Cselekvés nélkül nincs boldogság

 Ritkán látni ilyen sok érdeklődőt a Magyar Építőművészek Székházában. A nagyterem teljesen megtelt, csak középen maradt egy kis hely Barabás Lőrinc, trombita- és zongoraművész számára, a „Kettőslátás” című kiállítás megnyitásakor. Csongrádi János és Erhardt László közös kiállítása november 27-ig látogatható Budapesten, a nyolcadik kerületi Ötpacsirta utca 2-ben.

Már a fényképezés feltalálása előtt ismerték a jelenséget, hogy a két szemünkkel különbözőképpen látunk. Albert Dürer is rajzolt olyan képet, ami a tárgyat a két szem eltérő nézőpontjából ábrázolta. Külön érdekesség, hogy a Plútó bolygót 1931-ben sztereo fotó segítségével fedezték fel. A kiállításon látható képekről is elmondható, hogy két különböző szemszögből készültek. A Pro Architectura-díjas építész-grafikus, Csongrádi János, és Erhardt László fotóművész látásmódja szerint. A képek elsősorban Európa építészetét tükrözik, de Jeruzsálem, Cape Town és sok más város épületeit is bemutatják. A grafikák és a fotók közötti kísérteties hasonlóság nem véletlen. A néző építészettörténeti analógiákat fedezhet fel és egyéb gondolattársításokra is lehetősége nyílik.  Amikor megérkeztem, már többen voltak a teremben – mondta el Szily Nóra, pszichológus, újságíró, a kiállítás megnyitásakor – és látszott az arcokon, hogy a szemlélőben már elindult valami. A kép talán előhívott benne egy emléket, esetleg vágyat ébresztett, hogy el kellene oda menni, vagy rácsodálkozott: „ezt meg hogy csinálta?” Hogy vette észre azt az apró részletet – mert ez a képesség mindkettőjükre jellemző. Ők a láttatás emberei, a szemen keresztül jutnak el a lelkekig. Noha a kiállítás címe „Kettőslátás”, a gyökere mégis ugyanaz. Ihletettség, az eredetiség és a kreativitás. A kutatók szerint a boldogságra való képesség ötven százalékban a genetikán múlik. Ez az alkatunk már születésünktől kezdve meghatározott, mit látunk először, fényt vagy árnyékot? Félig tele van vagy félig üres a pohár? Mindössze tíz százalékban múlik az anyagiakon. Hogy a megélhetéshez pénz kell – az nem kérdés. De ha valakinek százszor annyi van, mint nekem, az nem százszor boldogabb! Ott van még a maradék negyven százalék, amiről a kutatók azt mondják: cselekvés nélkül nincs boldogság! A cselekvésnek pedig a két legfontosabb része, hogy az életben gyűjtsünk, szerezzünk, éljünk át minél több élményt és okozzunk, szerezzünk másoknak is minél több kellemes élményt! A képeiket látva elmondható, hogy Csongrádi János és Erhardt László az „átélmény” emberei. Meglátnak valamit, megragadják, elhozzák nekünk és ezzel a lelkünkig érnek el. Láttuk már a japán turistákat, akik csak rohannak és a kezükben villognak a vakuk. Valószínűleg csak otthon próbálják megjegyezni, hol jártak. Ha ezeket a fényképeket, grafikákat nézzük, felfedezhetjük, hogy itt van két mélységesen érzékeny ember, akik észrevesznek valamit és belerévednek a pillanatba. Nem rohannak el mellette. Csongrádi János esetében az építész tervező fegyelmezettsége, precízséget, pontosságot kíván, ugyanakkor a grafikusnál megjelenik az alkotás szabadsága. Szili Nórának válaszolva rámutatott: a kiállításon kétféle grafika látható. Az útirajzok készültek korábban és kezdetben ezeket csak inspirációs forrásnak szánta az épületek tervezéséhez. Később ő döbbent meg legjobban, ahogyan egyre több vázlatfüzet telt meg, a rajzok „elkezdtek róla leválni”. Meghívták kiállításokra, volt, aki meg akart venni néhányat. Egy idő után viszont rájött, komoly szellemi izgalmat jelent az is, ha az intenzív álomképeit próbálja meg lerajzolni. Többsíkú vetület jön létre, mint amilyen az itáliai álomképben feltűnő női arc. A beszélgetés Erhardt Lászlóhoz fordulva folytatódott, az ő erőssége, ahogyan meglátja az egészben a részt, illetve a részben az egészet. Fotóin olyan épületek szerepelnek, amiket ezerszer láttunk már, de azt a bizonyos kis apróságot csak itt a falon fedezzük fel. Vele előfordul – mondta – hogy már továbbment, amikor késztetést érzett a visszafordulásra. Egy épület részletét azonnal képként látja, mintha már a falon függne. János is olyasmiket vesz észre. Ő épületek rajzol, nem pont ugyanazt, nem pont ugyanúgy, mint a fotókon láthatók, de mindegyikben ott van, hogy szépséget mutat meg, ami neki tetszik, ami megfogja. Kettőjük között éppen ez a közös: a saját nézőpontjuk érvényesítésén keresztül, de mégis egy irányba hatva, a jót, a szépet kívánják közvetíteni, élményt kínálva ezzel másoknak, sokaknak!