Továbbra is tempósan növekszik az építőipar: az első félévben 19 százalékkal bővült az ágazat. úniusban rekordot ért el az ágazat: 320 milliárd forintos havi termelési értékre eddig nem volt példa. lakásépítések is hozzájárulnak az emelkedéshez és a következő másfél évben egyre nagyobb számban kerülhetnek piacra az új lakások. Az ingatlan.com szerint az új lakások iránti kereslet adott: az idei első félévben 23 százalékkal többen érdeklődtek az új lakások iránt,...
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
Először indul a kizárólag cukorbeteg versenyzőkből álló kerékpáros csapat, a Team Novo Nordisk a legnagyobb hazai országúti kerékpárversenyen, a Tour de Hongrie-n.
A kormány folyamatosan bővíti azon támogatások, lehetőségek körét, amelyek a fiatalok továbbtanulását, családalapítását, otthonteremtését, nyelvtanulását, elhelyezkedését segítik. A gazdaság dinamikus növekedésének, a béremeléseknek és a munkahelyteremtéseknek köszönhetően a magyar fiatalok előtt stabil és tervezhető jövőkép áll.
Összesen 181 fő vett részt az idén ötödik alkalommal megrendezett, 112 kilométeres Fjällräven Vándortúrán. Ahogy minden évben, az ötnapos gyalogtúra célja idén is a vándortúrázás hagyományainak felelevenítése és a közösségi túrázás népszerűsítése volt. A Bakonyban és a Balaton-felvidéken át vezető nomád élménytúrát idén végül 157-en teljesítették, akik közül a legfiatalabb csak 9, a legidősebb pedig 69 éves volt.
Az Aranygyapjas Rend Középkori uralkodók nem adtak kitüntetéseket viselhető formában, ezt rábízták a lovagrendekre. A királyok, császárok az alattvalók kiemelkedő tetteiért, hűségéért nemesi címeket és birtokokat adtak. Sokkal jobb volt, mint az érdemrend, mert a birtok évről-évre tetemes hasznot hozott. Már ha jószágigazgató ügyes volt. A nemesség és a földek a jobbágyokkal együtt örökölhetőek voltak. Csak az volt a bökkenő, hogy egyik-másik jutalmazott képes volt a birtokot elkártyázni, vagy...
Egyre inkább eltűnnek a köztes évszakok, érezhetően növekszik az átlaghőmérséklet. A lakóépületekben a tető az, ami leginkább ki van téve az időjárás viszontagságainak, így nyáron a napsugárzásnak is.
Szarvasi Vizi Szinház 2012 nyarán játszották a Szarvasi Vízi Színház színpadán először Alexandre Dumas – Pozsgai Zsolt – Szomor György Monte Cristo grófja című musicaljét, a Békés Megyei Jókai Színház művészei, melynek bemutatója 2011. október 7-én volt Békéscsabán. 2013-ban ugyan nem volt Szarvason, de utána évente 2-3 előadást játszottak, mindig telt házzal. 2016-ban Szarvason volt a 100. előadás. 2018-ban három előadást terveztek be, mindhárom telt házas volt. Szombat...
Az idei évben először nyitottak EcoKempinget a Szigeten a környezetvédelem iránt elkötelezett fesztiválozóknak az E.ON támogatásával. Napelemes vízmelegítéssel, víztakarékos tusolókkal, fenntartható étkezéssel, folyamatos szelektív hulladékgyűjtéssel és lebomló bio takarítóanyagokkal várták a sátrazókat.
Hitted volna, hogy létezik vegán triatlonista? Érdekel, hogy mik a legújabb orvosi ismeretek a növényi alapú táplálkozásról? Fontolgatod, hogy átállsz a vegán életmódra, de nem tudod, hogy kezdj bele? Szeretnéd megelőzni a cukorbetegséget, a magas vérnyomást, vagy kigyógyulni belőle és kíváncsi vagy, mit tehetsz magadért? Már húsmentesen élsz, és néhány új receptre vágysz? Akkor 2018. szeptember 8-9-én a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban a 22. VEGETÁRIÁNUS FESZTIVÁLon...
Foto: Hrotko Bálint A mű melyet egykoron a szerző maga, Bartók Béla mutatott be, most pedig egy 23 éves zseni, Ránki Fülöp adja elő: Bartók Béla I. zongoraversenye. A Nemzeti Filharmonikusok nyitókoncertje igazi csemege a 20. századi magyar zene rajongóinak. A vad temperamentumú Bartók darab mellett Dohnányi II. szimfóniája és Ligeti György Román concertója is felcsendül majd. Ezzel a koncerttel indítja új évadát a Nemzeti Filharmonikusok. Még több koncerttel,...
A Cisco bejelentette a Google termékeivel integrálható megoldásainak első hullámát. Az egyre szorosabbá váló együttműködés keretében bemutatott megoldások túlmutatnak az ismert funkciók (telefonhívások, e-mailek, dokumentumkezelés) szorosabb integrációján.
