Vannak dolgok amik idő után megszokottá válnak és most nem a rossz értelemben vett megszokásra kell gondolni. Az ember megszokja a mobiltelefon-használatot, az éves szabadság idejét, a lakóhelyét, hogy van Sziget minden évben és egy generáció biztosan megszokta már, de jó eséllyel több is azt, hogy van a Kispál és a Borz zenekar Magyarországon. Ez a jól megszokott érzés, tudat készült veszni hétfőn Sziget mínusz első napján.

 

Vannak dolgok amik idő után megszokottá válnak és most nem a rossz értelemben vett megszokásra kell gondolni. Az ember megszokja a mobiltelefon-használatot, az éves szabadság idejét, a lakóhelyét, hogy van Sziget minden évben és egy generáció biztosan megszokta már, de jó eséllyel több is azt, hogy van a Kispál és a Borz zenekar Magyarországon. Ez a jól megszokott érzés, tudat készült veszni hétfőn Sziget mínusz első napján.

A késő délutáni belépésnél még semmi nem látszott a szomorkás, ünnepélyes hangulatból, csupán annyi, hogy megkeződött a Sziget. Azaz még nem, majd szerdán, de a területe már látogatható. Sőt, teljesen készen áll minden a fesztiválkezdethez. A külföldi szigetelők természetesen már jórészt beköltöztek, mi sem jelzi jobban, mint a környékbeli parkolókban látható, megszámlálhatatlan holland autó. Türelmesen áradt be a hátizsákos, sátras tömeg a kapukon. Ám hétfőn ez még nem volt érdekes vagyis nem ez volt az érdekes. Azért, hogy a messziről érkezett vagy nem Kispál rajongó látgatók se maradjanak program nélkül, az Amfiteátrumban megrendezték a Sziget nemzetközi tehetségkutatója győzteseinek koncertjét, amin magyar, belga, holland, francia, dán, német, olasz és török együttesek mutatkoztak be az elektro-rocktól, a groove-on át a punk műfajok képviseletében.

A rendszerváltás környékén kamaszodó nemzedék egyik nagy kedvence készült utolsó koncertjére a Nagyszínpadon. Vagyis ők már múlt héten felkészültek, amikor afféle nyilvános főpróbaként lemérték a műsoridőt. Inkább a közönség, a rajongók és a nosztalgiázók kellett készüljenek lelkiekben. A 19:00 órára hírdetett kezdetre, az Esti Kornél nevű előzenekar koncertjére csak igen-igen kevesen voltak kiváncsiak. Bár a srácoknak talán ez jelentette eddigi legnagyobb közönségüket- ki tudja? Nem hálás feladat a Nagyszínpadon előzenekar lenni, főleg mikor már a környéken minden szolgáltatás működik. Hajlamos az ember elkalandozni és leragadni itt-ott amíg elkezdődik a várt előadás. Főleg nem hálás feladat olyan csapat előtt játszani, mint a Kispál és a Borz.

Néhány szó a száraz tények világából: a Kispál és a Borz együttest 1987-ben alapította Pécsett Kispál András és Lovasi András, akik barátok és iskolatársakból avanzsáltak zenésztársakká. Az együttes nevét illetően létezik néhány feltételezés, a leggyakrabban emlegetett verzió mégis az, hogy az eredetileg kiválasztott Borz nevet Kispál András azzal vétózta meg, hogy korábban mindig állatneves zenekarokban játszott, amik soha nem lettek sikeresek. Talán igaza volt, de leginkább az évek során jól kiválasztott és tehetséges zenészek alapozták meg azt a jelenséget, amit ma Kispál és a Borzként ismer a közönség. A Bräutigam Gábor dobossal és Ózdi Rezső gitárossal kiegészülő csapat első lemeze 1991-ben jelent meg Naphoz Holddal címmel, a második Föld kaland ilyesmi pedig 1992-ben követte. Az első lemez 13 száma egytől egyig közönség kedvenc még ma is. Az egyetlen változás, hogy a közönség létszáma nőtt meg hihetetlen mértékben azóta. Ki gondolta volna akkoriban, hogy a '91-92-ben Budapesten parkolókban rendezett kerületi és intézményi rendezvényeken, sokszor platós teherautóról koncertező pécsi alternatív zenekar lesz az ezredforduló utáni Magyarország egyik legismertebb zenekara? Ezek még azok az idők voltak, amikor még nem használtunk internetet,  se mobiltelefont, számítógép is leginkább az iskolák könyvtáraiban volt elvétve, a rádiók nem játszottak rockzenét (csak hetente fél órát este), Sziget helyett Nap-Nap és Viszlát Iván fesztiválokra jártunk, voltak még rendesen működő Művelődési Házak, a város tele volt alternatív és rockzenei szórakozóhelyekkel és úgy nézett ki, hogy valami jelentős indult el a zenei és kulturális világban, nem is annyira függetlenül egymástól. A Kispál pedig rendre játszott kis klubokban, Francia Intézet kulturális rendezvényén, motorostalálkozókon és ahova csak hívták őket. Pár év múlva nem nagy túlzással egy egész ország ismerte nevüket és hamarosan arról szóltak a hírek, hogy egy frissen készülő magyar film zenéjéhez őket kérték fel előadónak. Ennek természetesen ára volt, a népszerűségen felül el kellett hagyniuk a tradicíonális underground vonalat, számos tagcserén mentek keresztül, de ezt sikerült nekik úgy integrálni zenéjükbe, hogy sosem kellett végülis elszakadniuk attól az egyedi stílustól, amit képviseltek.

Furcsa volt hétfőn a nagy kivetítők és a multimédia jelenléte mégis. Pedig nem volt Sziget, hogy kihagytuk volna a Kispál koncertet. Noha a lemezeket már – szégyen ide vagy oda – nagyon rég nem követtük alaposan. Mióta azonban Kispált már rádióban is lehet hallani és az interneten szinte bármi elérhető ez nem jelent hatalmas eltávolodást. Ám így történik az, hogy kis alterzenekarként rögzül egy együttes az emlékezetben és utána csak kapkodja az ember a fejét azon, amit lát. Az nem meglepő, hogy laza, de nagyon profi műsorral búcsúzott közönségétől a Kispál. A három órás koncerten talán csak 2 hosszabb szünet volt az átszerelésekhez és a ráadás előtti hatásszünethez. A pár perces, ötletes filmes bevezető után e sorok írójának a személyes kedvencével, a Forradalmár című számmal (1991) kezdődött a 3 órás montsre búcsú. A hatás fokozása végett jól összevegyítve jöttek sorba a különböző korszakok számai, az egyes vendégelőadók pedig  szintén meglepetésszerűen, előzetes felkonf nélkül léptek a színpadra. Így énekelt egy-egy számot Németh Juci (Nemjuci, Anima Sound System, Zagar, Budapest bár), Varga Líviusz, Kiss Tibor (Quimby). Ez alól kivételt egyedül a Csík Zenekar képezett, márcsak létszámuk miatt is, ráadásul vezetőjük szót kért a szám előtt, hogy átadhassa a Kispál és Borz-ot ábrázoló fafaragványt és a borokat köszönetképpen a sokévnyi közös munkárt és sikerekért. A vendégek sorából ne felejtsük ki Leskovics Gábort (ismertebb nevén Lecsó), a Pál Utcai Fiúk zenekar frontemberét, aki úgymond állandó vendégként, az búcsúzó alapzenekar tagjaként gitározta végig a koncertet. Ennek külön bája, hogy a fentebb némi nosztalgiával emlegetett hőskorban a két együttes rajongótábora nem igazán értett egyet, szinte nem fértek meg egymással – az ok azóta is ismeretlen.

A koncert félidejében aztán a kezdeti idők rajongói számára jöttek el szép pillanatok, amikor a színpad elején kialakított garázsszínpadon egy bő félóra erejére újra összeállt az alapító, eredeti felállás szerinti Kispál és a Borz és így játszották a kezdeti idők legnagyobb számait. Természetesen az Autók a tenger felé..-vel kezdve a sort. Ez volt a búcsúkoncert egyik legmeghatóbb része, ha szabad egyáltalán kiemelni ilyet. Az utolsó blokkban nagy családként ültek színpadon berendezett konyhaasztalnál a Kispál összes korszakának zenészei az új projektek tagjaival és koccintottak az ünnepélyes alkalomra. Ezen felül számtalan apró meglepetés is megbújt a műsorban, így a konfettizápor (melyet eredetileg hát, hogyismondjam speciálisan formatervezettnek szántak Lovasiék, szó szerint idézve: „hát igen, a konfetti, eredetileg f*sz alakúnak szerettük volna, hogy mindenki hazavihessen emlékül egy kis fütyit, de sajnos azt nem lehet szórni, azt mondták…" -Lovasi András) illetve a '80 -es évek legnagyobb világslágerei elrejtve a saját számok riffjei között, így került többek közt a Kicsit hadd-ba a Europe: Final Countdown a Még egyszer-be pedig a Nirvana Smell Like Teen Spirit-ből és Jean-Michel Jarre Pop-corn-jából pár ütem. Láthattunk aztán felvétel 1988-ból egy orfűi koncertről is. Amíg a zene és az ezernyi csillogó konfetti fényjátékában gyönyörködtünk, elérkezett a koncert a legutolsó részéhez. A fináléban aztán a gondosan megválasztott színpadkép mellett, a legismertebb dalok közé bekerült néhány lírai, szomorú szám is, mint például a Kiss Tibor által előadott A következő buszon vagy a Hang és Fény Szűcs Krisztiánnal (Heaven Street Seven) és Beck Zoltánnal (30Y) és a közönség körében egyre jobban tudatosulni kezdett, hogy miért is ennyire kidolgozott, már-már hatásvadás ez fellépés.

Mindent összevetve a Kispál és a Borz méltóképpen és főleg méltóságteljesen búcsúzott rajongóitól. Bár már előzetesen és a helyszínen is felröppentek hírek, hogy ez nem is igazi búcsú (amire célzásul Lovasi így is kezdte a koncertet, hogy „tehát ennyien komolyan vettétek, hogy ez az utolsó koncertünk?" – de a közönség valahogy nem volt a humoránál ehhez), sajnos el kell fogadjuk a szomorú tényt: a Kispál és a Borz mától nincs többé. Helyette vannak egyéni projektek, új zenekarok, a Kiscsillag, . Abbahagyni pedig, mint ismeretes, tudni kell. Lovasiék pedig még a csúcson hagyták abba, amivel még nagyobb űrt hagynak maguk után. A Kispál és a Borzzal a magyar underground és a teljes könnyűzenei élet egy korszaka zárul le. Egy korszak, amikor egyediséggel, ötletességgel és tartalmas szövegekkel még önerőből kiemelkedhetett egy vidéki zenekar és megvalósíthatta álmait, amikor még fontos volt a mondandó és az élő rockzene. Akármilyen szívszorító is ez, mégis páratlan érzés annak a generációnak a tagja lenni, aki tanuja lehetett ezeknek időknek. Hiányozni fognak.

Verner Adrienn Ágnes – Szvitek Péter

Fotó: Szvitek Péter

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük