2024.április.20. szombat.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

BUDAPEST WINTER INVITATION KAMPÁNY – 2008. november 1-től 2009. március 31-ig

5 perc olvasás
<span class="inline left"><a href="/node/19580"><img class="image thumbnail" src="/files/images/promo.thumbnail.jpg" border="0" width="75" height="100" /></a></span>  <p>Amint az ismeretes, a tavalyi évben második alkalommal megvalósított Budapest Winter Invasion (BWI) elnevezésű kampány Budapestnek 50.000 plusz vendégéjszakát hozott. A sikeres akcióban részt vett szállodák kezdeményezték a folytatást, ezért a BWI Szervező Bizottsága úgy döntött, hogy az együttműködő partnerek idén is egyesítik erejüket, pénzügyi forrásaikat és ismét meghirdetik a kampányt, amelynek célja továbbra is Budapest, a budapesti szállodák, a Budapestre közvetlen járatokat üzemeltető légitársaságok, illetve a Budapest Airport és a többi szolgáltató elő- és utószezoni forgalmának növelése. </p><p> 

promo.thumbnail 

Amint az ismeretes, a tavalyi évben második alkalommal megvalósított Budapest Winter Invasion (BWI) elnevezésű kampány Budapestnek 50.000 plusz vendégéjszakát hozott. A sikeres akcióban részt vett szállodák kezdeményezték a folytatást, ezért a BWI Szervező Bizottsága úgy döntött, hogy az együttműködő partnerek idén is egyesítik erejüket, pénzügyi forrásaikat és ismét meghirdetik a kampányt, amelynek célja továbbra is Budapest, a budapesti szállodák, a Budapestre közvetlen járatokat üzemeltető légitársaságok, illetve a Budapest Airport és a többi szolgáltató elő- és utószezoni forgalmának növelése.

 

promo.thumbnail 

Amint az ismeretes, a tavalyi évben második alkalommal megvalósított Budapest Winter Invasion (BWI) elnevezésű kampány Budapestnek 50.000 plusz vendégéjszakát hozott. A sikeres akcióban részt vett szállodák kezdeményezték a folytatást, ezért a BWI Szervező Bizottsága úgy döntött, hogy az együttműködő partnerek idén is egyesítik erejüket, pénzügyi forrásaikat és ismét meghirdetik a kampányt, amelynek célja továbbra is Budapest, a budapesti szállodák, a Budapestre közvetlen járatokat üzemeltető légitársaságok, illetve a Budapest Airport és a többi szolgáltató elő- és utószezoni forgalmának növelése.

 

A BWI szervezőbizottsága a megújuló kampány eredményeként 60.000 vendégéjszakát kíván elérni. A 3. BWI kampányhoz több, mint 80 szolgáltató csatlakozott.

ÚJ NÉV

pb030001.thumbnailA 2008/2009-es kampányban a megszokott BWI rövidítés ezentúl a Budapest Winter Invitation elnevezést takarja. A korábbi, a megszállókra törökökre, oroszokra hivatkozó Winter Invasion kampányok – mint kérdésünkre elmondták sikeresek voltak. Azonban voltak olyan magyar polgárok, akiket ez sértett. Igyegy hasonló hangzású névre cserélték, bár aki a régi web helyet keresi, azt atirányítják automatikusan az újra.

pb030003.thumbnailAz új Budapest Winter Invitation kampányhoz a „Take your time: have an extra day on us! (Ráérsz: adunk még egy napot!)" szlogen társul. Az akció központi üzenete tehát a korábban alkalmazott, Budapest „megszállására" bíztató, történelmi humort használó szlogen helyett, a nyugodt élményszerzés érzését közvetíti.

 A BWI akció azonosíthatósága érdekében elnevezésének rövidítése nem, teljes neve viszont megváltozott annak köszönhetően, hogy a kampány főüzenete és így szlogenje is megújult. Az új névhez új, rövidebb domain név is társul, idén a http://www.budapestwinter.com/  címen érhető el a kampány honlapja.

MEGHOSSZABBÍTOTT IDŐSZAK ÉS ÚJ TARTALMI ELEMEK

pb030005.thumbnailAz új név és szlogen mellett, új tartalommal is kiegészül az egy hónappal meghosszabbított akció. A 2008/2009-es kampány 2008. november 1-től 2009. március 31-ig fog tartani. A korábbi BWI akciók központi eleme az volt, hogy a vendégek 3 éjszaka áráért 4 éjszakát tölthetnek el a résztvevő budapesti szállodákban.

Új tartalmi elemként a szolgáltatók a következő kampányidőszakban nemcsak az eddig megszokott 3=4 alapkedvezménnyel várhatják vendégeiket, hanem 2=3 éjszakás szálláskedvezményt is nyújthatnak.

 pb030006.thumbnailA kampány szintén új, és egyben sikerességének kulcseleme a honlapba integrált „real time" (valós idejű) foglalási rendszer, mely egyszerre növeli az akció hatékonyságát és mérhetőségét.

A marketingakció kiemelt együttműködő partnerei: a budapesti három-, négy- és ötcsillagos szállodák, a Magyar Szállodaszövetség, a Magyar Turizmus Zrt., a Malév Zrt., a Budapest Airport Zrt., a Budapesti Fesztiválközpont Kht. és egyéb turisztikai szolgáltatók. A 3. BWI kampányhoz több, mint 80 szolgáltató csatlakozott.

BWI KEDVEZMÉNYKÁRTYA

pb030012.thumbnailAz akcióban részt vevő vendégek idén is kapnak BWI kártyát, ami lehetővé teszi számukra, hogy a partnerszolgáltatók által nyújtott további kedvezményeket vegyenek igénybe.

CÉLPIACOK

A kampány legfőbb célpiacai – a vendégforgalmi adatok és az előző kampányok eredményeire alapozva – Németország, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Oroszország, Skandináv országok, Írország, Izrael, Ausztria, Lengyelország, Románia, Szlovákia.

A KAMPÁNY PROMÓCIÓJA

pb030013.thumbnailA Magyar Turizmus Zrt. vállalta a BWI kampány koordinálását, aktívan részt vesz annak népszerűsítésében, külképviseleti hálózatának együttműködésével Európa 17 országában valósítja meg a Budapestet népszerűsítő akciókat. Az október elején indult kampány során Budapest mint vonzó téli úti cél nemzetközi nyomtatott sajtóban (pl. International Herald Tribune, fedélzeti magazinok, életmód magazinok, napilapok) való megjelenése mellett, kiemelt hangsúlyt kapnak az e-marketing eszközök, amelyek közvetlenül a kampány http://www.budapestwinter.com/  honlapjára irányítják a vendégeket.

A Budapest Airport 15 ezer euróval támogatja a kampányt, ezen túlmenően pedig kiemelt médiafelületet biztosít a repülőtér termináljain, honlapján és minden lehetséges kommunikációs csatornáján a BWI reklámjainak, hogy naponta több tízezer utazást kedvelő vendége ismerhesse meg ezt a lehetőséget.

Dimitrios Gatsonis, a Budapest Airport üzletfejlesztési igazgatója elmondta: „Hívtak minket és mi azonnal jöttünk. Számunkra természetes, hogy részt veszünk a kampányban, hiszen a budapesti repülőtér és hazai turizmus boldogulása egymástól elválaszthatatlan. Közösen azt szeretnénk, Budapest a régió első számú célállomása legyen, és hogy minél több utas jöjjön ebbe a gyönyörű városba. Ezekben a nehéz időkben, amikor gazdasági válság sújtja az idegenforgalmi ipart, csak a maihoz hasonló összefogás hozhat sikert, éppen ezért üdvözöljük a BWI harmadik kampányát."  

 

1.1. 2.2. 3.3.
4.4. 5.5. 6.6.
7.7. 8.8. 9.9.
10.10. 11.11. 12.12.
13.13. 14.14. 15.15.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.