Ha valaki továbbtanuláson gondolkodik, nem csak a főiskola vagy az egyetem jöhet szóba. Rengeteg szakmát lehet elsajátítani az OKJ-s képzéseken. Bár már egyre elterjedtebb ez a képzési forma, még mindig rengeteg tévhit terjeng a képzésekkel kapcsolatban. Szabó Andrea, a TanfolyamOKJ.hu tanfolyamkereső oldal munkatársa segít tisztázni a leggyakrabban felmerült kérdéseket.
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
2016-ban a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágazat 183 300 főt foglalkoztatott. 2017 első háromnegyed évében 425 munkabaleset (három munkanapot meghaladó munkaképtelenség) történt ebben az ágazatban. 2016-ban ez a szám 667 volt (ebből 2 halálos kimenetelű volt, 1 súlyos csonkolással és 1 egyéb súlyos sérüléssel járt), 2015-ben pedig 634 (ebből 1 halálos kimenetelű volt, 2 súlyos csonkolással és 1 egyéb súlyos sérüléssel járt). Ágazati pályázat forrás tette lehetővé a munkahelyi balesetek kiküszöbölését...
Nagy érdeklődés mellett zajlik a 21 Nő az egészségügyért alapítvány és a Budapest Sport Iroda (BSI) közös kezdeményezése: az első országos kutatást a nők és a futás témában. A kitöltések száma megközelíti a 2000-ret, és folyamatosan emelkedik! Lubics Szilvia hosszútávfutó és ultramaratonista, illetve Ónodi Eszter színésznő is megválaszolta már a kérdéseket.
Vásárolj tudatosan, az alkatodhoz illően! Most, hogy itt a nyár és a bikiniszezon, mindenki számára kiemelten fontos kérdés, hogy mit válasszon a nyári trendkínálatból, ami igazán jól áll neki. Ami kiemeli az előnyös adottságait és jótékonyan elkendőzi azt, ami nem tökéletes.
A napokban a Váci utcában jártam a Pesti Színháznál. Eszembe jutott, hogy itt működött a Corso-mozi. Ahol szerettem volna megnézni a Gólem című francia-csehszlovák filmet. A címszerepben Harry Baur, híres francia színésszel. Egy héttel előtte kellett a jegyet megvenni, akkora volt az érdeklődés. Este nyolcra értem oda, akkor már a mozi házának teteje méteres lángokkal égett, négy tűzoltó autó oltotta a lángokat. Az előadás természetesen elmaradt. Egy hét után...
Újabb szabadidős úti cél a Wizz Air hálózatában. A Wizz Air, Európa egyik leggyorsabban növekvő légitársasága június 20-án bejelentette legújabb célállomását: a marokkói Marrákes először Lengyelországból és Litvániából lesz elérhető a légitársaság hálózatában.
Az MNB 19 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Gránit Bankra a vizsgálata során feltárt kisebb hitelkockázat-kezelési, adatszolgáltatási, vállalatirányítási és számviteli problémák miatt, s kötelezte a jogsértések megszüntetésére. A hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet megbízható működését.
15.000 európai autós megkérdezésével és vezetési tapasztalatai alapján fejlesztette ki új négyévszakos abroncsát a Bridgestone. Egyedi alapanyagának és innovatív futófelület kialakításának köszönhetően a Weather Control A005 elnevezésű prémium túraabroncs mind vizes, mind pedig havas úton rövid féktávolságot, emellett pedig vizes úton is kiváló irányíthatóságot biztosít a gépkocsi számára.
Jo Seong-Jin, az LG Electronics (LG) vezérigazgatója, és Dr. I.P. Park, a vállalat technológiai vezetője közös nyitóelőadás keretében mutatják be a mesterséges intelligenciára épülő ThinQ-márka stratégiáját a 2018-as IFA kiállításon. A nyitóbeszéd a Think Wise, Be Free: Living Freer with AI, azaz Légy bölcs, légy szabad: kötetlen mindennapok a mesterséges intelligenciával címet kapta. A vállalat vezetői első alkalommal tartanak megnyitó előadást az IFA-n, amelyet idén augusztus 31-én, a Messe...
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által meghirdetett Szép Magyar Könyv 2017 versenyen a Művészeti könyvek és albumok kategóriában oklevéllel ismerték el a Zsolnay aranykora – Gyugyi László gyűjteménye száz új tárggyal című könyvet, melyet Gyugyi László, Csenkey Éva és Hárs Éva jegyez, tervezője Murányi Zsuzsa grafikusművész.
Mint arról korábbiakban beszámoltunk Csoltó Gábor elnök levelet intézett Varga Mihály miniszterelnök-helyetteshez a GDPR bevezetésével kapcsolatban, különös tekintettel annak büntethetőségére vonatkozóan. A parlament.hu-n olvasható a Törvény javaslat a 2011.évi CXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról. Megjelent egy törvénymódosítási javaslat a Parlament oldalán, amely a GDPR rendelet hazai adaptációjával kapcsolatban mutatja törvényhozók szándékait. Az első pánikot követően ez némi megnyugvást jelenthet a hazai vállalkozások számára. A törvénymódosítási javaslat kimondja, hogy “a...
