A 2018-as Oldtimer Show-n ismét új kiállítási anyagot láthatnak a Magyar Vasúttörténeti Parkban. Ezúttal minden eddiginél nemzetközibb lesz a felhozatal! 11 országból fognak Budapestre érkezni oldtimer gyűjtők, hogy bemutassák féltve őrzött kincseiket.
EuroAstra
2018. március 15-től lépett életbe a CSOK egyszerűsítéséről szóló új rendelet. Az egyik legfontosabb változtatás a már ingatlannal rendelkező családokat érinti, de könnyebben vásárolhatnak a külföldiek és az adminisztráció is egyszerűbb lesz.
Hazánk történelme során sok, a kelleténél is több háborúban vett részt. Stratégiai győzelmet egyetlen alkalommal, az 1456-os nándorfehérvári csatában arattunk. Taktikai győzelmet sokszor értünk el (Pákozd, Komárom, Gorlice, Mogyoród, stb.), de a háborúkat jobbára elveszítettük.
A 2018-as Fjällräven Vándortúrára március 12-től lehet jelentkezni. Idén nyáron ötödik alkalommal rendezik meg Magyarország egyik legjelentősebb szervezett többnapos túráját.
4 év, 60 fellépés, 50 helyszín, 45 ezer néző. 2014. április 4-én indult útjára az első ”roma” musical, a Somnakaj és talán akkor senkinek a fejében nem fordult meg, hogy olyan sikerszériát fog befutni az előadás, hogy a negyedik születésnapját a NEMZETI SZÍNHÁZ színpadán fogja ünnepelni. A produkció szerepelt az ország majd összes nagy kőszínházában, és a születésnapi előadásra is nagyjából órák alatt elfogytak a jegyek.
Március 15-én kezdődik Tokaj-Hegyalja helyi termelőinek, kézműves mestereinek, manufaktúráinak és gasztronómiai szereplőinek seregszemléje. A Tállyáért Egyesület legújabb rendezvényének ötlete a hagyományok ápolása és a tudásátadás jegyében született: 2018. március 15-17. között rendezik meg első ízben a Kézműves GasztroWorkshop Fesztivált.
Változatlan díjakon vehetők igénybe a BAHART hajós szolgáltatásai az idei évben. A Balatoni Hajózási Zrt. 2018-ban újabb optimalizálást hajtott végre a kompmenetrendben, már január 1-től az utasigényekhez jobban igazodó északi parti indulást vezetett be.
Hol áll a wifi a létszükségleteink listáján? Mi alapján választunk routert? Mennyire figyelünk oda a hálózati biztonságra?
A magyar ingatlanpiacon is megjelenik technológián alapuló forradalom, ami a nemzetközi piacon proptech (property technology) néven terjedt el. Az proptech jelentős változást generál, elsősorban robbanásszerűen javíthatja a hatékonyságot, például olcsóbban fenntartható ingatlanokat hoz, milliárdos megtakarításokkal. Egy nemzetközi felmérés szerint proptech térnyerése miatt a vállalatvezetők 29 százaléka szerint olcsóbbak lehetnek az építkezések.
A Cisco közzétette éves kiberbiztonsági jelentését, amely már 11. éve vizsgálja a kibertámadásokkal kapcsolatos trendeket. A tanulmány szerint a kiberbűnözők már a felhő alapú szolgáltatásokat is felhasználják az egyre kifinomultabbá váló támadásaik során.