2024.október.08. kedd.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Digitális karmesterek és megafelhők: az ember és gép közötti kapcsolatok új korszaka — A Dell Technologies 2018-as előrejelzései

9 perc olvasás

partnership-on-ai-1.jpgA Dell Technologies és az Institute for the Future (IFTF) által ezen a nyáron közzétett, „Next Era of Human-Machine Partnership” (Az ember és gép közötti partnerség következő korszaka) című jelentés alapján a Dell Technologies vezetői megosztják, hogy milyen módon segíti majd elő a mesterséges intelligencia, a kiterjesztett valóság, a dolgok internete és a felhő alapú számítástechnika a szervezetek és a mindennapi élet digitális átalakulását 2018-ban.

 

Évszázadok óta élünk és dolgozunk együtt a gépekkel, ám ezek a kapcsolatok 2018-ban teljesen új szakaszba lépnek és minden korábbinál nagyobb mértékben szövik majd át a mindennapi életünket. A minden eddiginél nagyobb hatékonyság, szorosabb egység és több lehetőség átalakítja az életünk minden területét – a vállalatok üzemeltetésétől kezdve a biztonságra terelődő hangsúlyon át a szórakoztatásig.

 

A szoftverek, az elemzés és a számítási teljesítmény exponenciális fejlődésének köszönhetően létrejött feltörekvő technológiák, mint a mesterséges intelligencia (MI), a kiterjesztett valóság (AR), a virtuális valóság (VR), valamint a dolgok internete (IoT) és a felhő alapú számítástechnika fejlesztései még inkább kiterjesztik és felgyorsítják a fejlődést. Ez már egyértelműen látszik a kapcsolódó autókon és otthonokon, az üzleti és banki tranzakciókon. Már a gazdálkodók is új módszerekkel kezelik a terményeiket és állataikat.

 

Mit hoz 2018-ban ez a fejlődés?

 

  1. Az MI gondolkodik helyettünk

A következő néhány évben a mesterséges intelligencia nem csupán az adatok szelektálásában segít, hanem változásokat fog hozni a felhasználásban is. A vállalatok mesterséges intelligenciával fogják elvégeztetni az adatalapú, gondolkodást igénylő feladatokat: ezáltal jelentősen csökken a felméréssel, megbeszéléssel, forgatókönyv-tervezéssel és az összes új innováció tesztelésével töltött időt. Ez az előrelépés megszünteti a szűk keresztmetszeteket, és szabad teret ad az embereknek a döntéshozatalhoz és a gyorsabb előrehaladáshoz, így a nagyszerű új ötletek kidolgozása nem reked meg a nehézségek miatt.

 

Egyes elemzők szerint az MI fel fog váltani egyes munkahelyeket, viszont ezek az új technológiák új munkahelyeket is teremtenek, és új lehetőségeket kínálnak az emberi munkaerő számára. Például új típusú informatikusok fognak megjelenni, akik a mesterséges intelligencia tanításával és finomhangolásával foglalkoznak majd. Ezek a szakemberek adják meg a jó és rossz üzleti eredmények paramétereit, határozzák meg a részvételi szabályokat vagy definiálják a „jutalom” fogalmát. A technológia továbbá villámgyorsan pozitív kereskedelmi lehetőségeket is nyújt majd.

 

  1. Eszközökbe ágyazott intelligencia

2018-tól kezdődően óriási lépéseket teszünk a majdnem azonnali válaszidejű mesterséges intelligencia IoT-re kapcsolódó városokba, szervezetekbe, otthonokba és járművekbe történő beépítése területén. A számítási teljesítmény költsége csökken, a csatlakozási csomópontok költsége nullához közelít, így nemsokára elérjük a 100 milliárd, majd az egybillió csatlakoztatott eszközt. Ezzel a temérdek adattal a számítási teljesítmény az MI képességeivel segít majd a gépeknek a fizikai és emberi erőforrások optimálisabb összehangolásában. Mi, emberek pedig a minket körülvevő technológia és környezet „digitális karmestereivé” válhatunk, és a technológiát önmagunk kiterjesztéseként használhatjuk. Okostárgyak vesznek majd körül minket mindenhol, és általuk okosabban élhetjük az életünket is.

Már ma is láthatjuk ezt az autók – a „legnagyobb mobileszközeink” – esetében, amelyek ultrahangos szenzorokkal, a járművek közötti távolságot fénysugarak segítségével érzékelő technológiával vagy akár gesztusfelismeréssel rendelkeznek. Idővel az ilyen innovációknak köszönhetően az önvezető autók a mindennapok valóságának részévé fognak válni. Ennél sokkal hamarabb terjednek majd el például az automatikusan szervizidőpontot kérő autók, amelyek az elvégzendő beavatkozásokról is tájékoztatják a műhelyt, és saját szoftverfrissítéseik ütemezéséről is gondoskodnak.

 

  1. AR-headsetek mindenhol

Nem kell sokáig várni, amíg a „valódi” valóság és a kiterjesztett valóság közötti határok elkezdenek elmosódni. Az AR kereskedelmi alkalmazásának létjogosultsága már most nyilvánvaló. Például az építőmunkásokból, építészekből és mérnökökből álló csapatok AR-headsetek használatával jelenítik meg az új épületterveket, hangolják össze a tevékenységeket a fejlesztés egyetlen nézete alapján, és képezik a feladaton dolgozó munkásokat, ha a technikus aznap nem tud jelen lenni a munkaterületen.

A VR is rendkívül ígéretes technológia, és kétségtelenül át fogja alakítani a szórakoztatóipart és a játékpiacot a közeljövőben, hála az általa nyújtott magával ragadó élményeknek. Viszont nagy valószínűséggel az AR fog az emberi hatékonyság maximalizálására és a fejlődő munkaerőpiac „törzsi tudásában” rejlő lehetőségek kiaknázására használatos technológiaként elterjedni.

 

  1. Egy csapatban a virtuális ügynökökkel

A Dell Technologies Digital Transformation Index szerint a közép- és nagyvállalatok vezetőinek 45 százaléka gondolja, hogy a vállalatuk a következő 5 éven belül elavulttá válhat, és 78 százalékuk tekinti a startupokat üzleti fenyegetésnek. Minden eddiginél fontosabb tehát az ügyfélélmény előtérbe helyezése.

 

A következő évben a prediktív elemzések, a gépi tanulás (ML) és az MI előtérbe kerülésével a vállalatok jobban megértik majd ügyfeleiket, és képesek lesznek az igény felmerülésekor, vagy akár még azelőtt kiszolgálni őket. Az ügyfélkiszolgálás sikerének kulcsa az ember és gép közötti összhang tökéletesítése lesz. Ahelyett tehát, hogy első generációs chatbotokra és előre megszerkesztett üzenetekre hagynák a vállalatok az ügyfelekkel való kapcsolattartást, az emberek és az automatizált, intelligens virtuális ügynökök egy csapatként fognak együtt dolgozni.

 

  1. A pártatlansági ellenőrzés az új helyesírás-ellenőrzés

A következő évtized során a VR-hez és MI-hez hasonló technológiák segítenek majd az embereknek információkat találni és azoknak megfelelően cselekedni, érzelmi vagy külső előítéleteken alapuló befolyásoltság nélkül. Így a megfelelő helyzetekben elősegíthetik az emberi értékítélet gyakorlását is.

Az MI rövid távon az alkalmazottak felvételi és előléptetési eljárásaiban is megjelenik, a tudatos és tudatalatti elfogultság kiszűrése céljából. Emellett a VR is elterjed az állásinterjúkon, hogy a lehetőségeket csak az érdemek alapján ítéljék oda: például a jelölt valódi kilétének avatár mögé rejtésével.

 

A feltörekvő technológiák ilyen módokon történő használata a „pártatlansági ellenőrzést” idővel ugyanolyan elterjedt, szabályszerűséget biztosító eszközzé teheti, mint a helyesírás-ellenőrzés – ennek előnyei azonban az egész társadalomra kihatnak majd.

 

  1. Az e-sportok áttörést hoznak a médiában és a szórakoztatásban

2018-ban egyre nagyobb számban látunk majd monitorok mögött ülő vagy VR-sisakot viselő játékosokat, akik nagy felbontású, számítógép által generált világokban mérkőznek meg egymással. A játékosok és nézők százmillióinak bekapcsolódása a mindennapok részévé teszi az e-sportokat.

 

Az e-sportok jelensége egyszersmind szélesebb körű tendenciára is utal: ma már az alapvetően „emberi” tevékenységek – mint a sport – is digitalizálódtak. A technológia révén ma bárki „sportoló” lehet. Nem szükséges hozzá egy bizonyos fokú erőnlét vagy adott testalkat; akinek gyors a tapintásalapú reakcióideje és jó motorikus képességekkel rendelkezik, az játszhat, és győzelmet is arathat.

 

Emellett a hagyományos sportok, mint például a kerékpározás, szintén továbbfejlődtek az adatgyűjtés révén, amellyel azonosíthatók a fokozatos, de nagy jelentőségű előnyök. A jövőben minden szakma technológiai szakma lesz, és a szabadidőnk is digitálisan csatlakoztatott élménnyé válik.

 

  1. Irány a „megafelhő”

A felhő önmagában nem célállomás, csupán egy informatikai modell, amelyben az összehangolás, az automatizálás és az intelligencia mélyen beágyazódik az informatikai infrastruktúrába. 2018-ban a vállalatok túlnyomó arányban mozdulnak majd el a többfelhős módszer felé, kihasználva az összes modell által képviselt értéket a nyilvánostól kezdve a magán-, szolgáltatott, felügyelt és SaaS-felhőkig. Az egyre több alkalmazás és terhelés különböző felhőkre való helyezése azonban elkerülhetetlenné teszi a felhősilók elburjánzását, ami megakadályozza, hogy a szervezetek teljes mértékben kihasználhassák az adatelemzés és az MI-alapú kezdeményezések nyújtotta előnyöket. Előfordulhat az is, hogy az alkalmazások és az adatok nem a megfelelő felhőbe kerülnek, ami kedvezőtlen eredményekkel járhat.

 

A következő lépés a „megafelhő”, amely több magán- és nyilvános felhő kombinálásával összefüggő, holisztikus rendszert alkot. A megafelhő képes lesz összevont, intelligens képet adni egy teljes informatikai környezetről. A megafelhő akkor válik lehetségessé, ha többfelhős innovációkat valósítunk meg a hálózatkezelés (adatok felhők közötti mozgatása), tárolás (az adatok megfelelő felhőbe helyezése), számítás (a terhelésnek leginkább megfelelő feldolgozás és gyorsítás használata) és összehangolás (a hálózatkezelés, tárolás és számítás felhők közötti összekapcsolása) területén. Ebben a következő generációs informatikai környezetben az ügyfeleknek is mesterséges intelligenciát és gépi tanulást kell majd alkalmazniuk a magasabb szintű automatizálás és a jobb áttekinthetőség elérése érdekében.

 

  1. Ügyelni az apró részletekre

Ebben a kapcsolatokkal egyre inkább átszőtt világban minden eddiginél nagyobb arányban hagyatkozunk harmadik felekre. A szervezetek nem egyszerű, önmagukban teljes egységek, hanem sok kapcsolaton alapuló rendszerek, amelyek egy még nagyobb dolog részét képezik. Most, hogy a technológia lenyűgöző módokon kapcsol össze bennünket, az esetleges zavarok által keltett hullámok messzebbre és gyorsabban terjedhetnek. A történelem egyik legnagyobb adatszivárgása is azért történhetett meg, mert a támadók be tudtak jelentkezni egy harmadik féltől származó szellőző-, fűtési- és légkondicionáló rendszerbe.

 

A gépekkel való egyre szorosabb kapcsolatunk miatt az apró, észrevétlen hibák igazán óriási hibákhoz is vezethetnek. Ezért a következő év a cselekvés ideje a nemzetközi vállalatok számára, amit a GDPR-hez hasonló, temérdek új szabályozás is szükségessé tesz. Növekvő szerepet kap a kiberbiztonsági eszközök és technológiák megvalósítása az adatok hatékony védelme és a fenyegetések elhárítása érdekében.

EZ IS ÉRDEKELHETI

1 thoughts on “Digitális karmesterek és megafelhők: az ember és gép közötti kapcsolatok új korszaka — A Dell Technologies 2018-as előrejelzései

  1. A jövő inkább ez lesz: ujtechkor.blog.hu/2016/09/12/a_jovo_nem_marketing_anyag_szerint?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201710

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.