A közúton közlekedőket a tél közeledtével különösen sok veszély fenyegeti, egy kis odafigyeléssel azonban a legtöbb esetben elkerülhető a nagyobb baj. Ha mégis történik valamilyen káresemény vagy baleset sok kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat, ha tisztában vagyunk a teendőkkel és higgadtan mérlegeljük a helyzetet.

 

A közúton közlekedőket a tél közeledtével különösen sok veszély fenyegeti, egy kis odafigyeléssel azonban a legtöbb esetben elkerülhető a nagyobb baj. Ha mégis történik valamilyen káresemény vagy baleset sok kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat, ha tisztában vagyunk a teendőkkel és higgadtan mérlegeljük a helyzetet.

Baleset esetén a legfontosabb, hogy őrizzük meg nyugalmunkat. Győződjünk meg róla, hogy történt-e személyi sérülés. Amennyiben igen, mindenképpen hívjunk mentőt, valamint rendőrt és a helyszínen várjuk is meg amíg megérkeznek. Rendőr jelenlétére akkor is szükség lehet, ha csak anyagi kár keletkezett, hiszen a későbbiekben a rendőrségi jegyzőkönyv lesz a leghitelesebb dokumentum a hivatalos ügyintézés során. A balesetben érintetteknek meg kell várni a rendőrség érkezését, valamint kötelesek átadni a másik félnek az azonosításhoz szükséges iratokat.

Fontos, hogy a baleset részleteiről megfelelően tájékoztassuk a mentőket (104), a tűzoltókat (105) és a rendőrséget (107). Mobilról hívjuk az általános segélykérő számot, a 112-t! Mondjuk el a telefonszámunkat, a helyszín pontos címét, majd ezt követően részletes leírást adva válaszoljunk a diszpécser kérdéseire.

A közel tízezer gépjármű üzemeltetésével foglalkozó LeasePlan Hungária Zrt. operációs igazgatója szerint a hirtelen kialakult pánik közepette a vezetők – a károkozó és a károsult szerepében egyaránt -, gyakran nem urai a helyzetnek. Sokkos állapotban, a gyorsan lezajló események miatt nem mindig tudják rendezni gondolataikat és megtenni a szükséges lépéseket. Sokan elfelejtik például felvenni a láthatósági mellényt, ami a további sérülések megelőzésében segíthet. „A zökkenőmentes kárrendezés érdekében mindig őrizzük meg hidegvérünk és ne felejtsük el a legszükségesebb teendőket." – tanácsolja Horányi István.

Fontos, hogy a baleset megtörténte után mindkét fél – lehetőség szerint – higgadtan gondolja végig a történteket és próbálja meg segíteni a későbbi kárrendezést. Töréskár esetén a felek kötelesek kitölteni a baleseti bejelentőlapot, egy kék-sárga színű nyomtatványt. Az adatlapnál figyelni kell a helyes és minden részletre kiterjedő kitöltésre, beleértve egy a megtörtént eseményt szemléletesen ábrázoló helyszínrajzot is. A lapon mindig tüntessük fel a kötelező felelősségbiztosító nevét! Amennyiben mód van rá, ismertessük el a felelősséget a károkozóval; a baleseti bejelentőlap megjegyzés rovata megfelelő helyet kínál ennek írásba foglalására. Fontos, hogy a kitöltéssel egy időben minden idegenhibás baleset esetén rendőrségi intézkedést is kérni kell, még akkor is, ha a másik fél a helyszínen a felelősségét elismeri, így megelőzhetők a későbbi jogviták.

Kár keletkezhet a gépjárműben akkor is, ha vadat gázolunk el. Rendőrt hívni minden esetben célszerű, hiszen ő az, aki értesíteni tudja a területileg illetékes vadásztársaságot, ahol gondoskodnak az elütött állat elszállításáról. Később a rendőr által készített hivatalos jegyzőkönyv birtokában könnyebben juthatunk kártérítéshez is.

A sok bosszúságra okot adó káresemények sora azonban nem csupán a baleset következtében bekövetkezett károkból állhat. Casco káreseménynek számít többek között a nehezen kivédhető zárrongálás és a jelentősebb anyagi veszteséggel járó lopáskár is. A károsultaknak ilyenkor – teljes gépjármű, vagy részlopás esetén is – a kárbejelentő kitöltése mellett feljelentést is kell tenniük az esemény vagy a lakóhely szerint illetékes rendőrkapitányságon.

Baj esetén tehát talán a legfontosabb, hogy őrizzük meg nyugalmunkat, és igyekezzünk a lehető legkörültekintőbb módon megtenni minden szükséges lépést annak érdekében, hogy enyhítsük a veszteségeket és egyszerűsítsük a későbbi kárrendezést.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük