Az IKEA magyarországi áruházai együttesen 129 917 eurót (35 467 341 forintot) gyűjtöttek össze az IKEA UNICEF-fel közös puha állatfigura kampánya során. A magyarországi áruházakban emellett lehetőség nyílt arra is, hogy a puha állatfigurákkal helyi jótékonysági szervezeteket támogassanak a vásárlók és a dolgozók, az áruházakban kihelyezett gyűjtődobozokba helyezve a figurákat. A világszerte összegyűlt adomány értéke újabb rekordot döntött, meghaladta a 11 millió eurót.

A kampány részeként 2010. november 1. és december 23. között az áruházakban világszerte minden eladott puha állatfigura és gyermekkönyv, valamint idén először, az utolsó hetekben értékesített gyermekbútorok és a hétvégi gyermekmenük után is az IKEA egy eurót adományozott az UNICEF oktatási programjainak támogatására. A 2010-es kampány keretében az IKEA áruházakban világszerte összegyűjtött 11,4 millió euró minden várakozást felülmúlt. Emellett a két magyarországi áruház egy-egy hazai jótékonysági szervezetet is támogatott azzal, hogy az IKEA áruházakban kihelyezett gyűjtődobozokban – a vásárlók és az IKEA dolgozók felajánlásaiból – összegyűlt közel 500 darab puha állatfigurát Magyarországon élő rászoruló gyermekekhez juttatták el.

„Ismét nagyszerű ajándékot adtak az IKEA vásárlói a világ gyerekeinek: vásárlásukkal több millió kisiskolásnak tették lehetővé a tanulást, egyúttal azt, hogy ezek a gyerekek nagyobb eséllyel induljanak el az életbe. Nagyszerű eredményünkkel, mi magyarok ismét bizonyítottuk: nem közömbös számunkra a világ kevésbé szerencsés felére született kiskorúak sorsa. Külön örülünk annak, hogy sokan a megvásárolt játékokat végül rászoruló magyar gyerekeknek ajándékozták" – mondta el Kecskeméti Edit, az UNICEF Magyar Bizottságának igazgatója.

„Szeretnénk megköszönni minden IKEA vásárlónak, hogy csatlakoztak a kampányhoz és évről évre adományaikkal segítenek a gyermekek egészségéért, biztonságos gyermekkoráért és minőségi oktatásáért folytatott küzdelmünkben. Külön öröm számunkra, hogy ez alkalommal itthon is segítettek az IKEA puha állatfigurái: az Örs Vezér téri áruházban összegyűjtött állatfigurákat a Zuglói Családvédelmi Központnak ajánlottuk fel, míg a budaörsi áruház a Magyar Vöröskereszthez juttatta el a vásárlók adományát" – tette hozzá Gerőcs Vendel, az IKEA regionális PR vezetője.

A kezdeményezés 2003-as indulása óta az IKEA eddig összesen 35,2 millió eurós adományt gyűjtött, és ezzel több mint 40 országban, körülbelül 8 millió gyermek számára tette lehetővé, hogy iskolába járhassanak, és minőségi oktatásban részesüljenek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük