A UPS augusztusban ünnepli európai működésének 40 éves fennállását. A cég 1976-ban lépett ki Észak-Amerika határain kívülre; ebben az évben elindította nyugat-németországi leányvállalatát, majd innen terjeszkedett tovább a világ minden pontjára.

 

A UPS augusztusban ünnepli európai működésének 40 éves fennállását. A cég 1976-ban lépett ki Észak-Amerika határain kívülre; ebben az évben elindította nyugat-németországi leányvállalatát, majd innen terjeszkedett tovább a világ minden pontjára.

 

A UPS eredetileg kisebb operációval, mindössze kétszáz dolgozóval, százhúsz szállítójárművel és húsz létesítménnyel indult. Azonban ez a kezdeti felállás jelentette a cég példátlan globális terjeszkedésének bázisát, melynek köszönhetően ma a UPS Europe több mint 45.000 dolgozót alkalmaz, 14.000 járművet és 400 csomagszortírozó létesítményt működtet. Emellett 16.000 UPS Access PointTM helyszín is található kontinens szerte, ahol az ügyfelek leadhatják vagy felvehetik csomagjaikat.

 

"Nagyon büszkén tekintünk vissza negyven sikeres évünkre Európában, és ezért szeretnék gratulálni minden egyes UPS dolgozónak a régióban – mondta Nando Cesarone, a UPS Europe elnöke. – Európa mára az Amerikán kívüli üzletünk 50 százalékát adja, és ez az egyik leggyorsabban növekvő régió a UPS hálózatában. A korábbi döntésünk alapján 2014-től 2019-ig összesen két milliárd dollár ruházunk be Európában – ez a vállalás nagyban növelheti majd ügyfeleink elégedettségét és sikereit az elkövetkező években." 

 

1985-ben Németország után a UPS öt további európai országot – Franciaországot, az Egyesült Királyságot, Belgiumot, Luxemburgot és Hollandiát – kapcsolt össze az Egyesült Államokkal. Egy éven belül a cég további tíz európai országot adott hozzá a kiszolgált országok portfóliójához. A UPS Magyarországon először 1989-ben kezdte meg szolgáltatásának nyújtását.1989 és 1997 között a UPS egy szerződéses partneren keresztül volt jelen az országban, 1997-ben építette ki helyi operációját.

 

Ma a UPS Európában összesen 56 országban és területen segít a cégeknek eljutni ügyfeleikhez a kontinensen vagy a világon bárhol.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük