Idén is mind a négy iskolai szünetben, így az őszi szünetben is meleg ételhez juthatnak a hátrányos helyzetben lévő családok gyermekei. Az ingyenes étkeztetés lehetősége a szünidőre szól, ami az iskolákban október 30-án kezdődik. A szülőknek a helyi önkormányzat jegyzőjénél kell igényelni a szünidei gyermekétkeztetést.
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
A létesítmény az IPOLY ERDŐ Zrt. saját forrásból finanszírozott nettó 45 millió forintból valósult meg. A Prónay kilátó teljes magassága 26 méter, mely 32,5 köbméter rétegelt, ragasztott lucfenyőből épült, a felső teraszra 128 lépcső vezet.
Foto:Csibi Szilvia 80 fős kórus, a két szereposztásban 28 szólista, további 26 statiszta és 8 pár táncos is színpadra lép A hugenották című monumentális zenedrámában, ami több mint nyolc évtized után október 28-án lesz látható ismét az Erkel Színházban, Szikora János rendezésében. Giacomo Meyerbeer nagyoperája mellett a Reformáció500 nevet viselő programsorozat része Giuseppe Verdi két alkotása, a Stiffelio és a Requiem is.
Sok gyereknek az iskolai matekoktatáson túl további segítségre van szüksége, de a magántanárok közel százezer forintba is kerülhetnek félévente. Jóval olcsóbb alternatívát kínál a sajátos tudomány elsajátítására a hazánkban is egyre terjedő e-learning.
Jelentősen egyszerűsítheti és gazdaságosabbá teheti a lakóépületek, irodák, ipari létesítmények automatizált vezérlését egy idén bemutatott magyar fejlesztés. Az Kameleon Light egyszerűen beszerelhető és ingyenesen applikációval vezérelhető.
Az idén végzett két diákkal együtt huszonhatra emelkedett azok száma, akik felsőfokú végzettséget vagy szakmát szereztek az MKB Bank ösztöndíjának segítségével. A kezdeményezésre továbbra is sokszoros a túljelentkezés.
Egysínű vasút Tokióban Általánosan elterjedt nézet, hogy az első autópályát Hitler utasítására építették. De ez tévedés. Az első a Köln és Bonn közötti „kereszteződés nélküli gyors gépkocsi út” 1929-1932 között épült, Hitler uralomra jutása előtt. 1950-re a világ számos országában épültek autópályák. Ekkor jelent meg egy nemzetközi tudósok által szerkesztett könyv, „Versenyfutás a 2000. évért” címmel. Többek között azt prognosztizálták, hogy 2000-ben már nem lesznek vasutak, kiszorítják az autópályák,...
A laoszi – magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 55. évfordulója alkalmából „Laosz régen és ma” címmel – a Magyar Laoszi Baráti Társaság szervezésében – fotókiállítás nyílt Budapesten a Gregersen Art Point Lónyai utcai helyiségeiben.
A veszprémi után az egri Tesco is átalakult, a munkák 12 ezer négyzetmétert érintettek. A megújult üzleten belül két, nagy kiterjedésű bérüzlet kapott helyet.
Jelentősen elmarad a tavalyi rekordterméstől idén Magyarországon a kukorica mennyisége, ám a minőség továbbra is megfelelő. A hazai termés minőségi problémái egyelőre nem a toxinfertőzöttségből, hanem a nem megfelelő szárításból és árumozgatásból adódhatnak.
A dél-afrikai Naspers csoport érdekeltségébe tartozó eMAG.hu felkérésére a GKI Digital az eMAG vásárlói körében készített felmérésében arra kereste a választ, hogy az iskolakezdési időszakában mely termékek voltak a legkelendőbbek. A kérdések főként a nyár végi-őszi eleji általános vásárlási szokásokra vonatkoztak, de kiemelt szempont volt az is, hogy a vásárlók milyen jellemzők alapján döntenek a számukra megfelelő termékek mellett.
