Bolyki BrothersBolyki BrothersA Bolyki Brothers énekegyüttesből Bolyki Andrással telefonon előre megbeszéltem hol és mikor találkozunk, az interjúra mégis testvére, László jött el.

 

Bolyki BrothersBolyki BrothersA Bolyki Brothers énekegyüttesből Bolyki Andrással telefonon előre megbeszéltem hol és mikor találkozunk, az interjúra mégis testvére, László jött el.

 

Mint mondja, náluk minden közös, nincs meghatározva, ki a vezetője az együttesnek, mert hogy ilyen nincs is. Ők, a 4 Bolyki: András, Balázs, György és László egyenrangúak a formációban.

Bolyki LászlóBolyki László Produkcióik hangszerkíséret nélküli, úgynevezett a capella show-k. Különleges hangzásélményt nyújt a basszus- és ütőhangszerek megszólalása emberi hangon. Pop-, jazz-, gospel-, és saját szerzeményű darabokat adnak elő sok humorral angolul és magyarul.

Joe Murányi, Louis Armstrong utolsó klarinétosa mondta róluk: "Ezek a fiúk mindenből viccet csinálnak, kivéve a zenét."

-Miért fontos a humor?

-Ezen nem szoktam gondolkodni, mert hozzátartozik a mindenapjainkhoz, de most, hogy kérdezed, szívesen gondolkodom rajta. Szerintem ha az ember önmagán kezdi a humorizálást, egészséges öniróniával rendelkezik. Ezt megérzi a közönség is.

Amikor kiállunk a színpadra, először ugratjuk egymást és a publikumot is, mert szeretnénk eltávolodni a keménygalléros, művészuras attitűdtől. Sokkal közvetlenebb lesz a kapcsolatunk a közönséggel. Azt gondolom, aki hallgat miket, jókedvre derül tőlünk, kinyílik, feloldódik a zenénkben. Azt érzi, hogy mi nem vesszük magunkat halálosan komolyan.

-Ritka, hogy 4 testvérből álljon össze egy ilyen jó csapat.

– Ez kegyelmi állapot. Ajándékba kaptuk, hogy különböző hangfekvésekbe születtünk. Balázs kontratenor, Gyuri tenor, András bariton, én basszus vagyok. Ezt ember nem tudta volna így kitalálni. Az, hogy mi fivérek vagyunk, az a színpadon óriási előny, a próbák alatt viszont óriási hátrány. A szakkönyvek szerint testvérnek együttdolgozni nem is lehetne. Úgyhogy inkább nem olvasunk szakkönyveket, hanem dolgozunk. De tényleg komoly nehézségeket is okoz.

-Ezeket hogy hidaljátok át?

-Tanulgatjuk. Az együttzenélt sok év után már nagyjából tudjuk, mikor melyikünk ötlete működik, mit tudunk jól előadni. Megtanultok azt is, hogy ha kell, hátraállunk a másik kedvéért, előreengedjük azt, aki egy-egy döntésben kompetensebb, vagy éppen jobban áll neki a szóló.

-Hogy készültök egy koncertre? Nekem úgy tűnik, sokat rögtönöztök.

-Ez így is van. Nincsen kottánk, szabadon improvizálunk. Vannak előre levert oszlopok: zenei szabályok, harmóniavázak, ritmikusvázak, ezekre támaszkodunk. A fix alapokhoz mindenkinek kutya kötelessége tartania magát, ezektől nem lehet eltérni, mert akkor összedől a produkció. Ez a fajta rögtönzés egyébként a jazzre jellemző.

-Melyik a kedvenc zenei műfajotok?

-Talán pont ezzel tudtunk saját arcot kialakítani az a capella világában, hogy nem egyetlen műfaj körül totyorgunk. Mind a négyünknek komolyzenei végzettségünk van, zenekarokban játszunk, és ez érződik a Bolyki Brothersen is. Ezen kívül a jazz, a gospel meghatározó, de adtunk már elő tangót, big bandet is. Pont ebből a zenei sokféleségből jött létre a stílusgyakorlatunk, amiben megutaztatunk egy gyerekdalt, a "Hová mégy te kis nyulacskát" a gregoriántól kezdve a rapig minden zenei irányzatban.

-Sokat dolgoztatok mesékkel, mesemusicalt írtatok. Miért fontos a mese?

-Mindnyájunknak vannak gyermekeink. Másrészt ez a világ újra és újra megtalál minket. Nem mi találtuk ki, hogy musical legyen a Doktor Bubóból, felkértek rá. Ahogy a többi mese zenéjére, betétdalára is. A mese eredetileg nem gyerekműfaj, nem olyan régen vált azzá. Mi úgy álltunk neki a kisnyulacskának és a Doktor Bubónak is, hogy az ne csak gyerekhez szóljon. Kortól függetlenül szeretnénk, ha mindenki értené, amit mondani akarunk. Sajnos nagyon sok olyan gyerekprojekt fut a médiában, ami lenézi a kicsiket, noha náluk nincs udvariaskodás. Ásítozni, dumálni kezdenek, ha nem tudjuk lekötni őket. Ha velünk énekelnek, az nagy megtiszteltetés.

-Pedig ők nem profi zenészek. Szabad egyáltalán amatőrnek zenélnie?

-Volt egy tanárom, Rados Ferenc, kamarazenét tanított. Amikor azt mondta valamire, hogy ez profi volt, akkor el kellett süllyednünk szégyenünkben. Nála ez szitokszónak számított. Szerintem is csak amatőr lélekkel lehet muzsikálni, lelkesedésből. Ha valaki úgy fogja fel, hogy a zene a munkája, és teljesít, dolgozik, ilyen értelemben tekinti magát profinak, akkor az ő előadása lélektelen lesz. Angliának azért olyan magas a zenei kultúrája, mert kisgyerekkoruktól a Zeneakadémia végéig mindent átleng a kóruskultúra, az élet része. Rengeteg a lelkes amatőr, ezt különösen az ottani gyülekezeteknél érzem. Ha templomban, Isten dicsőítése folyik, és én is ott lehetek, annál nincs nagyobb zenei élményem. Akkor is, ha ez nem a minőség csúcsa, mert egy szívvel egy lélekkel éneklünk, olyan erővel, hogy a Föld is meg tud rendülni tőle.

-Legközelebb hol lesz koncertetek?

-A Debreceni Virágfesztiválon lépünk fel augusztus 18-án, és aztán 23-án Sanghajba megyünk turnézni.

-Évek óta járjátok a világot. Melyik utazás volt a legkedvesebb?

-Tavaly Amerikában turnéztunk. Egy hónapot töltöttünk ott. Jártunk Tampában egy fekete-baptista gyülekezetnél, ahol gospelt énekelni egészen mást jelent, mint akár Bécsben, vagy Budapesten. Szakmailag komoly kihívást jelentett. Kicsit olyan volt, innen oda gospellel menni, mintha a Szaharába homokot vinnénk. Hiszen az a capella gyökere a spirituálé, a gospel. A feketék megnyilvánulása volt, miután kiűzték őket a templomból. Ez maradt nekik egyedül a dicsőítésre. A mai napig a világ legjobb a capella együttesei keresztyének. Nincs mese, csak így lehet.

Kováts Annamária

© www.reformatus.hu Kommunikációs Szolgálat szerk@reformatus.hu T.:(1)460-0753

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük