2025.augusztus.02. szombat.

EuroAstra

A jogsértések miatt az MNB 51,25 millió forint felügyeleti bírságot is kiszabott a MagNet Bankra. A bírságösszeg meghatározásakor a jegybank súlyosbító körülményként vette figyelembe egyes hiányosságok súlyosságát, rendszerszintű, ismétlődő voltát, gyakoriságát, illetve a biztonságos működésre gyakorolt hatását és a mulasztáshoz kapcsolódó kockázatát. Enyhítő körülménynek számított viszont, hogy a MagNet Bank a vizsgálat során együttműködött, illetve több jogszabálysértő gyakorlat kapcsán már intézkedéseket hozott azok kiküszöbölésére.
Kariko-9
Az idehaza mellőzött, külföldön világhírűvé vált magyar tudósok – sajnos eddig sem rövid – névsora 2020-ban újabb taggal bővült. Az Amerikai Egyesült Államokban 1985 óta élő kutatóbiológus szinte egyik percről a másikra került a figyelem középpontjába, vált híressé. A Kínában 2019-ben tapasztalt első megbetegedések után kitört járványt a WHO már 2020. március 11-én világjárvánnyá nyilvánította. Megfékezése eleinte reménytelennek tűnt, mígnem a nagy lendülettel folyó kutatások során felbukkant egy magyar...
Az egyik kellemes meglepetés az, hogy figyelnek rád, barátságosak és közben értékelhető minőségű a termék. Ja és tiszta. Szinte meglepő ahogy a vásárlókat kiszolgálják. Aligha kétséges, ha megmarad ez a habitus: lenyomják a lusta és igénytelen konkurenseiket. A Furbify most még valami jó és más: tetszetős és kedves.
bejgli-10
 Az édességek kedvelő jól ismerik, és évek óta figyelik is – az Év Fagylaltja és a Magyarország Tortája versenyeket, keresik, vásárolják a díjnyertes tortákat, fagylaltokat. Más a helyzet a bejglivel! Korábban eddig még csak kétszer volt versenye, a harmadikra idén került sor, ötven cukrász nevezett be rá. Az eredményhirdetésnek az eddigiekben már jól bevált, pestszentlőrinci, híres Zila kávéház és cukrászda adott otthont. Ahogy a tortánál, fagylaltnál, úgy ennek a...
 Ha fogadni lehetne arra, hogy melyik szó marad meg biztosan a nézők emlékezetében, erre az „állatátlakoltatásra” valószínűleg sokan fogadnának. Pedig bőven akad még versenytársa a Pesti Magyar Színház, Madagaszkár című zenés kalandtúrájának mindkét felvonásában. A főleg gyerekeknek szóló – de felnőttek számára sem tanulságmentes – darab megtekintését már hatéves kortól ajánlják! Színházi előadásról szóló ismertetést általában nem szoktak a fordító, szövegíró teljesítményének dicséretével kezdeni. Hogy itt most mégis így...
" Mentsük meg a világot a középszerű kávézástól" - szólt Bruno és Sergió Costa jelmondata a Costa Coffee kávéházi történetében. A jelenben már a "We're serving Costa Coffee" logó égisze alatt, bárki főzhet nekünk kávét, akár egy kotyogós kávéfőzővel is. Aztán, hogy a lúd legyen kövér: még kajánul a képünkbe is vigyoroghatnak, hogy Costa Coffee -t kaptunk. Tényleg ennyire mocsok világban élünk, ahol a brit nemzeti márkaként jegyzett...
Bárki azt gondolta, majd az e-cigi megoldja a dohányosok problémáját az most megtudhatja, hogy bizony ráfutott a jégre az e-cigivel. Azon túl, hogy számos cég gyárt házi lötyiket, ezeket megvásárolják a felhasználók, még a tudományos vizsgálat is azt igazolja, hogy az e-cigi és a hozzá használt eliquid: káros az egészségre, legalább annyira mint a nikotinos dohányrudak. https://cdn.jwplayer.com/previews/fiq1EE7b Két új tanulmány megállapította, hogy a gőzölő termékek hosszú távú használata ugyanolyan káros lehet...
Vegas-12
A varieté műfaj kedvelői megszokhatták már, hogy egy rövid időre minden évben részesei lehetnek ennek a nagyszerű szórakozásnak. Az idén sincs ez másként! Most már a negyedik éve, jelenleg október 7-től 16-ig, a XIII. kerületi RaM Színházban egy csillogó, varázslatos revü kápráztatja el a közönséget. Monte Carló-i, kínai és franciaországi cirkuszfesztiválok kiválóságai láthatók itt egy színpadon Talán túlzásnak hat majd, de többükről elmondható, hogy saját területükön pillanatnyilag ők a...
Számos újdonság mellett, a Magyarország,hu fejlesztéséhez megjelent a kétlépcsős azonosítás az un. ügyfélkapu+ szolgáltatás. Kifejezetten színvonalas, hasznos és a közigazgatási ügyeken túl a személyes ügyeink intézését is elősegítő szolgáltatások: országhatáron túlról is jól menedzselhetőek. Olyan mint ha otthon lennénk, miközben akár több ezer km távolságból is, zökkenőmentesen adhatunk be egy kérelmet helyi önkormányzatnak, hatóságokat kereshetünk meg, vagy lekérdezhetjük adófolyószámlánkat. Az elektronikus ügyintézés pont úgy történik mint ha ott lennénk:...
Rash-7
Mostanában egyre gyakrabban találkozunk ezzel a névvel, így hát fejtörő versenyeken is feladható kérdés lehetne: Hol van és pontosan mi Ras Al Khaimah? Röviden összefoglalva, hétezer éves múltra visszatekintő városállam a Perzsa-öböl partján. Mintegy kétszáz évvel ezelőtt a Brit Birodalommal állt háborúban, napjainkban viszont már az Egyesült Arab Emirátusok része, hatodik legnagyobb városa. Mindinkább vonzó turisztikai célpontként hívja fel magára a figyelmet.  Ez a figyelemfelkeltés nem is eredménytelen. Már...