2024.április.19. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Elkezdődik a Millenáris Teátrum átépítése, a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének kialakítása

9 perc olvasás
<span class="inline inline-left"><a href="/node/106256"><img class="image image-preview" src="/files/images/Image2_525.preview.jpg" border="0" width="476" height="120" /></a></span>Elindul a Millenáris Teátrum felújítása és átépítése 2017. január 2-án a 1597/2014. (XI. 3.) Korm. határozat értelmében, ami a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének kialakítását is jelenti egyben. A 3,3 milliárd forintos beruházás kivitelezője a ZÁÉV Építőipari Zrt., a felújítás a Zoboki és Demeter Építésziroda koncepciója alapján valósul meg. Az átalakításhoz szükséges pénzügyi forrást a Millenáris Nonprofit Kft. alapítói jogait gyakorló Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központon keresztül a Miniszterelnökség biztosítja.

image2 525.previewElindul a Millenáris Teátrum felújítása és átépítése 2017. január 2-án a 1597/2014. (XI. 3.) Korm. határozat értelmében, ami a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének kialakítását is jelenti egyben. A 3,3 milliárd forintos beruházás kivitelezője a ZÁÉV Építőipari Zrt., a felújítás a Zoboki és Demeter Építésziroda koncepciója alapján valósul meg. Az átalakításhoz szükséges pénzügyi forrást a Millenáris Nonprofit Kft. alapítói jogait gyakorló Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központon keresztül a Miniszterelnökség biztosítja.

image2 525.previewElindul a Millenáris Teátrum felújítása és átépítése 2017. január 2-án a 1597/2014. (XI. 3.) Korm. határozat értelmében, ami a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének kialakítását is jelenti egyben. A 3,3 milliárd forintos beruházás kivitelezője a ZÁÉV Építőipari Zrt., a felújítás a Zoboki és Demeter Építésziroda koncepciója alapján valósul meg. Az átalakításhoz szükséges pénzügyi forrást a Millenáris Nonprofit Kft. alapítói jogait gyakorló Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központon keresztül a Miniszterelnökség biztosítja.

A Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének kialakításához szükséges többletforrás biztosításáról 2016. július 1-én döntött a Kormány. Erre azért volt szükség, mert a „Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének kialakítása érdekében, a Millenáris E épület átalakításához szükséges kiviteli tervek elkészítése és kivitelezési feladatok ellátása vállalkozási szerződés keretében" tárgyú, uniós értékhatárt elérő, 2015. június 10-én elindított közbeszerzési eljárásra beérkezett legelőnyösebb érvényes ajánlat is meghaladta az eredetileg rendelkezésre álló forrást. A Kormány 1277/2016. (VI. 7.) Korm. határozatában gondoskodott a felmerülő kiadások fedezetéhez szükséges 500,0 millió forint többletforrás biztosításáról.

Az ismételt közbeszerzési eljárásban a legelőnyösebb érvényes ajánlatot a ZÁÉV Építőipari Zrt. adta, a műszaki ellenőrzési feladatokat a Főber Zrt. látja el, míg a koordinálásért a TSPC Mérnökiroda Kft. felel. A beruházás összértéke 3, 3 milliárd forint. A színpad-, fény- és hangtechnikai berendezések a Kormány támogatásával további 608 millió forint értékben opciós tételként rendelhetőek meg.

A beruházás pénzügyi hátterének megteremtődésével párhuzamosan a Millenáris Nonprofit   Kft.    képviselői   folyamatosan    egyeztettek   a    táncszakma    szakértőivel   a  Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének kialakításával kapcsolatos elképzeléseikről, hogy mielőbb elindulhasson a felújítás építészeti koncepciójának megalkotása. A tervezés folyamán elsődleges szempont volt, hogy a megújuló Teátrum továbbra is a Millenáris park életének szerves része legyen. Amellett, hogy az épület kialakítása alapvetően a Nemzeti Táncszínház működését kell, hogy szolgálja, belső elrendezésénél az is fontos szempont volt, hogy megőrizze multifunkcionalitását is, és így a Teátrum sokoldalú rendezvényépület maradjon. A Zoboki és Demeter Építésziroda ezeket a feltételeket szem előtt tartva alakította ki az építészeti koncepciót. 

Az átépítésre kerülő színházépület a park felé bővül, így megszűnik a jelenleg az épület előtt található szabadtéri színpad. Ezen a területen alakítják ki a Teátrum új fogadócsarnokát, amely stúdiószínpadként is használható lesz. Az új épület – amellett, hogy alkalmazkodik a táncszínház speciális igényeihez – kevesebb irodaterületet igényel, több művészöltözővel és új próbatermekkel gazdagodik, illetve alkalmassá válik arra, hogy kamaratermeiben különböző színház-pedagógiai, tánc- és színházszakmai eseményeket rendezzenek. A korszerű gépészeti rendszer kialakításával a komplexum üzemeltetése lényegesen költséghatékonyabb lesz.

A tervek szerint a 420 nap alatt lezajló, 2018 februárjában záruló beruházás eredményeképpen megvalósul egy, a modern kor technikai-műszaki elvárásainak megfelelő, európai minőségű tánccentrum, amely nemcsak a Nemzeti Táncszínház otthona, hanem a teljes hazai táncszakma számára kínál lehetőséget a tradicionális-és kortárs táncművészet igényes ápolására és fejlesztésére.

A Nemzeti Táncszínház a hazai táncszíntér legfontosabb központja, amelyet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma alapított a Táncfórum 20 éves eredményes működésének jogutódjaként. Kapuit 2001. december 1-én nyitotta meg a Karmelita Kolostor és templom épületében. A Nemzeti Táncszínház a magyar tánchagyomány és kortárs táncművészet támogatója és őrzője, amely egyaránt biztosítja a nemzeti-, kiemelt- és független kategóriába sorolt táncegyüttesek fővárosi fellépését, valamint az országos és nemzetközi bemutatkozási lehetőséget, elérhetővé téve a magyar tánckultúrát az arra fogékony nézőközönség számára, az elérhető legszélesebb társadalmi körben.

Nemzeti Táncszínház – kiköltözés

A Nemzeti Táncszínház tizenhárom év után, 2014 őszén elhagyva a Várszínház épületét, alternatív játszóhelyeken állítja színpadra repertoárját. A Müpában rezidens intézményként évi száz nap táncelőadásait szervezi. Emellett a 2016/2017-es évadát nyolc befogadó helyen kezdi meg: a MOM Kulturális Központban, a Marczibányi Téri Közösségi Házban, a Várkert Bazárban, a Bethlen Téri Színházban valamint az éppen felújítás alatt álló Hagyományok Háza helyett új helyszínként a Nemzeti Színházban, a Millenáris Teátrumban és a Zeneakadémián lesznek láthatóak az intézmény szervezésében megvalósuló táncelőadások.

Nemzeti Táncszínház jövő

A Nemzeti Táncszínház a Millenáris Teátrum átépítésével kapja meg új, saját játszóhelyét. Az épületet, az előzetes egyeztetések során, a Nemzeti Táncszínház által megadott szempontok alapján a táncművészeti előadások igényeire szabják, majd a 2017/2018-as színházi évadban az intézmény rendelkezésére bocsájtják. Játszóhelyével egy időben az intézmény is megújul, amely megújulásban megvalósul egy igazán modern, európai minőségű, a tradicionális- és kortárs táncművészetünket őrző és reprezentáló 21. századi tánccentrum. Táncfilmek, külföldi koprodukciók, gyermek- és ifjúsági nevelési programjának fejlesztése, közösségi- és gyermekprogramok – mindez az új elképzelések része annak érdekében, hogy a Nemzeti Táncszínház közönsége az új térbe lépve, mély és maradandó élményt szerezzen a táncművészetről.

Nemzeti Táncszínház-művészeti koncepció

A Nemzeti Táncszínház elsődleges feladata a hazai táncművészet képviselete, menedzselése itthon és külföldön. Célja, hogy otthont teremtsen a magyar táncművészet számára, és olyan repertoárt biztosítson, amelyben minden műfaj megmutatkozik. Befogadó színházként az intézmény közel negyven magyar,    professzionális    társulattal    dolgozik    együtt.    Repertoárjuk    oszlopos    tagjai    mellett,    színpadai

nyitottak azon kísérleti projektek vagy egyedi formációk számára is, amelyekben feltörekvő fiatal alkotók mutathatják meg tehetségüket. A néptáncon át a klasszikus balettig, a társas tánctól a kortárs táncon keresztül az interaktív gyermekelőadásokig, műfaji sokszínűséggel kívánja fenntartani a táncszínházba járó közönség érdeklődését.

A Nemzeti Táncszínház  vezetőjének,  Ertl  Péternek  és munkatársainak  munkáját  és  a színház szakmai

tevékenységét a Művészeti Tanács tagjai segítik. A Művészeti Tanács tagjai:

Bozsik Yvette Kossuth-díjas, Érdemes Művész, balettművész, koreográfus, rendező,

Kiss János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncos, balettművész, balettigazgató.

Korniss Péter Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfus, fotóriporter,

Novák Ferenc Kossuth-díjas, Érdemes Művész, Széchenyi-, és Hevesi-díjas, rendező – koreográfus

Szakály György Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész, a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora

A Táncé a szó színházpedagógiai programjain keresztül kiemelt figyelmet fordít a fiatal közönség kulturális nevelésére. A táncművészet és a színházi nevelés sikeres ötvözésével 2014 januárjában indította el tánc/színházi nevelési programját, mely rögtön nagy érdeklődést váltott ki a középiskolás korosztály körében, és amely szakmai díjat nyert a gyermek- és ifjúsági színházak biennáléján.

A Nemzeti Táncszínház nagy hangsúlyt fektet a fesztiválszervezésre is. Az évad egyik kiemelt eseménye, a Nemzeti Táncszínház által szervezett Budapest Táncfesztivál, amelynek célja, hogy neves külföldi együttesek meghívásával pozícionálja a nemzetközi táncszcénában a magyar fővárost. Az utóbbi időkben a magyar táncélet meghatározó alakjai mellett Shen Wei Dance Arts (US), a Les Ballets Trockadero de Monte Carlo (US) vagy a Merce Cunningham Dance Company (US), a Grupo Corpo (BR) és a Company fabrik Potsdam (D) a Kylián Production (NL), a Doug Varone and Dancers (US), illetve a Ballet Preljocaj (FR) lépett fel a Budapest Táncfesztiválon.

A nyári időszakra szervezett programsorozatuk, a Táncbazár Budapest egyik legszebb helyén, a Várkert Bazár Öntőház udvarán talált otthonra. Fontosnak tartják, hogy vidéki fesztiválokon is megjelenjenek. A Nemzeti Táncszínház által szervezett keszthelyi Táncpanoráma az elmúlt évek alatt a patinás város egyik meghatározó kulturális eseményévé vált. Emellett nagy örömükre szolgál az együttműködés az Egri Stúdiószínházi Fesztivállal, a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozóval, illetve a győri Magyar Táncfesztivállal is, ahol a nagysikerű Gyermek Táncfesztivált együttműködő partnereként vesznek részt.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.