2024.december.22. vasárnap.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Az egészségesebb nemzetért

6 perc olvasás
goncol 6

goncol 1 Egy régebbi óvoda épülete korábban már adott otthont háziorvosi rendelőknek Budapesten, a XIII. kerületben. Az Egészséges Budapestért Program részeként, együttműködve a kerület Önkormányzatával, most egy minden szempontból felújított, korszerű eszközökkel felszerelt háziorvosi rendelő átadására kerülhetett sor a XIII. kerületi Göncöl utcában. Jelentőségét jól mutatja, hogy az eseményen a kerület polgármestere mellett megjelent a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára és Budapest főpolgármestere is.

drtoth 59 Egy településnek több funkciója is lehet, de három mindenképpen van – szögezte le az ünnepség elején Dr. Tóth József, a XIII. kerület polgármestere. Ezek pedig a munkahelyi, lakóhelyi és a rekreációs szolgáltató funkciók. Mindhárom szorosan hat egymásra. A kerületnek 2033-ig van hosszú távú fejlesztési elképzelése és abba ez a felújítás fontos szerepet játszik. Az elkövetkező időszakban az egykori Láng Gépgyár terülte, a Csavargyár és a Hajógyár területe jelentős, intenzív fejlődés előtt áll. Intézmények és lakások épülnek majd itt. Ide fog kerüli a svájci Lausanne-ból Budapestre költöző World Aquatics (a vizes sportok és a vízilabdát képviselő nemzetközi sportszövetség) központja.) A Kámfor utcától a Bulcsú utcáig, a Béke út-Lehel út által határolt területen pedig 13 ezer lakás fog felépülni. Feladatunk, hogy a szolgáltatásink az ide települők minőségi kiszolgálására legyenek alkalmasak! Ezért újítottunk fel már bölcsődéket, óvodákat és jövő ilyekor fogjuk átadni a Gyöngyösi sétányon Budapest első „smart-óvodáját” és egy másik óvodát a Madarász Viktor utcában. goncol 2Perspektivikusan gondolkodunk – folytatta a polgármester – és ebbe az egészségügy területe is beletartozik, itt a hangsúlyt a megelőzésre helyezzük. A jó tulajdonos három területre ügyel, ha magas minőségű szolgáltatást óhajt. Megfelelő urbanisztikai, építészeti adottságokkal, megfelelő programmal és műszerezettséggel, valamint a humán feltételek maradéktalan teljesítésével működjön az intézmény. Ebbe a sorba illeszkedik a Visegrádi utcai és a Szegedi úti szakrendelők, egy sor háziorvosi rendelő felújítása. Az elmúlt tíz évben egészségügyi fejlesztésekre összesen 8 milliárd forintot, műszerek beszerzésére 2,5 milliárd forintot fordított a XIII. kerületi Önkormányzat! A műszerezettség tekintetében egyedülállóak voltunk, amennyiben már 7-8 évvel ezelőtt CT, MRI és magas színvonalú diagnosztikai készülékeket vásároltunk. Az egynapos sebészet több mint 15 éve működik nálunk, évi 1200-1300 műtétet végeznek – és ami nagy szó: egyetlen fertőzés sem fordult itt elő! Az egészségügyben dolgozók létszáma is jó a kerületben: 60 felnőtt háziorvosunk, 20 gyermekorvosunk, 22 fogorvosunk van, évente az egymilliót is meghaladó orvos-beteg találkozóra kerül sor! goncol 3 A most megnyíló, felújított és bővített, Göncöl utcai háziorvosi rendelő jól illeszkedik ebbe a rendszerbe. A felújítás az Egészséges Budapestért Programban elnyert 1,5 milliárd forintból, a XIII. kerületi Önkormányzat 293 millió forintjából valósult meg oly módon, hogy a hat háziorvosi rendelő mellett gyermekorvosi ellátásra is lehetőség nyíljon. Az épületben van lift, „fektető” és elkülönítő is. Az összegből műszerfejlesztésre 580 millió forintot költöttünk, részben az „egynapos” szemészet lehetőségeinek bővítésére, valamint urológiai és „kézi műszerek” vásárlására került sor. Kiegészíti ezt egy „teljes feltárású” vérnyomásmérő rendszer, ennek a szoftverét az összes itteni háziorvos számítógépére feltelepítik. Erre különösen azért volt szükség, mert a kerületben végzett stroke szűrések bebizonyították: a páciensek 64 %-át tovább kellett küldeni szakorvoshoz! A beruházás során odafigyeltünk az épület környezetének rendezésére is.

goncol 4A Belügyminisztériumban a következő négy évre a legfontosabb tennivalónak azt jelöltük meg – mondta el Dr. Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára – hogy az egészségben eltöltött évek számát emeljük! Nemzetközi felmérések igazolják, hogy egy egészségben eltöltött életév automatikusan 0,3 % GDP emelkedést jelent. Az egészségügybe befektetni jó befektetés!  Ezt szolgálja az Egészséges Budapestért Program is, amiben eddig már 128 milliárd forintot fordítottunk budapesti intézményekre. Jött hozzá még több mint 90 milliárd forint, amiből a budapesti kórházaknak 300 000 m2 területét sikerült felújítni. Ez az országban található kórházi terület tíz százaléka. Az egészségügyi ellátó rendszerünk még nagyon „kórház központú”, ezért most inkább a megelőzés, az alapellátás, a lakóhely-közeli ellátás felé fordulunk nagyobb figyelemmel. Tudjuk ugyanis, hogy napjainkban már a háziorvosi ellátás, a járóbeteg ellátás, az egynapos sebészet adja az orvos-beteg találkozások 90 százalékát! Ezért cél a lakóhely-közeli ellátások további megerősítése, valamint, hogy a teljes felnőtt lakosság ötévente legalább egyszer vegyen részt szív- és érrendszeri, onkológiai, és mozgásszervi betegségek szűrővizsgálatán. goncol 5 A rendelő épületének átadása kapcsán Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere azt hangsúlyozta, hogy ez a mai alkalom, a kerület, a főváros és a kormány közös sikere, de ami ennél is fontosabb: a budapestieké! Még 2019 végén, a főváros vezetői és a kormány képviselői megállapodtak egy átfogó városfejlesztési csomagban. Ennek része volt az Atlétikai Világbajnokság, amire azt kértük, hogy ez ne csak sportesemény, hanem egy egészségesebb várost eredményező koncepció tagja legyen. Megállapodtunk, hogy a kormány 50 milliárd forintot ad az Egészséges Budapestért Programban a kerületi járóbeteg ellátó intézmények fejlesztésére. A Főváros vállalta ennek a koordinálását és sok – valóban a helyben lakókat szolgáló – beruházás valósult meg ezekből. Jelenleg a fele összegnél tartunk és folynak a tárgyalások a program befejezéséről. Mindannyian egyetértünk abban, hogy a fekvőbeteg-ellátás túlterhelt, jobb lakóhely-közeli ellátás kell, az egész „egészségpolitikánk” túlságosan betegség- és kevéssé egészség központú. Az is világos, hogy amikor lakóhely-közeli ellátásról beszélünk, az nemcsak fizikai közelséget jelent. Hatékonysági szempontból is fontos, hogy ez az ellátás önkormányzati kézben van, mert így társadalmi értelemben is közel közel maradnak egymáshoz. Hiszen az önkormányzati intézmények nagyon sok terhet le tudnak venni a fekvőbeteg-ellátás válláról, és az egész együtt, összességében egészségesebb nemzetet adhat mindannyiunk számára!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alapította : Pósvári Sándor - 1973. Powered by WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. 2025©