Ismét a Nemzeti Színházban látható az antropológiai színház legjelentősebb képviselője, Eugenio Barba, aki legendás társulatával égetően aktuális témát érint a The Tree című produkciójában.

 

Ismét a Nemzeti Színházban látható az antropológiai színház legjelentősebb képviselője, Eugenio Barba, aki legendás társulatával égetően aktuális témát érint a The Tree című produkciójában.

 

Mint mindig, most is – költői képekben láttatja azt: a szír sivatagban két szerzetes elültet egy körtefát, hogy visszacsalogassák az eltűnt madarakat.

Nigériában egy anya a felejtés fája árnyékában pihen.

Egy európai hadvezér elmagyarázza, hogy miért szükségesek az etnikai tisztogatások.

Egy afrikai hadvezér, mielőtt harcba indul, emberáldozatot mutat be, hogy saját gyerekhadseregét sebezhetetlenné tegye.

És sorolhatnánk tovább a születőben lévő színházi etűdöket, ha részletesen ismernénk őket, hiszen a próbák épp most zajlanak Holstebróban.

 

A társulat most először arra is lehetőséget teremt, hogy augusztus 30. és szeptember 10. között tizenöt külsős is betekinthessen a próbafolyamatba, és akár javaslatokat tegyen az alkotóknak. Az előadás premierje szeptember 19-én lesz Holsterbróban, és rögtön ezt követően Budapesten.

A produkciót a dán Nordisk Teaterlaboratorium, a budapesti Nemzeti Színház, valamint a lengyel Grotowski Intézet illetve Wroclaw Európa Kulturális Fővárosa 2016 közösen hozza létre.

 

A The Tree (A Fa) produkció része egy trilógiának, amely a The Trilogy of the Innocents (Az ártatlanok trilógiája) címet viseli. További részei a The Great Cities under the Moon (Nagyvárosok a Hold alatt) és a 2015-ös MITEM-en zajos sikert aratott The Chronic Life (Krónikus Élet).

 

A Nemzeti Színházban a darabot öt alkalommal, szeptember 30-án, október 1-jén, 2-án, 4-én és 5-én láthatják azok, akik az európai színházművészet kultikus rendezőjének egyedi, szenvedélyes formanyelvére kíváncsiak. Jegyek már kaphatóak a Gobbi Hilda Színpadon színre kerülő előadásra.

 

Különlegesség még, hogy az Odin Teatret társulatához ez alkalommal két rendkívül művész csatlakozik: Indiából a Baul hagyományának legjelentősebb élő képviselője, Parvathy Baul és Bali-szigetről I Wayan Bawa mester. Ők külön is bemutatkoznak: szeptember 27-én Parvathy Baul koncertjére várják a nézőket, szeptember 28-án pedig I Wayan Bawa maszkos táncbemutatójára.

 

http://www.odinteatret.dk

https://nemzetiszinhaz.hu

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük