Cipősdoboz plázát nem!Cipősdoboz plázát nem!A polgármester Zugló városközpontjának jövője és a pénzügyi válság miatt javasolta az egységes álláspont kialakítását.

Cipősdoboz plázát nem!Cipősdoboz plázát nem!A polgármester Zugló városközpontjának jövője és a pénzügyi válság miatt javasolta az egységes álláspont kialakítását.

 

  Közös politikai nyilatkozatban fogalmazták meg Zugló Önkormányzatának frakciói a Bosnyák téri új városközponttal kapcsolatos álláspontjukat. A megbeszélés kezdeményezője, Weinek Leonárd polgármester szerint ahhoz, hogy a csaknem 40 milliárdos Mundo hosszú távon is valódi városközpontként funkcionáljon, közös álláspontot kell kialakítani az önkormányzat részéről a kerület és a lakók érdekében.

A mai egyeztetés további célja, hogy a frakciók közösen találjanak megoldást a globális pénzügyi válság, Zugló legnagyobb beruházására gyakorolt, várható hatásaira.

A zuglói Önkormányzat Képviselő-testületének frakcióvezetői aláírásukkal fejezték elkötelezettségüket a Bosnyák téri valódi városközpont megvalósulása mellett.

„Támogatjuk a Bosnyák tér átfogó megújítását úgy, hogy az egy valóban korszerű, európai, család- és környezetbarát – Zugló hagyományait is követő – kerületközponttá válhasson. Ez mindannyiunk számára közös cél, ezért is kezdeményeztem az öt frakció közötti egyeztetést, és nagyon örülök, hogy egyetértésben és eredményesen álltunk fel az asztaltól" – mondta Weinek Leonárd polgármester.

A közös politikai nyilatkozat szerint az aláírók különösen fontosnak tartják, hogy a világot sújtó és Magyarországot is elérő pénzügyi válságban a Bosnyák téri városközpont hosszú távú beruházása fenntartható maradjon mind a tervezett kulturális és környezetvédelmi szempontból.

A Bosnyák téri városközpont fejlesztője (Echo Investment) által októberben benyújtott tervek eltértek a korábbi ötletpályázatban megjelenített elképzelésektől. A megváltozott Mundo-terveket ért kritikák kapcsán Weinek kifejtette: elengedhetetlen, hogy egy-egy városrész életét és képét hosszú távon meghatározó fejlesztés mindenki megelégedésére történjen.

„Közös célunk, hogy Zugló fejlődjön, és valódi városközpont legyen a Bosnyák téren, ne csak egy újabb pláza. A korábbi ötletpályázat felhasználása ehhez kiváló alapot jelenthet az új kerületközpont kialakításához, de sajnos, a beruházó a közösségi terek és funkciók helyett a 'cipősdoboz' plázát akar építeni" – tette hozzá Weinek Leonárd a hétfői egyeztetés után.

Az aláíró polgármester és frakcióvezetők – Kovács-Csincsák László (MSZP), dr. Kollarik Tamás (Fidesz-Fidelitas), Hörömpöli Kálmán (SZDSZ), Tamás László (MSZDP), dr. Ferdinandy István (KDNP) – javasolják és támogatják, hogy e közös politikai nyilatkozat alapján és szellemében, Zugló Önkormányzata folytassa le a szükséges egyeztetéseket a beruházóval.

http://www.zuglo.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük