Egy híd sok mindent jelképezhet. Elválaszthat és összeköthet. Jelképesen is, de a valóságban is. A háborúk által megtépázott, és 2001-ig nem ok nélkül Csonkahídnak is hívott, Mária Valéria híd esetében mindezek érvényesek voltak. Sokáig kötötte össze Párkányt és Esztergomot, hogy „pályafutása" során többször is felrobbantsák, majd újraépítsék. A jelen hídja most tíz éves, és talán inkább kapocs lehet két szomszédos város között.

Egy híd sok mindent jelképezhet. Elválaszthat és összeköthet. Jelképesen is, de a valóságban is. A háborúk által megtépázott, és 2001-ig nem ok nélkül Csonkahídnak is hívott, Mária Valéria híd esetében mindezek érvényesek voltak. Sokáig kötötte össze Párkányt és Esztergomot, hogy „pályafutása" során többször is felrobbantsák, majd újraépítsék. A jelen hídja most tíz éves, és talán inkább kapocs lehet két szomszédos város között.

Mert, bár két országban van jelenleg a híd által összekötött Párkány és Esztergom, alapvetően mégis a városok vannak legközelebb a hídhoz. Még akkor is, ha politikai mozgalmárok olykor szeretnének ezen túllépni. S akkor is, ha kár lenne elvitatni azt, hogy a közhangulat fűtésére alkalmas is lehet a politikai tartalmak emlegetése. Azonban inkább ezen érdemes túllépni a mindennapokban, mivel a mindennapokat emberek élik. Az emberek mindennapjaiban pedig alighanem nagyobb szerepe van a kiegyensúlyozott kapcsolatoknak, mint a permanens feszültségnek.

Ebben az értelemben jól van a híd, ahol van. Összekötve a két határvárost, valamint embereit, és olykor programjait egyaránt. Ahogy a tíz éves legújabb fennállásáról mind a magyar, mind a szlovák oldalon megemlékeztek (http://www.esztergom.eu/esztergomi-programok/). Az, hogy ki melyiket választotta, igazán csak egy kis séta kérdése volt. A programok teljes kínálatának értékelése sem lehet cél, mivel ahány ember, annyi ízlés, elvárás. Itt tehát kiragadott példaként szerepeljen egy fotókiállítás. Már csak azért is, mert az, aki Párkányba átsétál, még közel egy hónapig, november 12.-ig megtekintheti. Amit érdemes megtenni akkor is, ha nem tekinthető képek százait felvonultató monumentális kiállításnak.

De mégis egyfajta keresztmetszetét adja annak a folyamatnak, melynek során felépült, újjá épült 2001-re A HÍD. Nagy kitérőt sem kell tennie annak, aki Párkányba látogat, mivel a sétáló utcán, a platánfák alatt baktatva közelíthető meg a Párkányi Városi Galéria. A képeken pedig ott láthatóak a felrobbantott híd maradványai éppen úgy, mint a romok eltakarítása, majd az építés folyamata. S természetesen a kész híd is, ahogy azt az átadáskor, majd utána is látjuk. Szerencsére pár dolog nem látszik a képeken, amit a hídon átsétálva azért nehéz nem észrevenni. Még akkor is, ha értelmét nem igazán látja az ember, hogy kinek, mitől lett könnyebb a lelke attól, hogy az országcímert összefirkálja.

Az említett, Gyűgyi László képeiből nyílt, kiállítás szerencsére nem az emberi butaságnak állít emléket, hanem sokkal inkább az embereket összekötő elhatározásnak. Kiegészítve néhány gyermekrajzzal is. Ami pedagógiailag is jó ötlet, hiszen a gyermeknek és szüleinek méltán büszkeség lehet megjelenni a galériában. De azért is, mert gyermekeinknek inkább a lakott környezet közelebb hozása lehet a jó, mintsem annak elidegenítése. S akkor talán felnövekedve megbecsülni és nem összerondítani, összefirkálni lesz számukra könnyebb.

 

Simay Endre István

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük