BASELITZ – ÚJRAJÁTSZOTT MÚLT –Magyar Nemzeti Galéria –- A épület, 2017. április 1. – július 2.

Georg Baselitz napjaink egyik legnépszerűbb német kortárs művésze. A Magyar Nemzeti Galéria a budapesti Goethe Intézet közreműködésével hozta létre az időszaki kiállítást, amelyen több mint 80 műalkotást mutat be. A tavaszi tárlatra a művek hazai és nemzetközi köz- és magángyűjteményekből, egy része pedig közvetlenül a művész műterméből érkezett ide.

Georg Baselitz napjaink egyik legnépszerűbb német kortárs művésze. A Magyar Nemzeti Galéria a budapesti Goethe Intézet közreműködésével hozta létre az időszaki kiállítást, amelyen több mint 80 műalkotást mutat be. A tavaszi tárlatra a művek hazai és nemzetközi köz- és magángyűjteményekből, egy része pedig közvetlenül a művész műterméből érkezett ide.

A Baselitz-kiállítás a Szépművészeti Múzeum"klasszikus kortárs német képzőművészet" sorozatának harmadik tagja. 2012-ben Günther Uecker, 2014-ben Jörg Immendorff került sorra a második világháború utáni jelentős német alkotók közül. Georg Baselitz művei alapjában eltérnek a két előző alkotó szemléletétől, bár mindegyiket erősen befolyásolja a német hagyomány.

Bódi Kinga művészettörténész kurátor vezetett végig az emeleti tárlaton. Nagyon tetszett a bevezető mondata: „valaha minden művész kortárs volt". Baselitz nem absztrakt képekben ábrázolja az absztrakt idő rétegeit. Neki is egyformán fontosak a jó és a rossz német emlékek. Naponta a múltból indul ki, mégis korunk legautonómabb művészeként tartják számon a világban. A kiállítás nem kronologikus, nem retrospektív, hiszen nincs haladás és fejlődés, csak témák. A festmények, grafikák és szobrok monumentálisak, gyakran legalább kétszeres életnagyságúak.

Georg Baselitz életrajzáról elmondta, hogy 1938-ban született a Drezdához közeli Deutschbaselitz-ben, ahol napirenden voltak a vendek és a szászok konfliktusai. Eredeti neve: Hans Georg Korn. Apja 1945 után a náci múltja miatt börtönbe került, ezért anyja küzdelmesen nevelte fel a három gyermekét. Az ifjú Georg ismerhette a Drezdai Képtárat, de az 1950-es évek NDK-jában nem hallhatott a Bauhaus-ról. A berlini főiskoláról 1957-ben kivágták, mert absztrakt képekben fogalmazott. 1957-ben (még nem állt a Berlini Fal) átment Nyugat-Németországba. A nyugati szabadság összezavarta, a különböző irányzatok gúzsba kötötték, ezért új utat keresett. Berlin még nem heverte ki a háborús sokkot, a város kiüresedett, nem voltak galériák, sem kultúra. Baselitz tagadta az egzisztencializmust és a realizmust, a fiatalok ide-oda sodródtak. Ilyen közegben indult a pályája. Először Michael Werner galériájában állította ki új műveit, amelyekkel megbotránkoztatta a közönséget. 1963-ban vette fel a Baselitz nevet. Tovább kereste a helyét. 1965-66-ban 130 festményt készített az ún. remix formában, azaz újrafestett régi emlékeket. Hatásukat az időrétegeknek köszönhetik. A német sorsot, a kitárt szárnyú birodalmi sas negatívját az ujjaival festette (Fingermalerei). 1965 táján fametszeteket, 1977-ben linómetszeteket készített, ezekből kiállított néhányat a bécsi Albertina. E korszakában magát manieristának mondta, technikai kísérletekbe fogott. (A kurátor megjegyezte, hogy Parmigianino rajzait fillérekért lehetett megkapni.) 1980-tól sikertelenül próbálkozott azzal, hogy a szobrokat is a fejük tetejére állítsa, de így csak a festmények működtek. A szobrok három dimenziósak, ezért talpon maradtak. Baselitz kedvenc saját műve a Drezdai nők. A konkáv és konverz játéka durva faragványokon, baltával és vésővel teszi láthatóvá a háború utáni nők arcán a szenvedéseiket minden finomkodás nélkül, hiszen látta őket és a tönkrement várost. A drezdai szobrok és képek 1989-ben készültek. Az utolsó emeleti teremben Oroszképek címmel nagyméretű festmények a szocreál alakjait roncsolják szét, hogy intenzívebben feldolgozza a múltat, az „elmúlt jövőt". Itt találjuk a Kettős portré című alkotást: a hatalmas méretű faszobrot (azaz a fémből öntött változatát). Egy óriási csavar két végén a saját és a felesége portréja néz felénk. Baselitz gyakran utal Seneca gondolatára: „a vég nem kerülhető el – az út legyen tudatos".

Az A épület földszintjén szintén óriási méretű bronz önportrét láthatunk, mellette a felesége karol bele. Itt helyeztek el néhány monumentális festményt is, valamint megtekinthetjük a Baselitz műhelyében készült másfél órás dokumentumfilmet.

Georg Baselitz napjaink leghíresebb kortárs német képzőművésze. Mutatják a rangos kiállítások és árverések. Szerepelt a New York-i Guggenheim Múzeumban, a londoni Royal Academy of Arts-ban, a müncheni Haus der Kunstban, a frankfurti Städel Múzeumban, a 2015-ös Velencei Biennálén. Munkái csak az 1970-80-as évektől vettek részt nemzetközi tárlatokon, alkotói éveinek első húsz évében elkerülte a siker. Saját bevallása szerint legalább 2500 képet festett az elmúlt ötven év alatt. Folyamatosan újranézi, újraalkotja múltjának egy-egy részletét, elmozdítja eredeti történelmi helyzetéből és idejéből. Átemeli a jelenbe, a jövőbe. Új hagyományt formál belőlük. Alkotói fordulópontja 1969-re tehető, amikor megkérdőjelezte az európai festészeti hagyományt, és állította fejre alakjait vagy tájait a vásznakon. Az alkotásról radikálisan új nézeteket választott, hogy megújítsa a szín- és formavilágot. Alapjaiban forgatja fel a képekről alkotott gondolkodásmódunkat.

A Goethe Intézet több programot szervez a kiállítás ideje alatt. Bódi Kinga kurátor mellett Alexander Tolnay működött közre a tárlat létrehozásában, Fehér Dávid művészettörténész pedig kísérő katalógust készített Baselitz műveiről.

DOBI ILDIKÓ

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.