Fotó: Láng PéterFotó: Láng PéterÖt százalékkal nőtt a dinnye termőterülete az elmúlt évhez képest Magyarországon. Az ágazat főszereplői bizakodva várják az idei szezont. Az időjárási feltételek kedveztek a termesztésnek, s az elmúlt három évben a dinnye lakossági fogyasztása is megnőtt, hangzott el a Syngenta medgyesegyházi szakmai rendezvényén.

 

Fotó: Láng PéterFotó: Láng PéterÖt százalékkal nőtt a dinnye termőterülete az elmúlt évhez képest Magyarországon. Az ágazat főszereplői bizakodva várják az idei szezont. Az időjárási feltételek kedveztek a termesztésnek, s az elmúlt három évben a dinnye lakossági fogyasztása is megnőtt, hangzott el a Syngenta medgyesegyházi szakmai rendezvényén.

 

Az elmúlt húsz év folyamatosan csökkenő tendenciái után 2011 óta ismét erőre kapni látszik a hazai dinnyetermesztés. 2013-ban 5600, idén már 6 ezer hektáron zajlik a termesztés. A dinnye ma több mint tízezer embernek biztosítja a megélhetését, mondta Antal Gyula, a zöldségfélék termékmenedzsere. A tavalyi 210 ezer tonnás termésmennyiségnél 5-10 százalékkal teremhet több zamatos dinnye, fele részben Békés megyében. Ezen kívül jelentősebb termesztés folyik még Szabolcs-Szatmár-Bereg és Baranya megyékben.

 

– A szezon előtti kilátások bíztatóak – hangsúlyozta Antal Gyula. – Bár az időjárás áprilisban és májusban okozott aggodalmas napokat, a hőmérsékleti értékek mindig a dinnye számára átvészelhető szinten maradtak. A takarás alatt nevelkedő dinnyék nem károsodtak. A május és júniusi meleg mindenért kárpótolt, a növények olyan lendületet vettek a fejlődésben, hogy dinnyetáblák zöld szőnyeggé változtak napok alatt. Mostanra elmondható, hogy szép, egészséges állományok várják az első szedések időpontját.

Mint Antal Gyula hozzátette: a jól fejlett állományok egyelőre garantálják a kiváló minőséget és a termelő számára jövedelmet jelentő jó hozamokat. A szezon vége azonban még messze van, az állományok jelenlegi állapotukban a teljes  termés kétharmadát mutatják, hiszen a növények folyamatosan virágoznak. Az alapok mindenesetre jók, a kiváló minőség jelenleg ott van a földeken. Az első magyar érett dinnyék már kóstolhatóak a terület egy részéről, az igazi nagy dinnyeszezon július 5-e után indul. Az export pedig július 10-e után indulhat, főként Németországba és Lengyelországba.

 

– A termelőknek nehézséget okoz az import dinnye, de szerencsére a magyar dinnye minden évben versenyképes az importtal szemben – mondta Csige László szakértő. – A versenytárs Észak-Olaszországban az elmúlt év kudarcai után 30 százalékkal kevesebb a termőfelület. Vélhetően onnét nem lesz túlkínálat. Görögországban a tavaszi hűvös időjárás okozott problémákat a minőségben és mennyiségben egyaránt. Veszélyt jelenthet ugyanakkor a gyengébb minőség dömpingáron történő piacra juttatása. Emellett fontos felhívni a figyelmet, hogy a több ezer kilométerről érkező árut sok esetben nem teljes érettségben szedik le. A magyarországi termés növényvédelmi és minőségi szempontból is sokkal biztonságosabb, megbízhatóbb.

 

Az ágazat viszonteladói felkészülten várják a magyar dinnye érkezését. A nagybani piac július 5-től nappali nyitva tartással, nagyobb árusítótérrel várja a magyar gyümölcsöt. Az ellenőrző hatóságok kiemelt figyelemmel követik az eseményeket, ellenőrzik a déli  határforgalmat, kiszűrik a kétes eredetű árut. Három héten keresztül NÉBIH ellenőrzések zajlanak a kiemelt dinnyetermő régiókban a nyomon követhetőség, eredetjelölés, számlaellenőrzés, az esetleges átcsomagolások miatt.

 

 

A Syngenta a medgyesegyházi rendezvényen egy fontos újdonságot mutatott be a termelőknek. A Rubin olyan görögdinnye fajta, amely mindenben tekintetben megfelel a magyar fogyasztók ízlésének, s bizonyosan tovább emeli a magyar dinnyetermesztés presztízsét. Olyan színt, olyan magas cukortartalmat rejt, amely bizonyosan visszacsalogatja a vásárlót. A többi fajtához nem hasonlító sötét héjszíne pedig jól felismerhetővé teszi a pultokon.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük