Diszkrimináció

Egyszerű cégtulajdonos vagyok, de most nem csak a saját problémámról szeretnék beszélni, valamennyi munkaadó ugyanilyen cipőben jár. Hazánkban minden adu történelmi okokból a munkavállalók, alkalmazottak kezében van. Ilyen körülmények között lehetőségeim erősen korlátozottak, ezen sürgősen változtatni kell. Mégpedig úgy, hogy egyenlőséget kell teremteni a két társadalmi csoport között. Amíg nem késő. Mert vagy az egyik, vagy a másik skatulyába tartozik mindenki.

Egyszerű cégtulajdonos vagyok, de most nem csak a saját problémámról szeretnék beszélni, valamennyi munkaadó ugyanilyen cipőben jár. Hazánkban minden adu történelmi okokból a munkavállalók, alkalmazottak kezében van. Ilyen körülmények között lehetőségeim erősen korlátozottak, ezen sürgősen változtatni kell. Mégpedig úgy, hogy egyenlőséget kell teremteni a két társadalmi csoport között. Amíg nem késő. Mert vagy az egyik, vagy a másik skatulyába tartozik mindenki.

   Vannak ugyan kiskorúak és nyugdíjasok is, de előbbiek lesznek, utóbbiak voltak munkavállalók. Vagy munkaadók, ha szerencsétlen csillagzat alatt születtek. Mert e két csapatnak nincs meg a jogegyenlősége. Világosan kimutatható, tetten érhető a munkaadókat sújtó diszkrimináció. A jogegyenlőtlenség. Van, aki ezt nem hiszi, de állításomat be is bizonyítom.

   Kezdjük az iskoláknál. Amelyek kizárólag munkavállalókat képeznek: szakmunkásokat, mérnököket, orvosokat, tanárokat, reklámszakembereket. Mindből munkavállaló lesz.  De melyik iskola képezi ki a munkaadókat? Egyik sem. És a támogatás? A munkavállalóknak tanulók ösztöndíjat, diákhitelt, kollégiumi bentlakást, kedvezményes étkeztetést kaphatnak. És aki cégtulajdonos akar lenni, az mit kap? Semmit. Hol marad a  képzés, néhány bágyadt kísérlettől eltekintve? Vagy itt a felmondás. Ha nem tetszik a munka, az alkalmazott felmond. De kinek mondjak fel én? Talán a NAV-nak, mert inkasszót nyújtott be a bankszámlám ellen?  

   És a munkajog? Hát az valami rettenetes. Kizárólag a munkavállalókat pátyolgatja. Itt van például a fizetett szabadság, ami a munkavállalóknak jár. Törvény szerint, pontosan szépen, ahogy csillag megy az égen. De kitől kérjek én fizetett szabadságot? Bill Gates az utolsó tíz évben nem volt szabadságon. Nemhogy fizetett, de még fizetetlen szabadságon sem. Hol itt a jogegyenlőség? A paritás? Ki hallott már olyat, hogy valaki nem dolgozik, mégis a teljes fizetését megkapja? Vagy vegyük az Alaptörvényt, nálunk mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához és olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája mennyiségének és minőségének. De milyen jogom van nekem? Előfordulhat, hogy éjjel-nappal dolgozom, mégsem tudom eladni termékeimet és ha nem vigyázok, csődbe megyek.

   Megfigyeltem egy jelenséget. Harcolunk a vásárlók kegyeiért, de a vásárlók zömében munkavállalók. Még a kultúra is csupán a munkavállalókról szól. Zola, Dickens, Jack London, Ibsen, Kosztolányi, Szabó Magda kikről írt? Nanáról, Twist Olivérről, Martin Edenről, Nóráról, Édes Annáról, Csándy Katalinról. Mind munkavállalók voltak. József Attila is a kanászról írt, nem a munkát adó földbirtokosról. Petőfi pedig a helység kalapácsáról.  Még az operák is többnyire a munkavállalókról szólnak, gondoljunk csak a Carmenre. Vég nélkül folytathatnám a sort. Nem számítva Shakespeare néhány királydrámáját és Ohnet György vasgyárosát.

   Ezért fordulok most a nyilvánossághoz. Harcot kívánok indítani a diszkrimináció, a kiszolgáltatott cégtulajdonosok ellen. Gondolkodjunk együtt. Talán van segítség. Fáradozásukat előre is köszönöm.

Láng Róbert