autóktól, mókától, kacagástól, gyermekzsivajtól lesz hangos a Hungaroring, ahol közel 400 daganatos beteg gyerek ülhet majd be néhány körre egy, egy versenyautóba és élvezheti a gyógyító autózást.
Élő streamen bárki követheti a Žagar április 7-i koncertjét. A napokban megjelenik egy új remix vynil lemez, ősszel pedig egy vadonatúj stúdióalbum. A Telekom Electronic Beats égisze alatt fomabontó digitális megoldásokkal gazdagított zenei élmények és más meglepetések is várják a rajongókat az év során.
Kesufa ága Bertha Bulcsu, Kossuth- és József Attila-díjas író 1976 februárjában jókora kavicsot dobott be a hazai gazdasági élet állóvizébe. Az Élet és Irodalom c. hetilapban terjedelmes cikket írt Kesudió címmel. Mi, a szocializmust építgető magyar emberek tanácstalanul néztünk egymásra. Mi fán terem a kesudió? Aztán a Nagy Révai Lexikon segítségünkre sietett. Kiderült, hogy tényleg fán terem.
Április 14-én, szombaton újra Budapestre érkezik a Badacsonyi Borvidék. Ezúttal 35 borászat több mint 150 féle bora mellett újdonságképpen tizenöt turisztikai szolgáltató kínálata is várja a látogatókat a New York Palota Róma termében.
A Kingston Digital Inc. bemutatta új, A1000 elnevezésű SSD-jét, amelyet PCIe vezérlővel és NVMe™ protokollal szerelt fel. Az M.2-es formátumú eszköz a vállalat első 3D NAND technológiával ellátott, átlagfelhasználók számára készült merevlemez nélküli meghajtója, amely a SATA SSD-k árkategóriájában kínál azokhoz képest kétszeres, a hagyományos merevlemezekkel összehasonlítva pedig hússzoros teljesítményt.
Az Ablak a világra koncertsorozat harmadik és egyben utolsó koncertje A barát címmel április 12-én lesz hallható a Kodály Központban 19.00 órától. Az est szólistája Ránki Dezső, aki nemcsak közeli jó barátja Kocsis Zoltánnak, de rendszeres közreműködője is volt az általa vezényelt zongoraversenyeknek. A Pannon Filharmonikusokat Hamar Zsolt dirigálja.
Már rendelhető a Fujitsu és a NetApp által közösen fejlesztett és forgalmazott NFLEX konvergens infrastruktúramegoldás az európai, közel-keleti és afrikai országokat összefogó EMEA-régióban. Az adatközponti virtualizált alkalmazáskörnyezetek bevezetését és üzemeltetését egyszerűsítő NFLEX könnyen kezelhető és futtatható infrastruktúra-megoldást biztosít a közép- és nagyvállalatok számára.
Az Agrármarketing Centrum (AMC) sertéshús fogyasztásösztönző kampányának részeként szervezett mai „Merre tovább sertéságazat?” konferencián elhangzott: a kedvező piaci folyamatok, az export és a beruházási kedv élénkülése, valamint egyes szabályozói döntések, mint például az áfacsökkentés eredményeként kedvező irányba mozdult el a hazai sertéságazat.
A használt lakások átlagára 2017 utolsó negyedében 7,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, ami érezhető lassulást jelent a korábbi három negyedév 8,4-9,3 százalékos éves drágulási üteméhez képest. Az új lakásoknál viszont a tavalyi utolsó negyedév 12,3 százalékos éves áremelkedést hozott, ami az elmúlt 5 év legmagasabb értéke. Az új lakások piacán egyre jobban szorítja a kapacitáshiánnyal küzdő fejlesztőket a 2020-as átadási határidő.