2024.március.28. csütörtök.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Céges zenekarok jelentkezését várja a Tax Partyra a Bridge Budapest

2 perc olvasás

taxpa.jpg2018. május 31-én, a tavalyi nagy sikerű első Bridge Tax Party után immár másodjára szervez a társasági adóbevallás határidejéhez kötődően eseményt az idén ötéves Bridge Budapest. A Tax Party remek hangulatát a föllépő számos munkahelyi együttes garantálja, a Céges Zenekarok Éjszakáján.

 

Az angolszász kultúrkörben már nagy hagyományokkal rendelkező tax party magyar megfelelője egy adómorál tekintetében nem éppen toplistás országban talán megrökönyödést válthat ki. Azonban a Bridge Budapest Vállalható Vállalkozás kezdeményezése – melynek már több mint 400 itthoni cég a tagja – éppen azt tűzte ki céljául, hogy a tagok jó példáin keresztül hívja fel a figyelmet a vállalkozások felelősségére ezen a területen is.

 

„Sokan néznek ránk furcsán vagy nevetnek ki, hogy az adófizetést propagáljuk, sőt ünnepeljük, ugyanakkor fontosnak tartjuk tudatosítani, hogy a befizetett adó egy versenyképes gazdaságban a közös terhek alapja. Még ha a felhasználása nem is mindig ideálisan történik, ez nem tart vissza bennünket attól, hogy abban higgyünk, érdemes vállalható módon vállalkozni.  Ez az út a fenntartható, hosszú távú működéshez. Minden vállalkozó akkor tesz a legtöbbet a környezetéért, ha értelmes munkahelyeket hoz létre és ennek része a pénzügyi tudatosság, a kiszámítható adófizetés is.” – fogalmaz Pistyur Veronika, a Bridge Budapest vezetője.

 

Mivel idén a Prezi, Ustream és LogMeIn által alapított non-profit szervezet, a Bridge Budapest az ötödik születésnapját is ünnepli, ezért sokkal nagyobb szabású eseményre számíthatnak a vendégek és a fellépő céges zenekarok is.

 

A Bridge Budapest felhívásában olyan csapatok jelentkezését várja a Céges Zenekarok Éjszakájára, akiknek tagjai valamilyen vállalati kollektívából verbuválódtak, és legalább 3 számot tartanak repertoárjukon, tehát minimum negyedórás műsort tudnának adni az este során.

 

Jelentkezési határidő: április 30.

Jelentkezni a Bridge Budapest Egyesület honlapján elérhető jelentkezési lapon lehet, további információt pedig Zana Veránál kaphatnak az érdeklődők: roni@bridgebudapest.org

A tavalyi partyn készült video: https://vimeo.com/221241371

 

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScFi1WOb8lYx5_0CaqjsDbmOKJ_LTf-uaexzYavEF5u2kCGOA/viewform

 

Lantai József

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.