Budapesten (2013. április 5-én) ünnepélyes alapkőletétellel megkezdődött a Bosch vállalatcsoport új központi bázis második ütemének építése Budapesten.

Budapesten (2013. április 5-én) ünnepélyes alapkőletétellel megkezdődött a Bosch vállalatcsoport új központi bázis második ütemének építése Budapesten.

A fejlesztés összértéke 2015-re eléri a 30 milliárd forintot. A beruházást 50 ezer négyzetméteres területen két ütemben valósítják meg. A 2011-ben kezdődött építkezés első épületét a tervek szerint 2013 nyarán adja át a Bosch, ahová a Robert Bosch Kft. és a Bosch Rexroth Kft. összesen több mint 350 fejlesztő, értékesítő és adminisztrációs területen dolgozó munkatársa költözik. A fejlesztés második részének építkezése várhatóan 2015-ben zárul és a jelenleg bérleményben működő, létszámban addig is folyamatosan bővülő, kutatás- fejlesztéssel foglalkozó többi osztálynak ad majd helyet.

Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője az ünnepségen elmondta: „A mára már közel 850 mérnököt foglalkoztató budapesti K+F központ megaberuházása stratégiai fontosságú és azt jelzi, hogy a Bosch hosszú távon, ismét elkötelezte magát a magyarországi jelenlét mellett."

 Az alapkőletételen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter úgy fogalmazott: „A kormány számára a legfontosabb cél a kiszámítható gazdaságpolitika megteremtése, a foglalkoztatás és a beruházások növelése. A Bosch mindhárom területen segíti Magyarország megújítását, beruházási programjával pedig azt üzeni a tehetséges, nemzetközi élvonalbeli magyar mérnököknek, hogy nem kell külföldre menniük, a lehetőségek itthon is megtalálják őket".

 

szalay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük