Az LG a Mammutban felállított tévékészülékein napközben élőben közvetíti a mérkőzéseket egészen a világbajnokság végéig, július 15-ig. A meleg vagy eső elől menekülők a klímával ellátott bevásárlóközpontban élvezhetik a focihangulatot, és azoknak sem kell lemaradniuk a meccsekről, akik vásárolni indulnak. A gyártó nem véletlenül állította ki a készülékeket: a világbajnokság idején a televíziók iránt is megnő a kereslet, így a legnagyobb márkák is a mérkőzések idejére időzítik aktivitásaikat.
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
Az ELTE Etológia Tanszékén működő Családi Kutya Program kutatói kimutatták, hogy a 8 hetes kiskutyák képesek egy új feladat megoldását megtanulni az emberektől, és felnőtt fajtársaiktól egyaránt.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-óta választja meg az év madarát. 2019-re három hosszú csőrű „szurka-piszka” faj: a gólyatöcs, a gulipán és a nagy póling közül választhat a lakosság az egyesület honlapján 2018. július 23-ig.
Egyre gyakrabban hallom a troll szót. Olyan honfitársunkra mondják, aki személyes meggyőződését, véleményét ellentmondást nem tűrő, pökhendi erőszakossággal sulykolja. Azzal a konkrét szándékkal, hogy másból heves reakciókat provokáljon ki, vagy zavarja. Lehetetlenné tesz minden eszmecserét, mert birtokosa az abszolút igazságnak. Először csak az internethez kapcsoltam a szót, ugyanis a troll internetes fórumokon, blogüzenetek küldésével, Facebook-on jelentkezik. Valószínűleg mentálisan beteg, vagy csak egyszerűen élvezi a durvaságot, a provokációt, mások érzelmeinek...
Különleges eseménynek adott otthont június végén a villányi Bock Pince, ahol a meghívott vendégek meglátogathatták a Bock Borászat nemrég felépült, környezetbarát szőlőmag-feldolgozó üzemét és megismerkedhettek az itt készülő kékszőlőmag alapú mikroőrleménnyel és az új, rágható, étrend-kiegészítő tablettával.
Egészségszövők címmel saját terápiás mesekönyvet adott ki a Bethesda Gyermekkórház. A terápiás mesekönyvben olyan meséket és verseket gyűjtöttek össze, mely tartalmuk, szimbólumaik révén segítenek a gyermek testi-lelki biztonsága visszaszerzésében. Minden a kórházban hosszabb időt tartózkodó gyermek ápolójától kapja ajándékba a könyvet.
A Boston Consulting Group és a Profession.hu kutatása szerint sokkal kevesebben akarnak Magyarországról elvándorolni, hogy külföldön dolgozzanak, mint négy évvel ezelőtt, ugyanakkor a külföldi munkavállalók is kevésbé érdeklődnek az ország iránt mint négy éve.
Felnőtt életünkből akár 17 évet is eltölthetünk képernyők előtt. Életünk egyharmadát képernyők előtt töltjük, de nagyon keveset törődünk azzal, hogy eközben mi történik a szemünkkel.
Csütörtökön kezdődik a Dunakanyar legnagyobb fesztiválja, a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Alig félórára Budapesttől csodálatos környezetben, közvetlenül a vízparton különlegesen sokoldalú fesztivál várja nyári fesztiválok rajongóit.
Tartalmas és aktív kikapcsolódásra számíthatnak azok a gyerekek és felnőttek, akik a nyár folyamán vidéki városok fürdőhelyeire látogatnak. Czanik Balázs, a Capoeira Aerobik megteremtője ugyanis országos egészségfesztivál keretében igyekszik megszerettetni a mozgást és az egészséges életmódot a strandolókkal.
Emelkedésnek indultak a bankközi kamatok, ez pedig a lakáshitelek törlesztőrészletét is növelheti, így végső soron a megvásárolt lakásra is többet kell fizetni. Egy változó kamatozású 20 éves 10 millió forintos lakáshitel jelentősebb kamatemelkedés esetén akár 0,5-3,5 millióval nagyobb kiadást jelenthet, mint egy fix kamatozású konstrukció. A megvásárolt ingatlanra kiadott teljes összeg pedig még évekkel az adásvétel után is akár 7,2-10 millió forinttal is drágulhat a kamatok emelkedése miatt. A...