Elsősorban könnyű tehergépjárművekre tervezte új négyévszakos abroncsát az Apollo Tyres. Összesen 14 féle méretben gyártják, amelyek teljesen lefedik a legnépszerűbb méretkategóriákat. A gyártó arra számít, hogy az új termékcsalád is legalább olyan népszerű lesz, mint a korábban megjelent Altrust Summer nyári abroncs, amely 2017-ben két jelentős abroncstesztet is megnyert: az Autobild szaklaptól „Kiváló” minősítést kapott, a Promobil versenyén tesztgyőztes lett.
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
Az első félévben közel 400 milliárd forint értékben kötöttek új lakáshitel-szerződést a magyar bankok, ez 36 százalékos bővülésnek felel meg. Csak júniusban 85 milliárd forintot tett ki a lakáshitel-szerződések összege. Az idén hónapról hónapra csökkent a kockázatosabb, változó kamatozású lakáshitelek aránya a teljes piacon, júniusban mindössze 16 százalékos volt, szemben a januári 32 százalékkal. Augusztus elején a BankRáció.hu adatai szerint a legolcsóbb és legdrágább 20 évig fix törlesztést garantáló...
Komoly betegség esetén a természetes gyógymódok legfeljebb kiegészítői lehetnek a modern gyógyszeres terápiáknak az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete és az okosgyogyszer.hu felmérésének válaszadói szerint. A kutatás rávilágított arra is, hogy a tudatos betegek ma már komolyan veszik a gyógyszerekkel kapcsolatos terápiás előírások betartását.
Több mint 32 000 vásárló járt már az ALDI idén 375 négyzetméteresre növelt üzletében a Sziget Fesztivál első öt napján, ahol ebben az évben is bolti árakon lehet vásárolni.
Mindig igyekszünk a lehető legjobban beosztani a rendelkezésünkre álló szabadnapokat, de évről-évre rájövünk, hogy igazán csak egy legalább kéthetes szabadságon tudjuk kipihenni a fáradalmakat. Távollétünk alatt a háztartási gépeknek is jár a pihenés, ezért az LG most összegyűjtött néhány hasznos tippet, amit energiahatékonysági és biztonsági szempontból is érdemes megfontolni, ha hosszabb időre hagynánk üresen otthonunkat.
Székelyföldre látogatva mindig megállok Kolozsvárnál, két napot töltök ott, látogatás, egyebek. A Fő téren órákig tudok bámészkodni. Szent Mihály templom, Óvár-kapu, Rhédey, Jósika és Sebestyén palota, New York kávéház. Persze elsősorban a Mátyás király szobor. Inkább szoborcsoport, emlékmű. Igazságos uralkodónk egy vár bástyájáról végigtekint győztes seregén. Páncélos alakja büszkén üli meg a lovat, arcáról erő és büszkeség sugárzik. Kardját maga előtt keresztben fektetve tartja, mint aki most jött meg...
Igazi különlegességeket adott a fogyasztóknak a Magyar Pékszövetség 2018-as, augusztus 20-i termékversenye. Az idén Innovatív, Teljes kiőrlésű és Búzakenyér kategóriákban meghirdetett verseny nyertesei a Mézalmás Rozskenyér, Hajsza és Várhegyi Deres nevet kapták, és mindegyik egészen egyedi élményt ad. A friss fejlesztésekkel a nagyközönség első alkalommal a Magyar Ízek Utcája rendezvénysorozaton találkozhat, augusztus 18-20-án, a Várkert Bazár előtt.
Szinte még két hétig lehet szavazni a Kaszás Attila-díj jelöltjeire: Varga Klárira (Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen), Nagy Csongor Zsoltra (Szatmárnémeti Harag György Társulat) és Farkas Ignácra (Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg).A szavazatok a www.kaszasattiladij.hu oldalon adhatóak le egészen augusztus 24-én éjfélig.
A munkaerőhiány Magyarországon is egyre égetőbb problémává válik, ami hosszútávon a gazdasági növekedés rovására is mehet. Számos terület érintett, mint például az építőipar, a logisztika, vagy a gyártószektor. Még az olyan globális vállalatoknak is, mint a Nissan, szembe kell nézniük az öregedő munkaerő problémájával és az alkalmazottak hiányával. Azonban úgy tűnik, most sikerült megoldást találniuk.
Az Apollo Tyres Ltd. igazgatótanácsa a napokban jóváhagyta a társaság 2018-19-es pénzügyi évének első negyedévére vonatkozó auditálatlan eredményeit.
Az ipari alma felvásárlási ára kapcsán a termelők és a feldolgozók korábban többszöri egyeztetést folytattak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közreműködésével, ám azon túl, hogy a felek megismerték egymás álláspontját, érdemi megegyezés nem született.
