Beirok az anyukádnak... (és minden marad a régiben)Beirok az anyukádnak… (és minden marad a régiben)

Az iskola az esetek, nem egyszer a konfliktusos esetek melegágya. A tanár, a szülő, a bürokrácia, a követelmények frusztráló hatása nem egy esetben a gyermek hozzáállásán keresztül tör a felszínre. Ilyenkor lehet lényeges a tanár testre szabott, az alkalomhoz, az emberhez méltó reakciója. De vajon a tanár mennyire ember, és mint ember, mennyire képes függetlenedni a magánéleti problémáitól, a saját túl- és alulkompenzáló attitűdjeitől. Vagy akár a személyes ellenszenvétől.

 Beirok az anyukádnak... (és minden marad a régiben)Beirok az anyukádnak… (és minden marad a régiben)

Az iskola az esetek, nem egyszer a konfliktusos esetek melegágya. A tanár, a szülő, a bürokrácia, a követelmények frusztráló hatása nem egy esetben a gyermek hozzáállásán keresztül tör a felszínre. Ilyenkor lehet lényeges a tanár testre szabott, az alkalomhoz, az emberhez méltó reakciója. De vajon a tanár mennyire ember, és mint ember, mennyire képes függetlenedni a magánéleti problémáitól, a saját túl- és alulkompenzáló attitűdjeitől. Vagy akár a személyes ellenszenvétől.

Mert adott például egy olyan eset, amikor a diák megsérti a házirendet. Elsősként, az adott középiskolában töltött első héten. Nem komolyan, ha úgy vesszük, hogy nem vert meg senkit, semmilyen káros dologra nem vetemedett. Csak több társával kint maradt az iskolai sportpályán egy tornaórát követően. S persze nem tudhatták előre, hogy az osztályfőnök éppen akkor szeretne soron kívül randevúzni az osztállyal. De még csak azt sem, hogy ez sérti a házirendet. Nem azért, mert nem tudtak szegények olvasni, hanem mert a házirend nem került kifüggesztésre. Az első hét első napjaiban vagyunk.

Az osztályfőnök azonban mit sem törődve, csak a hiányzókat látja, és beírásra is kerül a szülőknek, hogy a gyermek megsértette a házirendet. A történet innen tud elágazni. A beírást kapottak egy része szó nélkül tudomásul veszi a beírást, és nem is foglalkozik vele. A másik része legfeljebb a szünetben, a társainak tesz megjegyzést. Hogy ez mennyire építi a tanár tekintélyét, azt mindenki eldöntheti. De van, aki a tanárnak teszi szóvá, hogy elnézést, miként lehet megsérteni ismeretlen előírásokat. S pláne honnan kellett volna tudni a soron kívüli találkáról.

A tanár nyilván szintén több módon reagálhat mindezekre. Az első csoporttal semmi gondja. A jövő szervilista megalkuvóival további évekig biztosította konfliktusmentes együttélése. A második csoport reakcióját vagy visszamondják neki, vagy nem. Ha nem, úgysem zavartatja magát. Ha visszakerül a tanárhoz, akkor vagy tanul belőle vagy sem. A jelen sokban kontraszelektált pedagógustársadalmának jelentős része alighanem a „nem tanul" ágat választja. S ez már évtizedekkel ezelőtt sem volt másként. Ezzel legfeljebb hosszú távon teszi magát nevetségessé, de amíg csak a háta mögött, addig nyíltan kezelni szükséges helyzetbe nem keveredik. Tehát megnyugszik, és részéről befejezte a dolgot.

De akkor még mindig ott van a kirívó, konfrontatív kisebbség. Az önhitt megmondóember-tanárok rémálma. Elvégre az egész osztály előtt kérdőjelezte meg a DÖNTÉS-t, és ezt nem átallotta a tanár szemébe mondani. Az adott helyzetben a tanárnő akként reagált, hogy kikelt magából. Majd igen gyorsan kerített egy házirendet, és közölte a diákkal, hogy másnapra tanulja meg kívülről és az egész osztály előtt beszámoltatja. Szép példáját nyújtva ezzel a személyes bosszúállásnak. Különösen, mivel ezzel évekre elvetette a permanens konfliktusok magvait. Megpróbálva megkeseríteni a diák, de elsősorban a saját életét. S biztosítva azt, hogy számára mindig félig üres legyen a pohár.

Valószínű, hogy ott az adott esetben egy igazi pedagógus számol magában egy darabig. S ez alatt az idő alatt talán eszébe jut, hogy ami szabályt vele nem közölnek, ő is bajosan tud betartani. Talán, ha előbb mérlegel, már a beírásokra sem kerül sor, vagy talán a soron kívüli osztályfőnökire sem. Ehhez azonban olyan személyiség kell, aki egyrészt tisztában van a saját korlátaival, másrészt tudja, hogy mikor készül átlépni azokat. Ilyen esetben valószínűleg járhatóbb megoldás személyes beszélgetésre hívni az illető diákot. Amikor is nem a házirend léte vagy nem léte a fő beszédtéma, hanem a véleményartikulálásának módja.

A magam részéről az utóbbi hozzáállást részesíteném előnyben, míg diákként, szülőként megismerve az iskolákat, nem vagyok optimista.

Dr. Simay Endre István

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük