A diófa az idén bőséges termést hozott a szőlőhegyen. Ez azonban nem jelentette azt, hogy fellélegezhetett volna. A karácsonyi bejgliig még hosszú volt az út, és akadályokkal teli.

 

A diófa az idén bőséges termést hozott a szőlőhegyen. Ez azonban nem jelentette azt, hogy fellélegezhetett volna. A karácsonyi bejgliig még hosszú volt az út, és akadályokkal teli.

 Hogy is gondolhatta, hogy lehet csak úgy l'art pour l'art élni bele a világba! Ha már itt van az ember, bocsánat, a dió, akkor tetszik, nem tetszik, a sorsát komoly erők szervezik, vigyázzák. Az ő esetében például az őstermelői igazolvány, a falugazdász, a tulajdonos, a vevő, az adóhivatal, adószám, számlatömb, űrlapok, adatbázis. A hivatal komoly dolog. Rend a lelke mindennek, meg hát, fő az alaposság! Nyilván ennek jegyében tette fel kérdéseit az illetékes hivatalnok is: „Telek helyrajzi száma? Diófa helyrajzi száma?" A telek még csak-csak. De a diófa már nem ment át a szűrőn. A szerencsétlennek nem volt helyrajzi száma.

altPedig korábban nem volt rá panasz. Teszi a dolgát már vagy negyven éve. Méretességével jelentős tereptárggyá nőtte ki magát. Termett is mindig. Megadón tartotta oda lombját zivatarnak, hőségnek, sugárzásnak. Menedéket talált nála ember, állat. Jutalma pedig csupán annyi volt, hogy nyári alkonyokon, amikor neszekkel telve pulzál a táj, ő közelről hallgathatta, ahogy ágai közt fecserésznek a madarak. Olyanformán, ahogy az ember is szokott lefekvéskor az övéivel: „Bezártad? Kikapcsoltad? Nem! Ma már nincs evés! Most már tessék aludni, jó éjszakát!" Az idei szüreten különösen szívélyes volt, amikor saját termését kínálta a törzsének támaszkodó szüretelőknek a vörösbor mellé. Egyszóval, nincs baj vele, leszámítva, hogy nincsen helyrajzi száma.

Esete azonban igen jól érzékelteti számomra a különbséget az önmagát megsokszorozó élet és a körötte fölényeskedő emberi okoskodás között. A tulajdonképpeni munkát, a lényeget ő végezte. Az a tuskó diófa. A termőerő nála volt, gyümölcsöt egyedül ő tudott felmutatni. Az összes többi, ami körülötte zajlott, csak üres fontoskodás volt. Szánalmas emberi erőlködés a dolgok kézben tartására, a rendteremtésre, ami persze rendet nem eredményez, csupán bonyolultságot. Életet nem terem, nem gazdagít, de ott is megcsonkítja, adattá silányítja, ahol még van. Az élet adminisztrálása még nem maga az élet, a tevékenység kényszere még nem erő, a pörgés még nem teljesítmény.

Az igazán nagy dolgok, az időtállók, az értékesek csendben érlelődnek. Felhajtás nélkül teremnek, történnek, mint dió a fán. Sokszor emberi szemektől elzárva, külső rásegítés nélkül. És nem kell félteni őket. Az élet átverekszi magát a felszínesség takaróin, és sikerülni akar. Ez a természete. Így látom Isten munkáját is ebben a világban. Csak a földi élet horizontján tájékozódnom nagyon elszomorító lenne. De ha az ő illedelmes, mégis hatalmas, szeretetteljes profizmusára gondolok, áldanom kell őt. Hálás vagyok, hogy nem vonult ki az emberi élet színteréről, ahol mi Mekk Elek módjára barkácsoljuk a világot, láthatóan csekély eredménnyel. De túl emberi dolgainkon, működik ebben a világban az ő megelevenítő Lelke, és ő is végzi a maga munkáját. Talán nem adatolható, nem mérhető, nem mindig regisztrálható, de életet nemz, és jót eredményez. Ez számomra mélységes öröm, vigasztalás.

Idő fordulóján, mérleget készítve, előre nézve, találgatva, hogy mi vár rám, túl sokat nem tehetek. De azt igen, hogy hozzáállást választok. Elhatározhatom, hogy a jövőben mit tartok majd leginkább szem előtt, mire leszek tekintettel. Nos, ezt választom: „Csudaképpen én vigasztalást vészek, cselekedetidre hogyha tekintek, kezeidnek munkájában örvendek, Teremtőmnek, Megváltómnak éneklek!"

Kis Klára

Copyright © 2009 Reformatus.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük