Az Oktatási Jogok Biztosának hivatala és a Vizuális Világ Alapítvány „EGYÜTT" – Párbeszéd a különbözők együttműködéséről címmel rendhagyó társadalmi eseményt szervezett 2011. június 20-án, hétfőn a Károlyi – Csekonics Rezidencián

Az Oktatási Jogok Biztosának hivatala és a Vizuális Világ Alapítvány „EGYÜTT" – Párbeszéd a különbözők együttműködéséről címmel rendhagyó társadalmi eseményt szervezett 2011. június 20-án, hétfőn a Károlyi – Csekonics Rezidencián

. A rendezvényt Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter nyitotta meg. A házigazda Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa, kiemelt vendége pedig John O. Balian, az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségének kulturális attaséja volt.
Az EGYÜTT című rendezvény célja egy olyan széles körű társadalmi párbeszéd elindítása, mely megvizsgálja, hogy milyen akadályai vannak az „átlagtól" eltérő emberek befogadásának, és megoldásokat keres az együttműködésre attól függetlenül, hogy résztvevői hogyan emberek: nők, férfiak, kiemelkedően tehetségesek, valamely ritka betegségben szenvednek, mozgásukhoz használnak-e segédeszközt, vagy hol születtek.

Az eseményen beszédet mondott John O. Balian, az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségének kulturális attaséja és Yang Yongquian, az Új Kína Hírügynökség igazgatója is, így három kontinens képviselői összegezhették tapasztalataikat.

A rendezvény a Vizuális Világ Alapítvány által készített Társas Játék – Elliot Aronsonnal című dokumentumfilm ősbemutatójával kezdődött. A film jól illeszkedik a magyar EU-elnökség egyik prioritás-témájához, az iskolai agresszió kérdésköréhez. A Társas Játék Elliot Aronsonnal három szálon fut: ellátogat egy integrációs szemléletű középiskolába – ahol a fogyatékkal élőkkel való együttműködésre látunk szellemes példákat -‚ bemutat egy gyermekük számára befogadó közösséget kereső szülőpárt, akik végül a magyar-kínai kéttannyelvű iskolában találták meg ezt a szellemiséget, illetve nyomon követi a neves amerikai szociálpszichológus, Aronson 2009-ben tett budapesti látogatásának főbb állomásait. Emellett felvázolja az Aronson által kidolgozott kooperatív tanulási technikát, a mozaikmódszert, amelynek segítségével befogadóbb iskolai légkör, a diákok között nagyobb empátia és eredményesebb együttműködés teremthető meg.

Az Egyesült Államokban az utóbbi tíz évben az iskolai agresszió mértéke folyamatos csökkenést mutat, ami, kutatások szerint, a mozaikmódszer alkalmazásának is köszönhető. A film 2010-ben készült, producere Kozák Zsuzsanna, rendezője Nagy Kata, fő támogatója a budapesti Amerikai Nagykövetség.


A vetítést követően Veiszer Alinda moderálásával kerekasztalbeszélgetésre került sor, melynek résztvevői négy szektor – az oktatásügy, a szociális ügyek, a gazdaság és a médiaipar – képviselőiből tevődtek össze. Dávid István, a NEFMI főosztályvezetője a fogyatékkal élők szociális integrációjáról, rehabilitációjáról beszélt. Hangsúlyozta az önbecsülés, a kölcsönös bizalom, az érdeklődés és az egymásra való nyitottság fontosságát.

Hargitai Lilla, a Médiaunió ügyvezetője rámutatott, hogy a média felelőssége – és lehetősége – a társadalmi párbeszéd kialakulásnak tekintetében óriási, hisz az a témák rangsorba állításával, a prioritások kezelésével úgymond "tematizálni" tudja a közéletet. Bizonyos esetekben nem csupán azt irányítja, miről gondolkozzanak az emberek, de a szerkesztés sajátos módszereivel azt is meg tudja határozni, hogy mit gondoljon a közönség az adott témáról, sőt, olykor épp a bemutatás hiányával cselekvésre is késztethet egyéneket.

Lányi Marietta a Gyermekek Háza pedagógiai vezetője az oktatásügy szempontjaiból közelített a témához. Felhívta a figyelmet arra, hogy egyre feszítőbb kérdés a fogyatékkal élő tanulók iskolai helyzete, s a magyar oktatást jellemző erős szegregáció számos problémát vet fel. „Az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételezi a sérült emberek életkörülményeinek javítását, esélyegyenlőségük megteremtését. Ennek első lépése a kisgyermekkori (óvodai, iskolai) integráció, a sérült tanulók egészséges társaikkal történő nevelése, oktatása." tette hozzá. Küllői Péter volt befektetési bankár, a Bátor Tábor Alapítvány elnöke végül elmondta, hogy meglátása szerint mindannyian fogyatékosok vagyunk, csak van, aki láthatóan és van, aki nem. A későbbiekben arról fejtette ki véleményét, gazdaságilag hogyan éri meg a többségtől eltérő csoportokkal, egyénekkel együttműködni.

A hivatalos programot követő fogadáson az újonnan felújított Károlyi-Csekonics Rezidencián működő Wekerle Sándor Alapkezelő főigazgatója, dr. Hidas János mondott pohárköszöntőt.

Az EGYÜTT című rendezvény egy hosszú távú, mindnyájunkat érintő párbeszédet életre hívó eseménysorozat nyitóakkordja. Kezdeményezője és az esemény házigazdája: Aáry-Tamás Lajos, az Oktatási Jogok Biztosa.

TÁRSAS JÁTÉK ELLIOT ARONSONNAL
Dokumentumfilm. Hossz: 35 perc
Készítette: Vizuális Világ Alapítvány
Producer: Kozák Zsuzsanna
Rendezte: Nagy Kata

„Aki nyomorék, az miért megy úszni?" – kérdezik egy mozgássérült fiatalembertől.

„Lehetne normális, attól függetlenül, hogy zsidó, meleg vagy cigány, de egyszerűen nem az!" – mondja egy középiskolás.

„Az egyik legkorábbi emlékem, hogy miután megvertek az iskolában, vérző orral ültem a járdán, és azt kérdeztem magamtól: miért gyűlölnek engem ezek a srácok, mikor nem is ismernek?" – idézi fel a világhírű amerikai szociálpszichológus – itthon a Társas lény című könyve óta ismert – Elliot Aronson.

Amikor az egyik ember árt a másiknak, tettével ellentmondásba keveredik az önmagáról alkotott képpel, hogy ő rendes és tisztességes. Ezért hát bizonyítania kell önmagának, hogy ő tényleg jó, következésképpen a másik megérdemli, amit ellene tett! Így hát, minél többet árt egyik ember a másiknak, annál inkább le kell alacsonyítani a másikat. Az előítéletek – melyek jórészt tudatlanságból vagy félelemből adódnak – alattomos hálója átszövi az emberi társadalmakat. A Film sajátossága, hogy maga is mozaikmódszerrel készült: több diák-filmes munkája, elképzelése helyet kapott a gyártási folyamatban.

Aronson vallja, hogy az embereknek meg kell tanulniuk egymással beszélni, és meg kell tanulniuk tisztelni a különböző értékeket, s ennek eléréséhez a gyermekek nevelésének kulcsszerepe van. Bennük kell megállítani a gyűlöletet, és ráébreszteni őket, hogy az agresszió nem vezet sehova. Ne feledjük, a mai fiatalok közül kerülnek ki a holnap vezetői. Ha ők megtanulnak toleranciával fordulni egymás felé, megláthatják, hogy mennyi szépséget és gazdagságot rejt az, hogy különbözünk egymástól. Az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) fennállása óta Elliot Aronson az első tudós, aki a szervezet által odaítélt három legrangosabb kitüntetés – kiemelkedő oktatói, szerzői és kutatói munkásságért – mindegyikét elnyerte. Az Amerikai Pszichológiai Társaság 2002-ben összeállította a 20. század legnagyobb hatású pszichológusainak 100 fős ranglistáját, amelyen Aronson a 78. helyen szerepel.

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük