Az ünneplés Művészete

„Boldog az a nép, amely tud ünnepelni – idézte a zsoltáros szavait Farkas István piarista atya, a mosonmagyaróvári Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója a Magyar Kurírnak adott interjúban. A beszélgetésben arról is szó esik, hogy hogyan taníthatja a katolikus iskola az ünneplés művészetét.

A piarista rend nevelési programjában kiemelt helyet kap a közös ünneplés. A materialista életszemlélet, a rohanó világ, a hasznosság dominanciája, a személytelenség eluralkodása ahhoz vezetnek, hogy az ember egyre kevésbé képes ünnepelni. A kisgyermek az ünnepvárás izgalmában még képes díszbe öltöztetni a szívét, az iskola a család mellett sokat tehet azért, hogy ez a képessége megmaradjon. Farkas István atyával az ünneplés művészetéről beszélgettünk.

– Mi magyarázza az ünnep fontosságát életünkben?

– Ahogy a zsoltáros fogalmazott – „Boldog az a nép, amely ünnepelni tud" – mutatja, hogy az ünnep a legmélyebb érték forrása. Az ószövetségi teremtéstörténet a hét egy napját a megállásnak, megpihenésnek, az alkotás és az alkotó ünneplésének szenteli. Ez a nap, a sabbath, négyezer éven keresztül segítette egy nép összetartását. Az ünnep szó az üdvösség napja – üdvnap szókapcsolatból vezethető le. Az ünnep az, ami eget nyit fölénk. De nem csak a zsidóság és a kereszténység gyakorlatából hozhatunk megerősítő példákat. Az indiánok például nagy munkát végezve időről időre megállnak, mondván be kell várnunk a lelkünket. Az arabok a sivatagban vándorolva olykor-olykor megállnak, lefeküsznek, a földre szorítva fülüket: a sivatag sír, szeretne oázissá válni. Egy erdélyi közmondás – „Amilyen a vasárnapod, olyan a halálnapod" – arra irányítja a figyelmünket, hogy a végső ünnepkor az örök üdvösség kapuja nyílik meg előttünk. Az ünnepben egy percre kinyílik egy ajtó, és ott vagyunk Jézus előtt. Ez segíti az élethosszig tartó várakozást.

– Az ünnep erőforrás?

– Nehemiás próféta mondja, „az Úrnál talált öröm a ti erősségetek". Az ünnep erőt ad, mert azt Isten készíti számunkra. Azáltal válik erőforrássá , hogy segít kilépni a hétköznap taposómalmából. Az ünnepben megélhetjük a szeretet pazarlását. Olyan díszekkel vesszük körül magunkat és egymást, melyeket nem a szükség és nem a hasznosság diktál. Az ünnepi asztalra virág kerül, holott azt nem lehet megenni. A keresztény ünnepben megéljük a személyességet, ami embervoltunk lételeme.

– Ha ilyen sokat ad nekünk, nagyon fontos, hogyan ünnepelünk.

– Nomen est omen – mondja a közmondás, én ezt így fogalmaztam át: Mondd el, hogyan ünnepelsz és megmondom ki vagy. Ha a kaja és a pia a fontos neked, akkor az ösztöneid vezérelnek. Ha bulizás az ünneplésed, a felszínen élsz. Ha tobzódsz a javakban, a sose halunk meg érzése vezet. Aki számára pihenés az ünnep lényege, az agyonhajszolt rabszolga. Ha az emberi találkozások jelentik a csúcspontot, az embert állítottuk Isten helyére. Az ünnep rendezvényszervezői számára minden a matéria körül forog. Ha az ünnepben az Istennel való találkozást keressük, találjuk meg a lényeget! Innen haladva már könnyen eljuthatunk az eszközökhöz, amik az ünnep hétköznapokból való kiemelését segítik. Egyszerű dolgokra kell gondolni: a lakás rendbe tétele, díszítése, az ünneplő ruha, a lakoma, a játék, a zene, tánc.

– Ezek az ünneplés külső eszközei. Miként válhat mindez belsővé?

– Minden külső eszköz a lélek megnyitását szolgálja. Segítik az ünnepet, de nem szabad ezeknél leragadni. Az advent a legjobb példa arra, miként szólítja az egyház négyhetes előkészületre az embert. A várakozásban benne van az elcsendesedés, a megtisztulás vágya, a bűnbánat, a jótett igyekezete. Így öltözik ünneplőbe a szív. A külső és a belső csodálatosan összekapcsolódik. A lakás kitakarítása belső világunk rendbetételével jár együtt. Az ünneplő ruha megállásra késztet. Benne másképp viselkedünk, nyugodt, figyelmes magatartást vált ki belőlünk. A külső visszahat a belsőre. Tartást ad, és mint egy jelzőtábla, irányt mutat.

– Az iskola tudja tanítani ünneplést?

– A katolikus iskolák egyik megkülönböztető jegye az ünneplés. Hiszek abban, ha megtanítom a gyereket ünnepelni, azt végig tudja vinni az életén. Még továbbmegyek: ha az iskola megtanít ünnepelni, feladatának 80 százalékát teljesítette! Tagadhatatlan, hogy fel kell vállalni a „kötelező" parancsát. A kényszerítésnek is megvan a művészete. Azt gondolom, a nevelésben nem azt kell nyújtanunk, amire a gyerek pillanatnyilag vágyik, hanem amit kérne, ha látná az egész élet ívét. A hagyományt meg kell mutatni neki, közel kell hozni hozzá, hogy részt vegyen benne. Amit nem ismerünk, nem is szerethetjük. Aztán tanúi lehetünk egy lassú érésnek, és az érzelmek felzárkóznak az akarathoz. Gyönyörű példáit látom, hogy a diákjaink Isten munkatársaiként mások számára is képesek ünnepet teremteni.

– Milyen tartalmat hordoznak a legfontosabb ünnepek a keresztény iskolákban?

– A liturgikus év számos ünnepe kiemelt jelentőséget kap iskolánkban. Az adventben a diákok nagy lelkesedéssel vesznek részt rorátén. Kisboldogasszony napján, szeptember 8-án, az egész iskola kerékpáros zarándoklaton vesz részt Máriakálnok búcsújáró templomához. A zarándok-latban megélhetjük azt, hogy mindannyian közös úton járunk. Március 25-én ünnepeljük ren-dünk születésnapját. A piarista közösség 413 éves gyökerekből táplálkozik, lombja 35 országot lefed. Nagyon fontosak az iskolai élethez kapcsolódó ünnepek is. Keretet a Veni Sancte, a Szentlélek segítségül hívása, és a Te Deum, Istennek a növekedésért hálát adó ünneplés ad. Számos életállomás kötődik az iskolához. Az iskolakezdés a kilépés a kisgyermekkorból, a gimnázium a felnőtté válás útjára lépés, az érettségi a „betakarítás" ünnepe. Az iskola befeje-zésekor elengedjük diákjainkat, de visszavárjuk őket. Az érettségi találkozók szembesítenek egykori eszményeinkkel, és útmutatást adnak, hol lehet újrakezdeni.

– Mennyire tartja fontosnak a katolikus nevelés az összetartozás építését?

– Tudatosan építjük a közösségek különböző szintjeit. Megvannak az egész iskolának szóló előbb említett nagyobb, és a kisebb egységek összetartozását erősítő ünnepeink. Így vannak alsós, felsős és középiskolásoknak szóló programok. Ezek segítik az azonos életkorúak közös gondolkodásának kialakítását. Fontos szempontnak tartjuk az egyes korosztályok megbecsü-lésének közvetítését. „Vénebbnek" lenni nem előjog, hanem felelősség. Így ébreszthető pozitív várakozás a kisebbekben, hogy a nagyok nyomdokába kívánjanak lépni.

Az osztály, mint legkisebb egység, személyesebb ünneplésre ad lehetőséget. Az ünnepben megtapasztalható, milyen ereje van a közösségnek, mennyire képes hordozni az egyént.