Magyarországon első alkalommal került megrendezésre olyan egészség és életmód rendezvény, ahol a legtöbb számottevő magyar betegszervezet megjelent.

 

 

Magyarországon első alkalommal került megrendezésre olyan egészség és életmód rendezvény, ahol a legtöbb számottevő magyar betegszervezet megjelent.

 

Az eseményen közel 50 betegszervezet képviseltette magát, akik a legkülönfélébb ingyenes egészségügyi szűrésekkel, tanácsadással és felvilágosító programokkal várták a több mint 2000 oda látogatót. A rendezvény során lezajlott kerekasztal beszélgetésen a betegszervezetek mellett Dr. Falus Ferenc országos tisztifőorvos, valamint Hipszki Mihály, a Nemzeti Civil Alapprogram képviselője, illetve a legnagyobb orvosszakmai társaságok prominensei vettek részt.

A kerekasztal megbeszélés során több téma felmerült, melyek közül a legkiemelkedőbb az egészségügyi szűrések kérdése volt. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy az ad hoc szűrések önmagukban nem vezetnek célra, helyettük a népesség egészét érintő, szakmailag megalapozott szűrések szervezésére lenne szükség. A kerekasztal megbeszélésen a résztvevők egyetértettek abban, hogy az egészség fókuszú rendezvények alkalmával elvégzett szűrések sokszor felületesek, a körülmények nem hasonlíthatóak össze a szervezett szűrések során rendelkezésre állókkal. A másik nagy gond az ad hoc jellegű szűrésekkel, hogy a kiszűrteket nem irányítják tovább az ellátó rendszer felé, így hiába ismernek fel valamilyen problémát, az kezeletlen marad. A kerekasztal megbeszélés résztvevői megjegyezték, hogy nagy szükség van az ad hoc szűrések kézben tartására, amit az orvostársaságokkal, a betegszervezetekkel, valamint az egészségügyi kormányzattal közösen, akkreditációs rendszer felállításával, a betegek irányításának megalapozásával, valamint a szakmai minimum feltételek megteremtésével kell segíteni.

A kerekasztal megbeszélés másik fontos témája a betegszervezetek által végzett munka hatékonysága volt. Bodor Mária, a Rákbetegek Országos Szövetségének elnöke kiemelte az egyéni segítés fontosságát, Prof. Dr. de Châtel Rudolf, a Magyar Hypertonia Társaság  elnöke pedig kitért arra is, hogy a betegszervezeteknek nagyon fontos szerepe lenne a betegek gyógyszerszedési hajlandóságának növelésében.

Prof. Dr. Kerpel-Fronius Sándor, egyetemi tanár, gyógyszerészeti szakértő – a rendezvény fővédnöke – elmondta, hogy a társadalombiztosítás által támogatott gyógyszerek mit sem érnek, ha a betegek nem tartják be a terápiás utasításokat, és idő előtt elhagyják a gyógyszerszedést. A betegek terápiás fegyelmének megteremtése érezhetően javíthatná az egészségi állapot szintjét, új anyagi források bevonása nélkül.

A betegszervezetek részéről felmerült az igény arra is, hogy sokkal szorosabbra fűzzék kapcsolatukat mind az egészségügyi kormányzattal, mind az orvosszakmai szervezetekkel. Ahogyan az elhangzott, az Európai Unió számos országában a betegszervezetek részt vesznek a gyógyszerhatékonysági és a gyógyszertámogatásra vonatkozó megállapodások kialakításában, illetve tanácsadói szerepük van az orvostársaságok által kezdeményezett programokban. A résztvevő betegszervezetek azon reményüknek adtak hangot, hogy a jövőben az ilyen irányú törekvések Magyarországon is megjelennek.

A betegszervezetek vezetői megállapodtak abban is, hogy a közeljövőben a szakújságírók bevonása mellett folytatják a párbeszédet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük