Fra Angelico: SzentekFra Angelico: SzentekA keresztény egyház szentjei és vértanúi sorában legalábbis a Kr. u. II. század óta ünneplés tárgyai azok az ártatlan kisdedek, kiket a Máté evangéliumában feljegyzett (2., 16-18.) jámbor hagyomány szerint Nagy Heródes, az idemeai Antipatros fia, Betlehemben és környékén azzal a szándékkal mészároltatott le, hogy köztük a zsidók Messiását, féltett trónja követelőjét is leölesse.

Fra Angelico: SzentekFra Angelico: SzentekA keresztény egyház szentjei és vértanúi sorában legalábbis a Kr. u. II. század óta ünneplés tárgyai azok az ártatlan kisdedek, kiket a Máté evangéliumában feljegyzett (2., 16-18.) jámbor hagyomány szerint Nagy Heródes, az idemeai Antipatros fia, Betlehemben és környékén azzal a szándékkal mészároltatott le, hogy köztük a zsidók Messiását, féltett trónja követelőjét is leölesse.

E régisége mellett azonban az ünnep időpontja jó sokáig ingadozott, a karácsonytáji többi emléknappal együtt. Ennek oka azonban egyszerűen az, hogy maga ez ünnepkör középpontja régebben a Vízkereszt volt. Erről csak a IV. század vége felé hárult át a Jézus embertestben való első megjelenésének, tehát már a születésének ünneplése az ifjabb Karácsonyra.

Az Aprószentek napja különben már az evangélium tanúsága szerint is szorosabb kapcsolatban állott a Vízkereszttel, legalább annyiban, amennyiben ez a napkeleti bölcsek hódolatának az emléknapja. Hisz Máté imént idézett helye, a Heródes öldökléséről szóló versek, egyenesen a mágusok jöttéből és abból a körülményből folynak, hogy ezek Heródestől tudakolják a zsidók újszülött királyát, kinek csillaga őket Júdeába vezérelte. A Karácsonnyal való szorosabb kapcsolat különben már csak azért sem lehet régibb az V. századnál, sőt talán ennél is fiatalabb, mert az Aprószentek napját megelőző két ünnep kijelölése is a Karácsony dátumának végleges megállapításától függött. Ez pedig, jóllehet már 554-ből említi egy római ünnepjegyzék, legalább a nyugati egyházat illetőleg, általánossá csak Justinianus császár egy törvénye erejével emelkedett.

Ugyanez időtájban válhatott el a Vízkereszttel való kapcsolatból és csatlakozhatott negyedik napul (dec. 28.) az Aprószentek ünnepe is a Karácsony mellé.

Megkönnyítette ez áthelyezkedését bizonyára az is, hogy valamint a Karácsony a római Saturnaliák, úgy az Aprószentek napja az előbbiekkel kapcsolatos Sigillariák pogány ünnepének örökébe lépni volt hivatva. Legalább rész szerint, minthogy másfelől e pogány ünnep egynémely vonása a Saturnaliákat kiszorító Karácsonyban szintén elég jó menedékre talált. Viszont az Aprószentek napján dívó népszokások némelyike meg a Saturnaliákon gyakoroltaknak örököséül ismerszik fel.

Egyébiránt az egész karácsonytáji idő, amely tulajdonképpen már Advent első vasárnapjával kezdődik és Vízkeresztig tart, körülbelül ugyanily hosszúságú pogány ünnepkörnek a helyét foglalta el. Ennek csak középpontja volt a Saturnaliák eleinte 1, majd 2-3, utóbb 4, sőt a csatlakozó Sigillariákkal hétnapnyi ünnepe. Ehhez meg már oly közel esett az Újév (Strenae) napja, hogy a dec. 17-én kezdődő Saturnáliáktól egészen jan. 1-ig meg sem szűnt Rómában az ünneplés, ajándékozás és dőzsölés. Ez az általános cécó és dínomdánom pedig oly mélyen benn-gyökeredzett a megtérítendő pogány lelkekben, hogy az egyház csak úgy tudott vele valahogyan boldogulni, ha valamiképpen keresztény színezetet adott az ünneplésnek, de az avval járó szokásokat, bármily idegenek valának is ezek az ő tanai szellemétől, nem irtotta ki teljesen, hanem legfeljebb enyhíteni, és a maga ünnepeivel vonatkozásba juttatni igyekezett.

A Saturnaliák, kivált az elnyomottak, a rabszolgák és a társadalom egyéb mostoha gyermekeinek az örömünnepei, a velök kapcsolatos Sigillariák pedig kiválóképpen az apró nép megörvendeztetésére szánt napok voltak. Mind amazokon, mind ezeken általános ajándékozás volt szokásban, amely a Strenae újévi ünnepén is folytatódott.

A Sigillariákon különösen a gyermekeknek, főleg bábukkal való megajándékozása dívott. Ezek különben is sok mindenféle szabadságot engedhettek meg maguknak e napokon, éppúgy, mint a rabszolgák a Saturnaliákon. Mint amazok gazdáikat úgy a gyermekek a felnőtteket szabadon és büntetlenül bosszanthatták mókáikkal és mindenféle pajtáskodásukkal. Képzelhetjük, hogy a fescennini dévajságok honában és a farsangi bohóságok klasszikus szülőföldjén e tréfák ugyancsak kemény próbára vetették a római „gravitas" [méltóság] ünnepies komolyságát.

De az év e bolond szakában, amely valaha a föld gyümölcseinek teljes betakarítása utáni hálaadás és egyúttal a fordulóra került nap újjászületésén való öröm ünnepe volt, mindenki, még a legráncosabb homlokú augur [madárjós] is, szívesen átengedte magát az általános dáridónak. A tógát felcserélték csuklyás pongyola köntössel, a dominóköpeny ősével: álarcosok csapatai futkostak az utcákon: fáklyákkal, zenével járó körmenetek gajdoltak végig az egész városon: harlekin csörgő-sipkás előde, különben is az itáliai népies bohózat, az Atellana egyik állandó alakja, jól elpaskolta, akit éppen ért, a csattogó pálcájával. Hegyen-völgyön síp- és dudaszó, tánc és lakmározás: koszorús és mámoros fők ide s tovaröpködő élces ötletei mindenfelé a levegőben, közben-közben egy-egy mérges fullánk is azok ellen, akik máskor ilyet nem hagynának megtorlatlanul, de most a szent hagyomány tiszteletéből ezt is tűrni, sőt hozzá jó képet vágni kénytelenek.

Az általános dévajkodás és az urak meg az idősebbek tekintélyének e napokon fel sem vevése volt tehát a Saturnaliák és a reájuk következő Sigallariák egyik fő jellemvonása. Mi természetesebb, mint az, hogy ez ünnepi szokásokból valami az Aprószentek napjára is áthárult, amely éppen a Sigillariák ideje tájára helyezkedett a pogányság alkonyulata idején. Ez annál könnyebben megtörténhetett, minthogy ennek a kivételes rakoncátlankodásnak valami mélyebb erkölcsi értelmet is tulajdonítottak, és általa bizonyos malasztban való részesülést reméltek. A Sigillariákon ajándékozott agyag, bronz, utóbb a fényűzés emelkedtével pedig ezüst és arany-bábuk és szobrocskák ugyanis eredetileg bálványképek, még régebben váltság-jelek voltak a hajdani emberáldozatokért. De ugyanezeket ábrázolták, a Saturnáliákon gyújtott színes viaszgyertyácskák is, amelyeknek későkori utódaival a mi karácsonyfánkon is találkozunk.

Nem ok nélkül engedtek tehát e kivételes napokon annyi szabadságot a rabszolgáknak és gyermekeknek, hanem annak homályosan derengő tudatában, hogy ez általános örömünnep és őskor ama barbár vallási törvénye alól való felszabadulást is jelképezi, amelynek ércigája alatt valaha társadalmi állás különbsége nélkül valamennyien raboskodtak. Saturnus, akinek nevével a Saturnaliákat kapcsolatban lévőknek tartották, ha nem tökéletes párja is a görög Kronosznak, de annyiban találkozik ezzel, hogy valaha ő is ember-, kivált gyermekfaló istenség lehetett, még pedig a regének nem pusztán allegóriái értelmében, hanem valóságos „Kindlifresser". Ha később eleven áldozatok helyett ilyek ábráival, gyertyácskákkal, sőt végül ember formájú kalácsokkal is beéri, az a mind jobban szelídült erkölcsök egyik eredménye. De ezek sem törülhették ki végképp a régibb kannibáli idők emlékét, amely valamely újabb rokonjelenség ötletéből gyarapult erővel lép a köztudatba.

Ilyenül szolgálhatott a Saturnaliák és Sigillariák szokásaira vonatkoztatva a félig keresztény, félig pogány Rómában a gyermekgyilkos Heródes emléke. Áldozatainak ünnepén kettős okuk lehetett az evangélium mellett még a pogány szokásokat és hagyományokat is tartó őskeresztényeknek arra, hogy gyermekeiknek egyet-mást engedjenek és ajándékozzanak.

Az ajándékozás utóbb a Karácsonyra összpontosult ugyan, de nem mindenütt és sehol sem kizárólag. Kijut belőle a Karácsonyi ünnepkör egyéb jelentős napjainak, közöttük az Aprószentek ünnepének is. De itt már bizonyos szolgálatok ellenértéke gyanánt, amelyeket éppen a gyermekektől várnak a felnőttek. Szóljanak e részben magukért az Aprószentek napján világszerte dívó népies szokások, amelyek közül itt csak néhány példán akarjuk a legjellemzőbbeket bemutatni.

Nálunk az Alföld déli vidékein, különösen Szeged környékén; de mindenütt is szokásban van e napon az ún. odericsolás. Igaz, hogy e (neve vallomása szerint) szláv eredetű szokást a felnőttek is gyakorolják. Szőregen pl. és Tápén a férfiak verik végig az asszonyokat és leányokat mindaddig, amíg e kérdésre: „Hányan vannak az aprószentök?" azt nem felelik: „Száznegyvennégyezren". Ezért diót és mogyorót kapnak ajándékba, másutt meg pálinkát, bort, sőt pénzt is. A dió és a mogyoró ez idő tájt hagyományos. Valamint nálunk, kivált Karácsony és Szilveszter éjszakáján, úgy a rómaiaknál a Saturnáliákon is dívott a dióra való játszás.

Az odericsolás célját egy másik ilyen alkalommal mondani szokott versike árulja el, amelyből kitűnik, hogy egészségosztás a vesszőzéssel járó szándék! Erre vall a hazánk egyéb vidékeiről gyűjtött többi adat is, így némely helyütt, kivált a himlő, rüh és egyéb kiütések ellen tartják e vesszőzést jónak. Bács megyében a kisebb gyermekeket verik el hajlékony nyírfavesszővel az egészségosztó nagyobb fiúk. Eközben verseket mondanak, melyek valamely régebben e napon előadott Heródes-játék töredékei lehetnek. Ilyenek játszása pl. az erdélyi szászoknál (Nagysiken) 1750-ig évenként szokásban volt. Másutt a fenti kérdésre, hogy hányan vannak az aprószentek? azt szokás felelni: 365-en.

Karintiában mind a németeknél, mind a szlovén lakosságnál a gyermekek fenyőgallyal járnak házról házra. Míg a felnőtteket a gallyal megcsapkodják, versikét mondanak, mely fordításomban így hangzik:

Fenyőgallyam vígan suhog,
Egészséget osztogatok,
Soká éljen
Egészségben,
Engem pedig szeressen!

Ezért aztán ajándékot kapnak, mely többnyire aszalt gyümölcsből, dióból, almából és helyenként pénzből is áll.

Jellemző és a szokás pogány kori eredetét még jobban megvilágítja az, hogy némely helyütt e napon a gazda a gyümölcsfáit is végig veri, azon hitben, hogy erre bőven teremnék. E verésnek tehát ugyanolyan termékenyítő, áldó, szaporító, gonosz hatást elhárító erőt tulajdonít a homályosan bár, de még mindig feltetsző pogány szellem, mint aminőt a fescennini pajkoskodásoknak tulajdonítottak a régi rómaiak gazdasági, családi és állami ünnepeiken. Amit a fascinummal, a termékenység jelképével akartak elérni a rómaiak az irigy és ártani sóvárgó szellemek megfékezésére, ugyanazt óhajtja a nép még ma is világszerte a sok termékenyítő és áldó babonával. Ezek gyakorlatára pedig ősidők óta a téli napfordulat idejének tája a legalkalmasabb. Hogy Aprószentek napján az áldás és egészség osztása elsősorban az ártatlan gyermekek hatalmában van, az e nap keresztény vallási értelmével függ össze részben. De csakis részben, mert amint láttuk, némi alapja az evangéliumi vonatkozású ünnep pogány elődjében is meglelhető.

Kitetszik ez az Aprószentek napján dívó flamand szokásokból is, amely szerint a gyermekek a betlehemi kisdedek emlékünnepén valósággal felfordítják az egész házat. Valamint a római Saturnáliákon a rabszolgák és a gyermekek voltak az urak, és teljesen felfordult világot játszottak vagy egy hétig: úgy Belgiumnak, kivált flamandok lakta vidékein, dec. 28-án a gyermekek szüleik és nagyszüleik ruháit öltve magukra, „én atyuska, én anyuska vagyok" kiáltozással ugrándoztak az öregek nyakába. Hogy az örömük teljes legyen, meg is ajándékozzák őket. Franciaországban meg, főleg Párizsban, régente e napon a hivatalba lépők, az újonctanulók, s egyéb kezdők, akiket tréfásan „sárga csőrűek"-nek (béjaunne) hívtak, bizonyos adót fizettek. A párizsi kollégiumok e béjaunne-jait egy föléjük rendelt elöljáró, a „sárga csőrűek" apátja szamárháton nyargalva vezette végig a városon, és szentelt vízzel hintette meg. Ebben kétségtelenül a „szamarak és bolondok" középkori ünnepének egyik csonka emléke rejlik. Ez ünnep pedig szintén a Saturnaliák egyik késői sarjadéka, amely ellen az egyház váltig küzdött ugyan, de teljesen nem tudta kiirtani. Egyes nyomai még most is ott bohóskodnak a karácsonyi misztériumok némely tréfás, sokszor elég durva pajzánsággal fűszerezett részletében. A szamárnak különben is megvolt a jussa az Aprószentek és az egész karácsonyi ünnepkor szertartásaiban való részvételhez. Keresztet viselő hátán menekült a Heródestől üldözött Megváltó kisded korában Egyiptomba, és szamárháton vonult be utóbb diadalmasan a nép hozsannáival üdvözölt Messiás kínszenvedésének szent városába. S valamint már születésekor egész sereg ártatlan vértanú került ki miatta a gyermekek sorából, úgy diadalmenetén is a gyermekek üdvkiáltása esett isten-emberi szívének legjobban.

Méltó és illő tehát, hogy születése napján és az Aprószenteknek ehhez oly közel eső ünnepén ma is örömmel teljenek el a zsenge szívecskék, melyekben a kis Jézus mennyei képe még oly tisztán tükröződik. A betlehemi kisdedek vértanúságának emléke az egyház ősrégi himnuszainak különben komor fenségébe is egy enyelgőbb sugarat ejt, s rózsákat hint e mosolygó angyalsereg égi játszóterére, midőn így ünnepli őket:

Szent vértanúk virágai,
Kik alig láttatok napot,
S mint feslő bimbót a vihar,
Letört az Úrnak ellene, –
Üdv néktek, Krisztusért halók
Első zsengéi, kisdedek,
Kik fenn az égi trón előtt
Babéritokkal játszotok!

Forrás:Katona Lajos: Folklór Kalendárium (MEK)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük