Továbbra is bizakodóak az ingatlanfejlesztők és az építőipari vállalkozások a kedvezményes lakásáfa meghosszabbítása ügyében, miután a pénzügyminiszter a költségvetés június 13-ikai benyújtásakor jelezte, hogy még nem döntöttek az ügyben. Ugyanakkor az ingatlanfejlesztők arra is felhívják a figyelmet, hogy a kedvezményes lakásáfa körüli bizonytalanság elhúzódása visszavetheti a szektor gyorsuló növekedését, ezzel alacsonyabb költségvetési bevételt és a GDP-hez való hozzájárulás mérséklését is okozhatja – mondta Takács Ernő, a legnagyobb ágazati szereplőket...
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
A GEFCO, a komplex ipari ellátási lánccal kapcsolatos szolgáltatások globális szereplője, az autóipari logisztika vezető európai vállalata bejelentette új Innovation Factory azaz Ötlet Gyár elnevezésű innovációs stratégiáját. Az új stratégia mérföldkövet jelent a vállalat életében. A kezdeményezés elsődleges célja, hogy a GEFCO csapatain belül támogassa az új ötletek megvalósítását és a kreativitás kibontakozását.
A fesztiválra Budapestről és Székesfehérvárról is indítanak közös tekerést. Nem véletlen, hogy az EFOTT-ot tartják a legsportosabb nyári fesztiválnak, hiszen a táncon és a csápoláson túl – Jessie J, John Newman, Lost Frequencies, Dub FX, a Volbeat és a legnagyobb magyar együttesek koncertjei mellett – nappal számos mozgalmas tevékenységet lehet űzni, vagy éppen az új sportőrületeket kipróbálni.
OutDoor 2018 díjjal, az iparág legrangosabb elismerésével jutalmazták a Fjällräven legújabb, környezetbarát, víz- és kopásálló anyagát, a Bergshellt. A németországi OutDoor Trade Show szakmai kiállításon az „Innovatív anyagok” kategóriában jeleskedett a svéd vállalat.
Map of Bali and Research Areas – Authors Burmesedays, Peter Fitzgerald, Marco Adda [CC BY-SA 4.0-3.0-2.5-2.0-1.0]) Egy összehasonlító személyiségkutatás tanulságairól közöltek tanulmányt az ELTE TTK Etológia Tanszékének kutatói.
Az ideális polgármester megnyerő külsejű. Nem túl fiatal, mert tapasztaltnak, rutinosnak kell lennie. Viszont nem túl öreg, mert elvárják tőle, hogy életerős legyen, bírja a gyűrődéseket. Munkájában soha nem vét hibát, otthon van a közigazgatás elméletében és gyakorlatában, félkézzel vezeti le a húsz napirendi pontból álló testületi üléseket.
2016-ban a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágazat 183 300 főt foglalkoztatott. 2017 első háromnegyed évében 425 munkabaleset (három munkanapot meghaladó munkaképtelenség) történt ebben az ágazatban. 2016-ban ez a szám 667 volt (ebből 2 halálos kimenetelű volt, 1 súlyos csonkolással és 1 egyéb súlyos sérüléssel járt), 2015-ben pedig 634 (ebből 1 halálos kimenetelű volt, 2 súlyos csonkolással és 1 egyéb súlyos sérüléssel járt). Ágazati pályázat forrás tette lehetővé a munkahelyi balesetek kiküszöbölését...
Ha valaki továbbtanuláson gondolkodik, nem csak a főiskola vagy az egyetem jöhet szóba. Rengeteg szakmát lehet elsajátítani az OKJ-s képzéseken. Bár már egyre elterjedtebb ez a képzési forma, még mindig rengeteg tévhit terjeng a képzésekkel kapcsolatban. Szabó Andrea, a TanfolyamOKJ.hu tanfolyamkereső oldal munkatársa segít tisztázni a leggyakrabban felmerült kérdéseket.
A 2018. június 22.-i ünnepélyes átadóval a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórházban létrejött az ország harmadik Anyák Háza. Az Anyák Háza Országos Program pályázat 5.000.000 forintos fődíjából megújultak a már 20 éves „Mamaszobák”. Olyan kórtermeket alakítottak ki, ahol szülő és gyermeke a gyógyulás végéig együtt maradhat.
Vásárolj tudatosan, az alkatodhoz illően! Most, hogy itt a nyár és a bikiniszezon, mindenki számára kiemelten fontos kérdés, hogy mit válasszon a nyári trendkínálatból, ami igazán jól áll neki. Ami kiemeli az előnyös adottságait és jótékonyan elkendőzi azt, ami nem tökéletes.
Vadonatúj, nagyteljesítményű téli abroncsot mutatott be az Apollo Vredestein a világ legnagyobb abroncsipari rendezvényén, a kölni The Tire-en.
